Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

MEOJELEN MINDEM VASÁRNAP. Előfizetési feltételek* Egész evre......... Irt 10 — Félévre ..... -....» 5 — N egyedévre ........ » 2.50 E gyes szám ára 20 kr. X. évfolyam. A HÉT POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE. 1899. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. kér., Alsó-Erdősor 3. sz. Hirdetések felvétele ugyanott. 31/500. szám. SZERKESZTI IvISS JÓZSKF. Kéziratok nem adatnak vissza. ^M§> Budapest, julius hó 30. <§Mr— PETŐFI. Kinek poraiban sem vetettünk ágyat, nyugodtabban alszik-e majd, ha fölkeressük magasz­taló harsonaszóval? Kinek a szelleméhez nem érünk föl, érzi-e az ünneplésünk tisztességét? Akit szivében őriz a nép és istenit minden írástudó, szorul-e arra, hogy emlékét külső formákban, tün­tető felvonulással is fölelevenitsük ? Van-e hódolat, melyre nem volna méltó? Nincs. Van-e pompa, melyben ne fürösztenők? Van. A nemzet szive egészen az övé, de a nemzet hódolatából csak annyi jut neki, amit a kalmár­élettel való megalkuvás neki juttat. A valakiket képviselik a valamik. Nagy szókat kicsi emberek mondanak. A korona fénye nem ragyog rá, az ország méltósága nem hódol neki. Katona volt, de bajtársai nincsenek. Hős volt, a harczosok nem ismerik. Nincs-e ebben valami, ami inkább megalázza, mint emeli a költőnk nagyságát? Nem-e szembeötlőbb, hogy nem adhatjuk meg neki, ami megilleti, mint az, hogy megadjuk neki, amink van? S nem méltóbb lett volna hozzánk, ha hagyjuk tovább is békén aludni? Julius 30-ika oly nap, mint a többi: a Petőfi Sándor napja. Ez is, a többi is. De hát ünnepelünk. Ragyogó ünnep, mely megvilágítja szegénységünket. Egyetlen gyémántunk fényeskedik benne: az ő szelleme, mely daczosan, büszkén és lángolón mutatja, milyen is az a magyar lélek, mely a magyarságban ma nem tud megnyilatkozni. Ünnepelünk, de nem öröm érzetével. Fölvonulunk halála színhelyén, de nem kérkedhetünk. Jó Petőfi, nyugodj békén, nemzeted még mindig nem ér nyomdokodba. És szeretünk és imádunk és megkoszorúzzuk minden szobrodat és emlékkövedet, csak úgy, magunk között, egy privát mozga­lom keretében, melyet, röstelkedésünket takargatva, országos ünnepnek hirdetünk. Szegények Vagyunk, de ha gazdagok volnánk is, neked nem adhatnánk semmit. A magyar lelkiismeret úgy érezte, hogy ötven év múltán kellene valamit tenni legnagyobb költőnkért. Szép és helyes. Nagyon keveset tehetünk: nem baj, Segesvárit és minden magyar városban megülik a Petőfi-ünnepet diszgyüléssel, diszszónoklattal, díszelőadással. Akik ott vannak, leveszik kalapjukat és borongva éneklik a himnuszt. Koszorús bárdunk, nézd el a mi hiúságunkat. Amig éltél, ostorral a kezedben szeretted nemzetedet. Most légy engesztelékeny. Ott kinn az ünnep színhelyén szegények és tehetetlenek vagyunk. Üres kézzel jövünk és bemutatjuk tökéletlenségünket. De otthon, a négy fal között, mél­tók vagyunk hozzád. Felütjük a könyvedet és olvasunk belőle. Az olvasás rendjén szivünkbe köl­tözik a szellemidézők szent borzongása. Igen, az az egyetlen hódolat, mely méltó hozzád, mert ez a költő feltámadása. Az ünneplés? Csak temetés ötven év múltán. Semper. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom