Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
210 halandó; két évtized múltán odaköltöznek utána a feleség és a fiú, három múltán az életben maradt testvér, a család utolsó sarja. Ha dominiumos oligárka Petőfi Sándor, kriptáján megfordíthatják a családi cimert, elföldelhetik a kriptaajtót. De a család történetében nem a halál dús és szapora aratása, nem a magszakadás a legszomorubb körülmény. Egyik sem volt a szó teljes értelmében boldog ember ; mindenikre ránehezedett a sors keze végzetesen. Petőfi István szemeit idegenek fogták az örök álomra ötvenöt éves korában. A szék- álló legény, a ki öregedő szülőinek gyámola volt, mig bátyja a hir és dicsőség utján mind magasabbra hágott, rideg magánosságban morzsolta le életét. Házasságában szerencsétlen volt, három hét múltán föl kellett bontania az egész életre kötött szövetséget. És mégis ez volt a legsimább, a legboldogabb folyású élet a Petőfi családjában. Petőfi István kapitány volt a forradalomban, aztán az osztrák ármádiában közlegény, majd fogoly rövid ideig, a mikor üldözött vad volt minden magyar ember, végül mindhaláláig gazdatiszt egy békés- megyei uradalomban. Az öreg Petro vies István temperamentumát ő örökölte. Józan, melegszívű bölcs volt ; szerette a természetet, a melynek ölén élt; szerette a múzsát, a mely időnkint csinos verseket sugallt. Petőfi Sándornó, Szendrey Julia, csaknem húsz esztendővel élte túl halhatatlan urát; még nem volt egészen negyven éves a mikor meghalt, boldogtalan, örvényeiben megmagyarázhatatlan élet után. Lehet, hogy Petőfiné ártatlan volt mindenben, a mit terhére rónak ; de a látszat még a pártatlan bird szemében is kompromittálja. Levelei, naplója, a mely még a Petőfi életében megjelent nyomtatásban, több talányt adnak, mint fölvilágositást. Egy bizonyos csupán, hogy öröklött vóralkata,
