Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz
A Petéit-emléktábla leleplezési ünnepélye Félegyházán. Vasárnap, október 13-án ment végbe a kitűzött tervrajz szerint az emléktábla ünnepélyes leleplezése, melylyel a derék félegyháziak azon ház emlékét megörökiték, melyben Petőfi gyermekkorát élte. A vasárnap reggeli vonat, mely Pestről lefelé indult, az Akadémia és Kisfaludy-társaság küldöttein, Gyulai Pál, Szász Károly és Dux Adolfon kívül, a pesti központi honvédegylet küldöttségét is szállitá, Perczel Mór elnök,Patay István, Markos képviselők és Mikár egyleti jegyző személyében.Perczel tábornokot a kecskeméti indó- háznál kitüntetéssel s szónoklattal fogadá az ottani honvédegylet. A tábornok erre meghatóban válaszolt, beszéde politikai részében kijelentvén, hogy törekvése önálló honvédsereg | létesítése, mely nélkül nemzet sőt tán nemzeti- j ség is alig vagyunk, mely a feiegyezkedés által | visszanyert jogainknak okvetlenül szükséges | kiegészítője. Miután a dalárda egy induló féle i dallal a kitüntésnek véget vetett, a vonal tovább robogott, hogy Félegyházán uj kitüntető fogadás elé vigye a tábornokot. Az ünnepély l órakor kezdődött a templom mögötti téren, hol ama ház áll, melyben Petőfi szülői laktak. Ide zeneszóval, lobogókkal ünnepélyesen vonult a menet a város házától. Az ünnepély színhelye csinosan volt díszítve. A fekete lepellel borított s zöldlomb környezte [ tábla előtt, diszes szőnyeggel borított emelvényen j Petőfinek Kugler Ferancz,tehetséges fiatal szob- • rászunk által készített mellszobra állt, körözve babér koszorúkkal, 14 szép fiatal lány fehérben, balról emelvény a szónokok és jobbról ülések a küldöttségek tagjai számára, — kik közt a I Jász-kun kerületek főkapitányja is, mint küldött, jelen vala, szemben körös körül diszes és nagy számú közönség, s legnagyobb részben a város népe. A szónoklatok megkezdése előtt a helybeli dalárda a Szózatot énekelte el, s azután Fazekas Alajos helybeli ügyvéd szólt, elmondva az ünnepély czélját s melegen emlékezve meg az egykori játszópajtásról,kivel egy évhen(1823 b.) született s itt naponta „együtt nyargaiásztak szilaj nád paripán, fűzfa sípot fújva.“ — Beszéde végén lehullt a lepel, mi közben a hölgyek koszorúikat a szoborra rakták.