Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
Petőfi Székesfejérvárott. (Folytatás és vége.) Deczember 31-én. Reggel átjött hozzám Petőfi s énekpróbára mentünk, de mintán minket a természet nem igen áldott meg szívhez szóló dallamos, hanggal, sőt hajlamunk sem lévén hozzá, nekem ép oly kevéssé, mint Petőfinek, szükség nem volt ránk s arra nem is erőszakoltak bennünket. Sándor a könyvkötőhöz s az olvasókörbe hivott el, délután pedig íelszóllitott, hogy a temetőbe menjünk s nézzük meg Erdős sírját, az év utolsó napján emlékezzünk meg színészetünk ezen jeles ha lottj áról. Kint a temetőben elmélkedésbe mei ültünk az emberi múlandóság fölött. Alkalmam volt ekkor a lánglelkü ifjú költő mély gondolkodását és egészséges bölcselkedését hallani, áhítattal hallgattam, szemem le nem vettem róla, bámultam és önkénytelenül mondottam „szegény Sándor, de rossz pályát választottál! te sokkal többre vagy méltó! Ha közöttünk maradsz, mily sokat kell még szenvedned!“ Ép akkor temettek egy gazdag halottat nagy fénynyel, a mit Petőfi látván, fölsóhajtott: „Íme, ez a földi jutalom! E semmitérö gazdagnak nagyszerű szobrot emelnek majd s a mi ieles nálvatársunk Erdős sírja mily egyszerű, íakeresztje talán még e télen elkorhad s alig találunk rá maholnap.“ Petőfi nemcsak költő, hanem nemes gon- dolkozásu férfiú is volt. Hazaérve, beszélgetésünk tárgya az emberi jellemnek különféleségéről folyt, mire a társulatunknál elharapódzott viszály adott alkalmat, mely az idősebb művészeknek az ifjabbakat elnyomni törekvéséből és zsarnokságából eredt, a misek én, Némethy György és Fekete Soma határozottan ellene szegültünk s Petőfi, e szabad szellem szintén hozzánk csatlakozott. Azonban igen nehéz volt boldogulnunk, mert a hatalmasok, úgymint Török Béni és Alinási ellenünk voltak; de mi azért Petőfivel oppozicziót képeztünk és nagyban demonstráltunk.
