Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
legalább hanninczs/.or nagyobb vérontás, ját lejükre szán." szék szerint egy téves határozat, melynek kösz. kir. város feliratát pártolván, ___6.. ouprou a z 1875. XX. A „Temesi Lapok'* hirezája, Ismeretségem Petőfivel. Irta: P r i e 11 e Cornelia. (Vége.) Hát azt hiszi érdemes a „Hazai rejtelmek“ szellemes Írója, hogy kegyed folyvást koszoruzza ? Gyűlölöm azt az embert! Hej ha én ... . Itt nem tudom mire gondolt .... Azután belebonyolódtunk egymás magasztalába. Egy ügyes fordulattal arra kórt, bizonyítsam be, hogy az ő nevét olyan kiválóan tisztelem. — Szívesen, — mondáin, — bármivel, a mi tőlem telik. — Minthogy én nem kérhetem el a kegyed szép nevét, fogadja el az enyémet és egyesítse a sajátjával. Erre nagyot dobbant a szivem, s hirtelen nem gondoltam másra, mint a két név egyesülketósére. — De hát hol van a név a világon, melyet az önével együttesen kellene viselni?! — No hát akkor legyen csak Petőimé. — Hiszen Petőfmé csak asszony lehet, és akkor előbb . .. — Ig. n, igen, előbb nőül veszem, ha hozzám jön, kis feleségemmé teszem, és azután lesz belőle Petőfmé. — De hiszen nem szeretjük egymást, hát hogy házasodnánk össze ? — Jól van, — feleié Petőfi, — ha még eddig nem oly nagy is szerelmünk, hogy együtt élhessünk, de tiszteljük egymást annyira, hogy közelben, úgy mint a távolban kölcsönös becsülésben várjuk be az időt, midőn boldog élettársakká lehetünk, Látja, milyen nagy az én bizonyítékom, felajánlom nevemmel egész életem szabadságát.“ — Egymásra nézve elméláztunk. Cornéliának ekkor öltözködnie kellett az előadáshoz. Petőfi felállt s kezet nyújtva igy szólt: — Ugy-e Cornélia, ezt folytatni fogjuk ? — Mikor? — kérdém nevetve, — hisz holnap reggel utazik, s halaszthatlan útja van. — „Hogy mi halad, vagy mi halasztható, most ez egyszer én fogom megmutatni a bolond sorsnak!“ — monda s eltávozott. Ez este adták a „Sára hét fia“ czimü fran- czia darabot; Cornélia fehér ruhában, fején fátyollal játszott. Midőn Petőfi meglátta, igy szólt hozzá: — No látja, készen is van a menyasszony. — És a vőlegény, — felelt Cornélia, — csak a pap hiányzik. — Az rögtön lenne, csak kegyéd mondaná ki az „igent.“ — No hát igen, — monda Cornélia, — de ez csak arra kötelező, hogy mátkások legyünk addig, a inig ön ismét felkereshet engem. Petőfinek nem kellett több. Rohant a paphoz s csak tisztelendő könyves Tóth Mihály uron múlt, hogy az esküvő elmaradt. . .. „Mikor a legnagyobb izgalomban visszatért hozzám, — mondja az Írónő, — és én megtudtam, hogy nem esketnek meg bennünket, egy néma hálával fohászkodtam a gondviseléshez, és sirva kértem: Legyen nyugodt és ne zsákmányolja ki egy csak most keletkező rokon- szenv jogát; higyje el, hogy legjobb barátaink is elitéinek .. . Utazzék el holnap békével. . Petőfi azonban csak harmadnapra utazott el, s ekkor egy kiszakított tárczalapra Írott levélben kérte Cornéliát, hogy a pap áldása nélkül is vegye fel nevét és Kolozsváron — hova két hét múlva szándékoztak, szerepeljen már ugy ... Ü ott lesz, a mikor Cornélia kívánja az esküvőre,., Belenyugszik abba, hogy akkor hívja magához mint férjét, ha már meggyőződött arról, mennyire megérdemli a boldogságot... Ez volt Cornéliának első levele Petőfitől, ki néhány nap múlva Pestről irt egy mély érzelemtől áthatott második levelet, a melyben említi, hogy mily diadalmas boldogság lett volna az ő reá, ha Pestre érkezve, elmondhatta volna ismerőseinek : „Cornélia az én feleségem . . .“ E levélre Cornélia elhatározta, hogy nőül megy Kolozsváron a költőhez. E közben azonban Petőfi Szathmártnegyében járt s megismerkedett Szendrey Júliával .... Egy hónap múlva irta Cornéliához harmadik levelét, melyben említi, hogy bizonyosan azért nem akarta kolozsvári diadalait a Petőfmé néven élvezni, mert alkalmasint férjhez szándékozik menni valamelyik kis gróf udvarlójához. E kis gúnyolódás után szerencsét kívánt kolozsvári diadalaihoz . . . Ekkor jelent meg Petőfinek az a verse: „Mi van innen távol? a Tisza. Mi van a Tiszán túl? Hortobágy . . .“ Cornélia is olvasta a költeményt, s csak ennyit irt Petőfinek: „No ugy-e, hogy a Hortobágyon túl két ut van? szerencsés utat kívánok a másikhoz, a melyik nem a Királyhágó felé vezet“. . .-* 1847. junius első felében Cornéliáék ismét Debreczenben voltak. Egy szép reggelen Cornélia költemény-füzetet kapott. Petőfi versei voltak, a költő arczképével felette e két szó: „Priello Cornéliának.“ Azután egy gyöngyvirág csokrot, a következő nyílt levél kíséretében: „Virágokat küldök és költeményeket, azokkal koszoruzd meg magad nemzeti művészetünk kedves menyasszonya; ezeket fogadd mint őszinte ajándékát azon szívnek, melyből fakadtak.“ Petőfi is Debreczenben volt s készült meglátogatni Cornéliát. .. Elhatároztam, -- írja a művésznő levelében, — hogy ha előmbe lép, a legbarátságosabb szavakkal fogom megnyugtatni talán nem egészen nyugodt lelkiismeretét. így történt aztán, hogy a midőn a kertbe lépett, barátságos kézszoritás közben és egész fesztelenül azt mondám neki: — Köszönöm, hogy még mindig kötelező szavam alól ilyen gyöngéd módon oldott fel. Midőn előbb írott soraiban „nemzeti szinmüvészetünk kedves menyasszonyának“ nevezett, nemde azt akarta tudtomra adni, hogy csupán a művészet s nem az ön jegyese vagyok. íme visszaadom én is az ön szavát, teljes áldásommal! . . . — Elfogadom — felelte ő nem kis elfogultsággal, — ámbár megvallom, hogy kifogott rajtam most is. Én azt hittem, ezzel csak végezünk, s ime kegyed pedig ezzel kezdte.... — Annál jobb; igy előbb átesünk rajta, a minek úgyis meg kellett történnie. S most jöjjön, beszélgessünk igaz barátokhoz méltóan.... Köszönöm költeményeit. . . Megengedi, hogy ezen gyöngyvirágok viszonzásául én is szolgáljak egy szál virággal a boldog vőlegénynek ? .... És épeu egy tulipán mellett hajoltam le egy kis kék virágért . . . — Csak nem akarja azt a tulipánt nekem adni? Köszönöm, nem kell! Az épen olyan mint kegyed; pompás, feltűnő, de nincs illata, aztán nem is lehet az embernek a kebelébe rejteni .... — Ejnye, hát érdemiem én azt, hogy olyan utálatos virághoz hasonlítson ?... . Bocsássa meg ezt önnek a jó isten és jutalmazza meg érette az ön erdődi ibolyája .... — Tudja-e — monda távozás közben, — hogy mihelyt feleségem lesz, az én kis ibolyám, mindjárt levágatom a haját, hogy kegyedhez hasonlítson. — Ez nagy kegyesség az én emlékezetemre, de aztán arra is vigyázzon, hogy tulipánná ne váL
