Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz
4 Budapest, szombat Baksay Sándor esperes levelet irt ma Bartók Lajosnak s megkérte, hogy a kunszentmiklósiak nevében tegyen koszorút a segesvári Petőfi-szoborra. A koszorú szalagjára írassa rá Petőfi egyik költeményének első sorát: Kiskunsági Szentmiklósnak ifjú népe ... és az 1845-ös évszámot, amikor Petőfi a költeményt irta. iiátkay László orsz. képviselő Bartók Lajosnak ezt a levelet irta: «Kedves Lajosom! Országos gondjaid mellett is fölhívom figyelmedet, hogy Petőfi szülőinek és Zoltán fiának sírjáról, valamint a Petőfi-szobor mellől, mint az ország szivéből hozzatok egv-egy marók földet Segesvárra. Én hozok István öcscse sírjáról, hogy igy a mi Petőfink sírján minden szerettének porából legyen.» Az Országos Nemzeti Szövetség Segesvárra mirtuszlevelekkel díszített remek lantot és kardot küld, melyet Zseni József igazgatósági alelnök tesz le Petőfi szobrára. A vidéki szövetségek is buzgó tevékenységet fejtenek ki. Az aradi, brassói, szász- sebesi, nagy-kikindai, kőrösmezői, pancsovai szövetségek emlékünnepeket rendeznek, koszorúkat küldenek Budapestre, Kis-Kőrösre és Segesvárra. Fiúméból telegrafálják nekünk: Holnap érkezik. Budapestre Fiume város polgárainak Segesvárra szánt gyönyörű ezüstkoszoruja, melynek ez a felírása : Fiumani ad Alessandro Petőfi 1849—1899. A segesvári Petőfí-űnnepen az országos honvédegyesületek központi választmányát Illyés Bálint országyülési képviselő, a küldöttség vezetője, Tóth N. János, Blaskovich Lajos, báró Fischer, S'zolich Ferenc, Urhegyi Gyula és Gömöry Károly választmányi tagok fogják képviselni. A budapesti Demokrata-kör küldöttségének tagjai : dr. Vázsonyi Vilmos, Gál Károly, Sümegi Vilmos, dr. Leitner Adolf, dr. Körmendi Gyula, Kardhordó Árpád, dr. Pollacsek Sándor. — A dunántúli ev. ref. egyházkerület részéről Antal Gábor püspök utazik Segesvárra. — Az aradi Nemzeti Szövetség Edvi-Illés László alelnökét küldi a segesvári ünnepre, aki koszorút is visz. — A Hunnia csóna- kázó-egyesület képiviseletében dr. Petz István és Gyenes László megy Segesvárra. — A nagyenyedi Bethlen-főgimnázium képviseletében Nagy Lajos rektor, Fog ara si Béla igazgató és Váró Ferenc tanár utazik Segesvárra. — A Franklin-Társulat Jankovics Kálmán és Németiig Aladár tisztviselőit küldi Segesvárra. — Kolozsvármegye közönségét gróf Esterházy Kálmán, Barcsay Domokos, Bónis István, Dózsa Endre és Hory Béla törvényhatósági bizottsági tagok fogják a segesvári ünnepen képviselni. — Deés város közönsége részéről nagyobb küldöttség utazik az ünnepre. — A Petöfi-házra a budapesti függetlenségi és 48-as polgárok köre ma száz forintot adományozott. Ugyanennyit adott erre a célra Kiskörös község is, Petőfi szülőhelye. Az ünneplő vidék. Kiskőrösön szép ünnep lessz hétfőn délután. A kiskőrösi gazdák óriási kalászkoszo- rat tesznek a szobor talpára ezzel a felírással : Az aranykalászszal ékes rónaság költőjének — a kiskőrösi gazdák. Az ünnep egyik része a szobor előtt, másik része a szülőháznál lessz. Képviselőket küld Kiskőrösre a Petőfi-Társaság, az Otthon és sok más egyesület. A Petőfi-Társaság nagy babérkoszorúját Pósa Lajos fogja a szoborra letenni, aki a szülőháznál elszavalja alkalmi költeményét. Részt vesznek még az ünnepen a következő fővárosi írók és művészek: Bródy Sándor, Feszty Árpád, báró Mednyánszkv László, Tábori Róbert, Lőrinczy György, Nógrádv Pap Gyula, dr. Dingha Béla, Szlányi Géza, Mihalik Dániel, Stetka Gyula. A fővárosiak hétfőn reggel félnyolckor indulnak Kiskőrösre. Kiskun-Félegyháza közgyűlése ma elhatározta, hogy a városban Petőfinek szobrot emel; alapul 2000 forintot szavaztak meg. Vasárnap Petőfi-ünnep lessz, amelyen Holló Lajos képviselő mond ünnepi beszédet. Érdekes és örvendetes levelet kapott a Petőfi- Társaság Bázidsról. így szól: «Tekintetes Petőfi-Társaság! Hivatkozással tegnapelőtti nagybecsű soraira, mély hazafiui tisztelettel és magyar lelkesedéssel van szerencsém jelenteni, hogy a gyüjtőiveket és Jókai Apoteózisá-át vettem. Indítványom folytán a tiszta jövedelem a Petöfi- házra fordittatik s ezért a mellszobrot Petőfinek, ahogy eredetileg tervezve volt, nem állítjuk fel. Itt a magyarok valóságos Petőfi-lázban élnek, de a szerb testvérek is közreműködnek. Tegnap itt járt Lukics Szilárd körjegyző és Milosevics Prokop plébános és azt mondták, hogy tőlük eljön az ünnepre a szerb dalárda s Moldováról eljönnek a román testvérek. A szomszéd szerb város, Nagy-Gradistye (Szerbiában) is készül az itteni Petőfi-ünnepre. Draskóczy hazánkfia, aki már 20 éve Szerbiában lakik, harminc tekintélyes polgárral bejelentette jövetelét. Mély tisztelettel: Dömötörffy György, m. kir. fővámhivatali főnök.» A siófoki Petőfi-ünnepen a többi közt Élaha Lujza, Zsoldos Sárika, Nagy Bella és Péterfi Tamás is közreműködik PESTI NAPLÓ. A temesvár-szabadfalvi Petőfi-ünnep Szabadfalun két részből fog állani: a Petőfi-Bem-emléktábla leleplezéséből és a névtelen hősök sírköveinek leleplezéséből. — Selmecbányán e hónap 80-án lessz a Petőfi-ünnep szép programmal. Az ünnepen részt vesz Szeberényi püspök is, aki Petőfi kartársa s gyermekbarátja volt. Petőfi utolsó levele. Budapest, julius 28. A Tóröi-család egy rendkívül érdekes levelet őriz, amelyet nem nézhetünk kegyelet-, nem olvashatunk mély megindultság nélkül. Éppen holnap, szombaton lessz ötven éve, hogy Petőfi Sándor 1849. julius 29-én (tehát a segesvári csata előtt két nappal) Marosvásárhelyen megírta feleségének e levelet. Ez az utolsó levél, mely a halhatatlan költő tollából származott. Petőfi neje, halála előtt, férjének hozzá irt más leveleit megsemmisítette, csak ezt a levelet, «mint legbecsesebb örökséget» hagyta Zoltán fiára. Török Károly a levelet másolatban még 1869-ben kapta emlékül Petőfi Zoltántól s hogy a levél az eredetiből másoltatott, Gyulai Pál is bizonyítja, kinek a levelet annak idején megmutatták. A Pesti Napló számára lapunk egy dolgozótársa másolta le ezt a levelet a Török-család szívességéből. Borítékján ez áll: lást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de mig erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két mértföldnyire vannak innen, s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg Tehetsz felőle győződve. Hogyan vagytok, kedves imádott lelkeim ? ha én hallhatnék valamit felőletek! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, irj csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam ? válaszszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a telketeket és sziveteket miljomszor, számtalanszor ! imádó férjed Sándor. Ez volt Petőfi utolsó levele, melyet imádott leikeinek irt. Két nappal azután, hogy e levelét megírta, halva feküdt már a segesvári csata- sikon. .. 1899. julius 2w. Tóth Kálmán bátyja. — Levél a szerkesztőhöz. — Petőfi Sándornénak Tordán, a református papnál, Miklós Miklósnál. Maga a levél a mindenben hü másolat szerint igy szól: Maros-Vásárhely, jul. 29. 1849. Kedves édes Juliskám, e szempillantásban értem ide vissza hat napi szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig bírom a tollat. Megkaptad-e előbbeni két levelemet ? egyiket innen, a másikat Kézdi-Vásárhelyről írtam. Elmondom röviden utamat. Itt halottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvar hely, Csikszerda, Kézdi-Vásárhely, Bereczk felé; ott találkoztam vele, már visszajött Moldvából, hova lázitő proclamatiókat vitt be s ráadásul kegyetlenül megdöngetett négy ezer oroszt egy zászlóaljjal. Bereczken jön hozzá a tudósítás, hogy Szász-Régennél megverték a mieinket, s ezek borzasztóan szétfutottak, vágtatott tehát ide a bajt helyrehozni, Kézdi-Vásárhelyen, Sepsi-Szentgyör- gyön, az Erdő vidéken, Udvarhelyen keresztül; én vele. Rohantunk szinte megállás nőikül. Iszonyú út volt. Most vagy két napig itt leszünk, mig a sereget egy kissé rendbe szedi; aztán "mit teszünk ? ő tudja. Előbbeni levelemben Írtam, hogy Csik-Szerdának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Bereczken találkoztam; megálltam hintája mellett, s köszöntem neki, ö oda pülant, megismer, elkiáltja magát és kinyújtja felém karjait, én föl- ugrom, nyakába borúltam, összeöleltük és csókoltuk egymást, «mon fils, mou fils, mon fils!» szólt az öreg sírva. A körülálló népség azt kérdezte Egressi Gábortól, hogy «fia ez a generálisnak ?» Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaibb irántam, mint eddig, pedig eddig is az volt. Ma azt mondta a másik segédtisztnek: «Melden Sie dem Kriegsministerium, aber geben Sie Acht, melden Sie das wörtlich: Mein Adjutant der Major Petőfi, welcher abgedankt hat wegen der schändlichen Behandlung des Generals Klapka, ist wieder in Dienst getreten.* Szinte ma az útban mondta, hogy neked itt Maros-Vásárhelyt csináljunk szálVadnay Károly bajtársam a Pesti Napló-bon közlött levelében hivatkozott azokra a bajaiakra, kik talán még emlékezni fognak Tóth Kálmán bátyjára : Sándorra. Én ugyan nem vagyok bajai, hanem Dunaföld- váron születtem, mégis azok közé tartozom, kik Tóth Kálmán elhunyt barátom testvérbátyját, Sándort személyesen ismerték. Az én édesanyámnak testvérbátyja, Domsics Antal 1849-ig, amidőn előbb a Neugebäudeba, majd s Josefstadtba került, Gakova német községben volt plébános. Ez a község a baja-zombori országút mentén fekszik. Mint tanuló, a vakációt több éven át Gakován töltöttem nagybátyámnál. Dunaföldvár- ról Bajáig gőzhajón, Bajától pedig kocsin utaztam Gakováig. A gőzhajó rendesen az esti órákban ért Bajára, úgy hogy az éjét Baján kellett töltenem. Ki által is hogyan jutottam Tóthók házához, azt megmondani nem tudom, de úgy Kálmánt, mint Sándort is ott, szülőik házában láttam először. Később, de még mindig 1848 előtt, ilyen szünidei átutazásom alkalmával, midőn Tóth Sándort nem láttam, kérdezősködtem felőle, mire azt a választ kaptam: hogy elment a világgá s azt sem tudjuk, hol van, merre van ? Az 1847/48-iki iskolai évet én is, Tóth Kálmán is a pécsi líceumon töltöttük. Tóth Kálmánnal csaknem mindennapos voltam Peitler kanonoknál, a későbbi váci püspöknél, ki egyáltalán nagy kedvelője volt az ifjúságnak, de különösen azoknak az ifjaknak, kiknek jó hangjuk volt és szépen tudtak énekelni. Akkor a pécsi liceistáknak két dalárdájuk volt. Az egyiknek tenor prímje én voltam, a másiké Tóth Kálmán. Mint ilyenek voltunk Peitler kegyeltje. Egy este Tóth Kálmán Peitler kérésére sem akart énekelui; levert, kedvetlen volt. Faggattuk, kívántuk tudni lehangoltságának okát. Nagysokára csak ennyit mondott: Ma Sándor napja van s ilyenkor mindig eszembe jut szegény bátyám, Sándor, kit talán sohase látok többé! Az ötvenes években, ha másutt nem, de a FadfeftfM-kávéházban és a Nemzeti Színházban igen gyakran találkoztam Kálmánnal, többször kérdezősködtem Sándor bátyja után, de semmit sem tudott felőle mondani. Mikor Tóth Kálmánnak fia, Béla, Konstantinápolyból hazajött és egyik lapban közzétette utazásának történetét, engem különösen az a rész tett izgatottá, ahol leírta, hogy ő is megkapta a tengeri betegséget, levitték egy kajűtbe, ahol szemkinyitva hanyatt feküdt, s látta — de se mozdulni, se segélyért kiáltani nem tudott, — hogy egy nyitott éles borotva a feje fölött lévő polcról a hajó mozgása folytán közel állt, hogy leesik és esésközben az ő torkát is elmetszheti. í Ez alkalomból levelet írtam már innét Verebély- r ól Kálmánnak s gratuláltam fia sikeréhez és bog: i
