Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz
1 __Petőfi Zoltán mellszobra. Érdekes felfedezést t ett lapunk munkatársa, Déri Gyula, ki az Endrődy Sándor szerkesztésében megjelenő 15 kötetes Petőfi könyvtárba a Petőfi Sándor fiáról szóló kötetet meg-' irta. Déri Gyula egyike volt ama keveseknek, kik Petőfi Zoltán betegágyát élete utolsó szakában naponta körülvették. Most, hogy rég elhunyt ifjúkori barátjának életét megírta, irodalmi kísérleteit összeszedte és feltalálható ereklyéit kutatta, több érdekes adatra és tárgyra talált. Irodalomtörténeti nevezetességű például az a felfedezése, hogy Szendrey Ig- nácz, Petőfi ipa, kit a köztudat mindvégig a Petőfi család makacs ellenségének tartott s kit Petőfi Zoltán korai haláláért is felelőssé szoktak tenni, éppen ellenkezőleg, a leggyöngédebb szeretettel csüngött unokáján és pedig születésének első perczétől fogva. Bizonyság erre a debreczeni telekkönyvnek 1849 január első hetében kelt feljegyzései, amelyekből kitűnik, hogy amint Petőfi Zoltán 1848 deczember 15-én megszületett, a nagyapa rögtön Debreczenbe utazott és ott egy 101 holdas földbirtokot, továbbá két díszes lakóházat vásárolt, az egyiket magának, a másikat Petőfiék számára, akiket Debreczenbe akart letelepíteni. Ezekről az adatokról semmit sem tudott az irodalomtörténet, amig Déri Gyula nyilvánosságra nem hozta. Nem csekélyebb érdeklődésre tarhat számot Petőfi Zoltán életnagyságu mellszobra, melyet Izsó Miklós, a nagynevű művész mintázott s amelyet Déri az V-ik kerületi állami gimnázium önképző-körének szekrényében fedezett fel. Ä szobor Petőfi Zoltánt húszéves korában ábrázolja s hogy csakugyan Izsó müve, több egykorú tanú igazolja. Bronzzal bevont gipszből van, jaz arcza teljesen ép, csak a talapzata rongálódott meg kissé, az elmúlt négy évtized alatt. Déri W a g- ner Alajos igazgató és Siegescu József tanárral tárgyalást kezdett az iránt, hogy a nagybecsű leletet egyedül méltó helyére, a Petőfi ereklyemuzeum számára átengedjék, amibe úgy az igazgató, mint Siegescu tanár, az ifjúsági egyesület vezetője a legnagyobb készséggel beleegyeztek. A szükséges formaságok elintézése után, pár nap előtt Déri Gyula rendelkezésére bocsátották a szobrot, ki azt haladéktalanul beszállította a Petőfi ereklyemuzeumba ^Js*.