Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

A „Vasárnapi Újság“ Petőfinek egy ifjúkori levelét közli. 1840-ben Nagy Imréhez (iskolatársához) irá azt Gráczból, miután 1839-ben Sopronyban a Golner- ezredhez fölcsapot közvitéznek. E levélből megtudjuk, hogy mily sajátszerü vágy volt az, mely őt ez ezredhez vonta. Tyrolt akarta látni, hol ez az ezred állomásozott, és a közeli Svájczot. De elhamarkodott lépésének az a Nemesise volt, hogy az ezred állomást cserélvén Tyrol helyett Zágrábba jutott. Az ifjú e miatt keserűen panaszkodik levelében. A sorsot legnagyobb ellenségének nevezi, mint a mely minden föltételét dugába dönti. Szomorún ir körülményeiről. „Most érzi — úgymond — mi mélyen sülyedt, leszálva a tudományok pályájáról, neveletlen, érzéketlen emberek körébe s egy durva zsarnok (káplárja) körmei közé. Csak néha emeli ki e pokolból a költészet a mennyei a malasztos. Ó ha ezt kebelében nem hordaná , a kétségbeesés ölné meg ! Egy hónapja már, hogy itt. (Grátzban) van, s még igen keveset irt; de hogyan is Írjon ? a káplár, mihelyést Írást lát kezében, lármáz, szitkozódik rá és dolgot ád. így van ő, azonban nem csügged, „Non si male nunc, et olim sic érit.“ stb.

Érdekes levél, nem csupán azért, mert Petőfi katonaéletéből ke vés adatunk van, hanem azért is mert jellemzi írójának szellemét, mely már akkor is csügötta költészeten, s csüggedni a legrosszabb körülmények közt sem tudott.