Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

— Petőfi emléke. Országszelte megindult a hazafias mozgalom, hogy hősi halállal halt nagy lírikusunk emlékét most 50 év múltán azzal a kegyelettel, olyan imponáló ünneppel üljük meg, a milyet csak megérdemel szabadsiigharczunk Tyrtaeusa, ki Romulusként félisten módjára hir­telen eltűnt szemeink elől, hogy annál csodásabb legyen az alakja, legendára nőjön ki a sorsa s bár halála bizonyos, mindvógiglen várjuk, folyton emlegessük, egyre szeressük, látni-hallani óhajtsuk. A mint dalait mindannyian énekeljük, költemé­nyeit áhítattal, tűzzel olvassák mindenek, nincs csak egy is közöttünk, ki nevét ne ismerné, — ép úgy senki sem akadhat ki Petőfi ünnepén ne venne részt és ne ragaszkodnék mindahhoz, mi most az ünneplő hangulat közben, Petőfire emlé­kezteti, a mi Petőfi dicsőségét hirdeti. Ünnepelni fog juíius 30-ikán az egész nemzet és ünnep lesz mindama helyeken, melyek Petőfivel valami vonatkozásban vannak. Ilyen ünnep készül a fővárosban Petőfinek ama nagy művészi emléke előtt is, melyen mint a szabadsághar.cz eszméjének legideálisabb megtestesitője. Petőfi áll az első helyen; körülötte a győzelemre rohanó honvéd­sereg, melynek diadalmámora Petőfi arczán verő­dik vissza. Petőfi emléke e kép : a nagy-szebeni csatakörkép („Petőfi Bem táborában“). A művészek ecsettel hirdetik rajta Petőfi dicsőségét, a kép előtt pedig Petőfi irókartársai emelnek szót: Jókai Mór, Szász Károly, Gyulai Pál, Vadnay Károly stb., hogy elmondják emlékezéseiket Petőfiről, a. körkóptársaság ugyanis emlékezetessé akarva tenni e felszázados fordulót, a legtökéletesebb Edison-fóle fonográfon megszólaltatja Petőfinek még élő minden irókartársát, kik őt személyesen ismerték s a kik e czélból írott Petőfi-emlékezéseiket hemondták a fonográfba. Kettős czélt ért el ezzel. Előemlékeket gyűjtött Petőfiről s megörökítette azok hangját is, kik maguk is a nagy időknek nagy tanúi, irodalmunk legjelesebbjei. Ez élőszó- gyűjtemény aztán a Petőfi-ház ereklyéi késő unokáink is hallhassák e nagyjaink szavát, a mint Petőfit magasztalják. E gyűjtemény már most is a közönség rendelkezésére áll á a körkép látogatói mindennap díjtalanul, hallhatják az említettek szavát. S hogy a külső keret is megfeleljen a a nagy időkre való visszaemlékezéseknek, gr. Greith Béla nagyértékü 48-as ereklyemuzeumának szinét- javát a körkép épületében helyezte el s ezeket a körkép látogatói szintén díjtalanul tekinthetik meg. Hogy pedig mindenki, a köznép is áldoz­hasson e helyütt Petőfi s a nagy idők emlékének, a körkóptársaság 50 krról 30 krra szállította le a belépődíjat, s ennek is egy részét a Petőfi-ház javára ajánlotta föl. Végezetül Petőfi és Bem képmását feltüntető emlékérmeket veretett a kör­képtársaság, melyek árának egy része szintén a Petőfi-ház javára esik, hogy a közönség ez indirekt adományozásával is minél előbb fölépíthesse az I áldozatkész magyar nép azt a házat, melybe azért fogunk zarándokolni, hogy ott Petőfi ereklyéinek láttán lelkesedést, haza- és szabadságszeretetet tanuljunk Petőfitől. ( li J}

Next

/
Oldalképek
Tartalom