Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

211 szertelenségekben járó, beteg fantáziája, nyug­hatatlan, élvsóvár, izgalmakra mohó idegei már bölcsőjében a maga és mások boldogta­lanságára predesztinálták. Házassága első hó­napjaiban, a boldogságtól mámoros férj oldala mellől Írja Laukának: pusztító szellem vagyok, örökös harcban a teremtéssel, hogy a mit az épít, én leromboljam. Az volt, pusztító szellem, boldogtalan lélek, nyomoru élet. Harcban állott maga-magával szakadatla­nul és a dómon mindig legyőzte benne az asszonyt. Sorvasztó szenvedélyeknek, makacs, de állhatatlan ideg- ás indulatrohamoknak volt lelketlen játékszere. Maga mondja ezt életének e zsarnokáról, a mely megvet minden hatal­mat, dacol minden erővel, letipor útjában min­den gátat. Rövid, viharos, boldogtalan élete a bizonyság, hogy a mikor ezt irta, egy szem- pillantásra testi és szellemi mivoltának leg­bensőjét pillantotta meg. Szándékai mindig jók, becsületesek, őszinték, ha nem is mindig okosak. A veleszületett dacnak köszönhető, hogy a nagy költő életének két utolsó éve boldog mámorban ringott el, hogy a szere­lem dalosa kiüríthette az üdvözítő szere­lem poharát. Ez a boldogtalan asszony olyan boldoggá tette Petőfit, a milyenné más asszony nem tudta volna tenni. Meg­nyitott poézisóben egy gazdag eret; örök életű dalokat sugallt a családról, a feleség szerel­méről és a szerelem gyümölcséről, a kire át­ruházzuk mindenünket, hogy éljünk akkor is, a midőn már meghaltunk. De a mikor úgy üdvözített szerelmével egy férfit, mint kevés asszony; a mikor Petőfi a boldogság árjában úszott; a mikor ő volt Magyarország legregé­nyesebb és legdicsőbb asszonya: szivét napon­kint véresre marták a kétség kányái. G-eorge Sandnak született és játszta az igénytelen fele­séget. Álmait kimérák látogatták; napjait víziók 14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom