Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz

Az ügyvédtárs kérte Váradyt, hogy tekintsen a versek közé s mondja meg, mit szól hozzájuk?

Az kivont egyet a sok közöl és az épen a .disznótor* volt.

— Jaj de silányság; monda ez iszonyúan fitymáló arc- kifejezéssel.

Az ügyvéd kényszerűé, hogy olvasson el még egy másikat.

Ekkor akadt kezébe a „B e f o r d u 11 a m a k o n y h á b a“ Ez már inkább tetszett. Ez jó vers, mulatságos vers.

De még tovább.

„A virágnak megtiltani nem lehet.“

Már ekkor széket húzott az asztalhoz Várady, s maga kérte hogy hadd lássa a többit.

És egyre nőtt elragadtatása; hiszen ezek remekművek, hisz ez tünemény! van é még több? Hol termettek ezek? Ki bir ilyeneket írni ?

Az ügyvéd mondá, hogy tekintsen hátra ; szerzőjük ott áll.

Ez a szegény rongyos fiú? Kinek halvány orcáin egy színváltozás sem mutatta, hogy az ő verseit ócsárolják és magasztalják füle hallatára ?

Ez a szegény rongyos fiú, ez a fakó csalogány az, a ki oly bűbájosán énekel ?

Minden üres hálálkodás, magasztalás helyeit azt kérdezte Várady a költőiül, hogy van é szállása?

Az ügyvédek mindig practicus emberek !

— Még nincs; - volt a válasz.

— Jöjjön hozzám, egy szobám van, de elférünk benne ketten.

Petőfi keresztül kasul nézett az emberen; mert mindenkitől

nem szokott szívességet elfogadni s miután jó! belenézett, azt mondta, hogy elmegy hozzá.

Nappal az ügyvédnek sok dolga volt, ezt Petőfi jól látta, s azt mondá, hogy neki semmi dolga sincs. Hanem éjszaka, midőn Várady fölébredt, akkor látta, hogy Petőfi fenn ül és dolgozik. Nem háborította, ügy tett mintha alunnéb.

Másnap kérdezé tőle, hogy nem lenne é szives vele ebédelni? Petőfi megköszönte, már máshová van hiva.

Nem volt igaz; az a nap is ebédnélkül múlt el róla.

Csak nagy unszolásra volt képes Várady pár forintot elfogadtatni vele költsön.

Másnap azt is visszafizette Petőfi : éjszaka két költeményt irt s valamelyik szerkesztőnek odaadta annyi árért, a mennyi épen elég volt az adósságát lefizetni.

Mindezek pedig igen aprólékos dolgok, de a költő jellemére oly valódi fényt vetnek, minőt saját naplójából soha nem lehetne kideríteni.

A negyvenöt napból igy folyt le tizenöt, csak harminc