Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
Akad azonban néha egy-egy viczinális lát- szatu érdek, a mely voltaképpen messze túl* emelkedik a helyi érdekkörön s hatásaiban és következményeiben egyenesen belevág a »nemzeti« jelentőségű eszmék körébe. Az ilyeneknél « ^juioajj juegeiysiüueaséií Ei a nemzeti államészme kikerekittessék. Ez pedig soha sem partikuláris, hanem elsőrangú és főfontosságu nemzeti érdek. A véletlen néha a legjobb útmutató. Ily véletlen, hogy ma volt épp alkalmunk mélyebben hatni majdnem semmi sem történt. Most azonban oly időszakba jutottunk, a mikor a domináló eszmék kezdenek bibonta- kozni a partikuláris nézetek káoszából. Mindinkább leszürődik — lassú proczesszusban ugyan, de folyton tisztulva — az a gonA „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA, — Október 30. — Petőfi emlékezete. Irta: Berzeviczy Albert. Meg van szentelve az a föld, a melyen a nemzetükre fényt árasztó nagy szellemek életükben jártak és időztek. Ok maguk sokszor nem is sejtik, hogy minden léptök örökre szóló nyomokat hogy hátra, hogy a helyen, a melyet elhagynak, világitó árnyékuk marad vissza; de múlnak az évek, nemzedéket nemzedék vált föl, az élők visszaemlékezésének örökét átveszi a hagyomány és a történelem, és ime: emlékké válik minden tárgy, a melyet azok a nagyok érintettek, oltárrá minden hely, a melyen munkálkodtak ; mint a hitrege Deukalionjának hátravetett köveiből emberek, úgy támadnak rég elhangzott lépteik nyomában őket hivó, őket dicsőítő, követésükre buzdító érzelmek, és jönnek a fiák, az unokák, megkoszorúzzák a szent emlékhelyeket s az emlékezet, a kegyelet és lelkesedés mindig megújuló felbuzdulásában élő valósággá lesz a halhatatlanok sirontuli élete a földön. Ebben az esztendőben az egész magyar haza a Petőfi halálának félszázados fordulóját ünnepli. Az ünneplésből ki akarta venni a maga részét Széchenyi-körünk is; mert mi is feladatunknak tartjuk a legnemzetibb költő szellemi hagyományának ápolását, és mert ezen a helyen is élnek a Petőfi alakjához fűződő emlékek. Hálás örömmel látjuk, hogy szerény ünnepünk díszét emelni megjelentek köztünk kitűnő tudósok és költők, azoknak méltó képviselői, a kik nemze- tünk-szellemi munkáját vezetik és irányozzák;. nem magunknak tulajdoníthatjuk ezt, de a névnek, | melynek jelében összejöttünk, s mely iránti ke- I gyeletünkben osztozik velünk a szellemi nagyságnak minden csodálója, a nemzeti eszmének minden hive. Petőfi eperjesi időzése, a melynek ünnepélyünkön külön megemlékezés lesz szentelve, csak egy kis epizód volt a költő sokat hányatott életében; de derült epizód, mint itt irt költeményei tanúsítják, derült a természet szépségeinek varázsa, a barátság melege és a költő géniuszáért már akkor lelkesülő közönség, különösen a fiatalság hódolata által. A mit Eperjes és környéke a költőnek nyújtott, azt bőkezűen viszonozta verseivel; azok legmaradandóbb emlékei ittlétének, de emléket állítottunk Petőfi látogatásának mi is. Eperjes mindig meg fogja őrizni a Petőfi emlékét, s hiszsziik, hogy a költő is szívesen őrizte, mig élt, emlékezetében az itt nyert nyájas benyomást, bármily egyszerű és futólagos is volt az, — mint egy lehajló parti virág, mely a költő életének rohanó árját megcsókolta. Mert rohanó ár volt az ő élete, mely, fájdalom, hamar lefutott s tőle mégis tengerré dagadt a magyar nemzet költői érzelmeinek és eszméinek világa. Alig több mint huszonhat év ez az egész élet és belőle alig több mint hét év az az idő, a mely alatt Petőfi költői pályáját befutotta. ügy látszik, a természetnek néha tetszése telik abban, hogy kiragad egy embert a milliók közül, benne és általa adományainak csodaszerüségét akarván bizonyítani. Az ilyen ember szinte öntudatlanul tesz és alkot emberfölötti dolgokat. Azután a természet megsajnálni látszik pazarlását és hirtelen, idő előtt összetöri kedvencz alkotását. Nagy I Sándor, Eáfael, Correggio, Lord Byron, Puskin, | Petőfi — életök virágában költöznek el, azt a I nagy kérdőjelet hagyva hátra: hogy mit tehettek, mivé fejlődhettek volna még, ha tovább élnek ? Ámde arról is gondoskodik a természet, hogy az ilyen kivételes, rendkívüli emberek rövid életök alatt is hosszú életet éljenek át. Ők a mesebeli hétmértföldes csizmával járják az élet útját, szemök egyetlen pillantásával — mint egy Petőfivel rokonszellemü költő mondta — többet látnak, éreznek és élveznek, mint mások egész életükön át; sőt megsejtenek, eltalálnak olyan igazságokat, olyan érzelmeket is, a melyekkel tapasztalatilag megismerkedni sem idejük, sem alkalmuk nem volt. Ilyen tüneményes, csodaszerü jelenség volt a mi Petőfink is. Feltűnése, élete folyása, korai halála mind a végzettől elrendeltnek látszik; végzet- szerűnek annál inkább, mert ő maga teljes, tiszta tudatával látszott bírni kezdettől fogva úgy hivatásának, mint végső sorsának. Egy a pozsonymegyei tótságból a magyar alföldre elszakadt kurtanemes család sarja, egy Petrovics Sándor lesz a legmagyarabb költővé. Éppen olyan időben kell születnie, hogy ifjúkora, a rajongás kora, beléessék a nemzet ébredésének nagy napjaiba, és hogy a katasztrófa, mely azután a nemzetet éri, alkalmat nyújtson neki az eszméi mellett való vértanuskodásra. Mialatt szüleivel meghasonolva, atyjától kitagadva, egy bátyúval a vállán, vándorbottal a kezében, néhány garassal a zsebében, kimondhatatlan nélkülözések között, gyalog járja keresz- tül-kasul az országot, futva »árván, mint a hulló csillag, Melyet magából kilökött az ég;« mialatt mint közkatona a kaszárnyában nyomorog, a hol egy czigányfiuval egy ágyban kell Lapunk mai száma 20 oldal.
