Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz

£s ott B a r ő t h y Lajos igazgatónak átadta. Végül nyomába jutott Déri egy aranykarika-gyürünek is, amelyet Petőfi Zoltán az anyjától kapott, mint atyjá­ról maradt emléket s halála előtt pár héttel egy fiatal leányrokonának adott, mikor utolsó vidéki ki­rándulásáról a fővárosba indult. A búcsú perczében adta át a gyűrűt azzal a kijelentéssel, hogy az Pe­tőfi Sándoré volt. A gyűrű most a megajándékozott é azóta meghalt hölgy fiának van a birtokában. t Megemlítjük, hogy a Szinészegyesület egy igen erdekes ereklyével gazdagította a Petőfi-ház gyűjte­ményét. Az ereklye egy régi megfakult szerepkönyv, amely elejétől végig Petőfi kezeirása. Midőn a költő 1841-ben vándorszinészkedett, Földvárra is elvetö- idött, ahol Kétzeri színtársulatánál nemcsak mint szí­nész működött, hanem a szerepkönyveket is szor­galmasan másolgatta. igazgatója minden alkalmat fölhasznált arra, hogy a szerepeket vele másoltassa, mert Petőfinek igen Szép és jellegzetes írása volt. 'Az említett szerepkönyv czimlapján Petőfi kézírásá­ban, a következő sorok olvashatók: Zolki, a vén diák. Dráma 2 felvonásban, irta ; Matitz, fordította Havi M., másolta Rónai színész 1841, Földváron. Petőfi Sándor akkoriban Rónai néven szinész- Kedett. A fönti sorok alá később a szinészegyesület kérésére Kétzeri színigazgató a következő igazoló sorokat írta: Becsületemre állítom, hogy Petőfi a fenti idő-. :: ben társulatom tagja .volt és ezt a szerepkönyvet :> ö másolta. > A becses ereklyét a Szinészegyesület legutóbbi tanácsülésén vette át a tanács tagjaitól Kéry Gyula, a Petőfi-Társaság titkára, hogy mint a Szinészegj>e- sület Jótéteményét a Petőfi-ház ereklyéi közé he­lyezze. ____d

Next

/
Oldalképek
Tartalom