Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz

Petőfi költészete és a valóság.

Dr. Ferenczi Zoltán felolvasása a március ít-iki Petőfi-estélyen.

(Folytatás és vége.)

Ezek tették, hogy egy, az ő idejében oly mesterkélt retorikai lyrával, amint Arany mondja: a cifra szókkal szemben fölfedezni látszott az életet s a lyrai ékesszólást. Ezért válhatott ő költőileg a természetben is fölfedezővé, melynek szemléletére mintegy uj, külön érzéke volt s nemcsak az bámulatos nála, amint kifejezte a természet képei s az érzelmek kölcsönhatását és belső érzelmei kapcsolatát; hanem érzésekre és eszmékre ragadtatott a természet (élő és élettelen) oly képei által, melyek eddig nem látszottak költői tárgyaknak; szeme volt az egész természet iránt s meg tudta látni az addig lenézett vidéket, állatot, növényt, mint Isten teremtményeit a szépség képei gyanánt. Vagy mint Arany mondja, összehasonlítván őt a természetvizsgá- lókkal: „Valamennyien sem érnek föl veled a természet vizsgálatában. Ők a természet körmeit, haját stb., te lelkét vizsgálod, — s kérdem: melyik nagyobb? Amaz mesterség — ez művészet.“ (Levele 1847. febr. 28.) De ez a megjegyzés talál a Petőfi által felfogott egész külső élet lyrai szemléletére is, mi által a maga korában költészetünkben nemcsak átalakította a lyrát; hanem határait is kitágította.

II.

De ha megfigyeltük emigy azt, hogy Petőfi lyrai költészete a leghelyesebb alapra, a valódi életre támaszkodik; ezzel egyszersmind azt is ki akartuk az előbbiekben fejezni, hogy költeményeiben nem csak tapasztalatai vannak letéve. Már az előbbiekből is kiviláglik az, hogy az ő realitása alatt csak azt kell érteni, hogy amit megénekelt, azt meg- és át is élte. De valamint egy valódi lyrikus sem, ő szintén nem volt csupán egykedvű tükre a valóságnak; nála minden tapasztalat lyrai érzelemmé változott még akkor is, ha ritkán, tapasztalatait olvasmányaiból, társadalmi érintkezésekből merítette. Ha nem éppen tapasztalatból, hanem egy érzelmi állapotból, meghatottságból vagy hangulatból indul is ki: rögtön a valóság képei, adatai röpkédnek leikébe s mintegy megfürödnek érzelmeiben, mint a madarak a napsugarakban. De ennek úgy is kell lenni. A lyrai költésben minket elsősorban nem is a költő tapasztalatai érdekelnek, nem a rajzolt valóság; hanem az, mi a valóság hatására a lyrai költő lelkében történik s amit e hatás alatt a legegyénibb módon el tud mondani erőlködés és aftektáció nélkül. Mert nincs valóban költői, csak az, mi a napi benyomásokon túl van, ezek körén felül áll, mi őket állandókká teszi, nekik oly értelmet, értéket, jelentőséget ad, melylyel magokban még nem bírnak.

Vegyünk egy példát. A költő 1847. aug. 20-ika tájt egy bántó levelet kapott Júliától, mely neki oly mélyen fájt, hogy ezt két költeményben is kifejezte. Ezek közül a Szép levél cimüt kitörölte a kéziratából, a másikat Megbántott a rózsám címmel benhagyta. Ebben csak röviden említi az esetet:

Megbántott a rózsám nagyon, stb.

Minket e dologban nem az összezördülés érdekel; hanem a költő, amint ez hat rá; s már ez első négy sorban megkapjuk egyénisége épp oly naiv, mint kedves nyilatkozatát, ami nem volt benne a tapasztalati tényben. De még inkább megkapjuk ezt a következő sorokban: Azt gondoltam, hogy sebemet stb.

íme, ez az elragadó szeretetreméltóság a költő egyéniségében s nem a tapasztalati tény az, ami lyrai becset ad az apróságnak. Hiszen az mindennapi dolog, hogy jegyesek összevesznek; de ahhoz már egy lyrikus kell, sőt éppen Petőfi kell, hogy ezzé váljék a lélekben.

Vagy lássunk egy látszólag közönbös költeményt, melyet nem célzat nélkül választottunk ki. Midőn a költő, szivében Juha iránti szerelmével, 1846. nov. havában Pestre visszatérő útjában Debrecenben időzött, Könyves Tóth Janka, a ref. pap mostoha lánya, megkérte, hogy az akkori szokás szerint írjon neki egy emléklapra pár sort, A költő megtette. A kis költeményben Petőfi egy egészen természetes kiindulást vett alapul, mely megfelel egy 15 éves lányka lelki életének, akit ő végre is alig ismert:

Szived bölcsőben fekvő csecsemő; stb.

Ez eddig lehet általános vagy közvetetlen tapasztalati tény is. Ámde a költő ekkor Szath- márról jött Debrecenbe, szivében szerelmével és azzal a tudattal, hogy Julia őt szereti. Mi természetesebb, hogy a gyermeklánynak irt sorok e boldog szerelem hatása alatt folytatódnak, rájok a saját boldog szerelme lehelli a maga melegségét, midőn igy folytatja:

De majd fölébred és keservesen sir . . . stb.

Vagy nézzük meg A felhők c. költeményét. (Pest 1847.) A költő benyomásait a változó felhők okozták, melyeket annyira szeret, hogy ha madár volna, csak köztük szállana, ha festő volna, csak felhőket festene. A költemény 9 versszakából a 3 első e szeretet rajza. A következő 3 a felhők változásainak lyrai képeit adja, melyeket néha szendergő gyermekeknek, máskor haragos vad férfiaknak lát, kik a viharral, e zsarnokkal élethalálra vínak, máskor hü lánytestvéreknek, melyek a beteg ifjú, a holdvilág körül virrasztanak. A 7-ik versszak átmenet, melyben megmondja, hogy minden változásban látta őket s mindenikben szerette. De noha a költemény eddig is telve van lyrai vonatko-