Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz
ben vegyületté változnak, melyek elkülönítése legtöbbször lehetetlen. De éppen e minden hatás iránti érzékenység, melynek a legkisebb gyakran annyi mint a legnagyobb, teszi azt, hogy a költő velünk megláttat oly dolgokat, melyek érdekessége és jelentősége örökre észrevétlen maradna nekünk. Már nem emlékszem hol, valaki finom észrevétellel azt mondta, hogy a költők a mi mikroszkópjaink; de talán még találóbban azt lehetne mondani, hogy a lyrikus egy folyvást megnyilatkozó sphynx, mely napnál világosabban beszél; de azért alapjában ránk nézve örök sphynx marad. Éppen ezért, minthogy egyszersmind meg- áldatott azzal, amit Goethe idézett mondásában oly lényegesnek tart, t. i. az érzelmek alakba- öntésének erejével, a lyrai ékesszólással; tehát mindent kibeszél. Költeményeiben egész magánéletét, múltját, jelenét, sőt amilyennek akarta, jövőjét, és megtaláljuk egyénisége szeretetreméltó tulajdonainak és hibáinak rajzát, családi életét, legtitkosabb gondolatait. Annak kimondásában, amit érez, semmi sem tartja vissza s nem feszélyezik sem előítéletei, sem a világi szokott illemszabályok, sem a közvéleménytől való tartózkodás, sem a nevetségtől való félelem. Tudjuk, hogy életében ellenei nem mulasztották el éppen ez oldalát, e — mondhatni — bizalmas közlékenységét nevetségessé tenni. A valóság iránt ez élénk érzés mondatja vele e magára nézve fontos nyilatkozatot: „En az az ember vagyok, ki az igazért a szépet is föláldozom. Ezt sokan vették már rossz néven tőlem, de ha még többen veszik, sem bánom. A i mi igaz, az természetes, ami természetes, az jó j és szerintem szép is. Ez az én esztétikám“. (Aranyhoz. 1847. márc. 31.) Ezért tette ő saját élete és lyrai költészete legfőbb alapelvévé a határt nem ismerő őszinteséget, melyről versben és prózában oly gyakran nyilatkozik. Lelke útja tetteiben egyenes, szavaival egy érzése, tétovázva álbeszédet nem keres. (Én. 1843.) Ezzel jár az egyszerűségnek a magasztalása a művészetben, melyre szintén újra vissza-visszatér. Ezért tárgyai, illetve érzelmei föltárásában a legnagyobb, mondhatni korlátlan szabadságot veszi; az a tárgy jó, mely meg bírja hatni. Ekképpen költészete külső és belső életének naplója, melyben oly szabadon szól, mintha egyedül magának írná; egyéniségének valódi kinyilatkoztatása, melynél nincs semmi közvetítőre szüksége. Mondhatni, hogy érzelmeinek születése és papírra vetése ugyanegy belső ösztönzés eredménye; ki kell fejeznie őket ellenállhatatlan erővel s dalának jutalma maga a dal. Reája teljesen illenek Goethe Byronról mondott szavai: „Költeményeiben oly könnyedén odavetett realitás van, mintha rögtönzések volnának.“ Minden lépés müvei megismerésében közelebb visz és mélyebben ismertet meg személyiségével egészen a legbelsőbb redőkig. És abban a mértékben, amint megismerjük érzelmeit, megindulásait, lelkesedését s azt, hogy miként hatott lelkére a környező élet: annál jobban nő szemünkben nemcsak a költő, hanem az ember is; mert annál csodálatosabbnak látjuk e lélek gazdagságát, alkalmazkodó és feldolgozó erejét. „Benne minden iz egy költő volt, — mondja Gyulai jellemzőn e tulajdonáról. Iskolában, őrhelyen, uton-utíélen, nyomorban, kényelemben költött. Ez volt gazdagsága szegénységében. Reggel fájdalmait panaszolta, este már pajkos dal lebegett ajkain. Viszontagságteljes élete kifogy hatlanul újabb meg újabb anyagot szolgáltatott költészetének. Acél kedélye sohasem veszté el ruganyosságát. Minden nyomás dalt pattantott elé. Mintha minden csak azért történnék vele, hogy megénekelje. Mintha minden érzést csak azért érezne át, hogy dalok forrása legyen.“ Ez az élénk érzés, mondhatni ez a tisztelet a valóság iránt és az a mód, amint benyomásainak saját érzelmei kohójában uj jelentőséget bir adni: teszik együttvéve az ő lyrai egyéniségét. Ezek őt a lyrában két főtulajdon birtokosává tették : ezek elseje az eredetiség, mely csak is ilyenek által nyerhető; más szóval ez az az őszinte kényszer, hogy ne utánozzon senkit, legalább nem készakarva; a második az a termékeny intuitio, mely nála is, mint annyi nagy költőnél, igen gyakran pótolta a tudást és fölfedeztette vele a körülte hajlongó életben és természetben azokat a tárgyakat, melyek lyrájához találtak. (Folytatása köv.)
