Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

Iíi tud róla 2

Petőfi mint Petrovics.

Irta: Rohoz István.

A negyvenes években a pápai kollégium volt a világ közepe a prof. tanuló' ifjúságra. Hires volt az messze földön kitiinő tanárairól, mint Bocsor, Tarczy, Széki stb. s úgy rajzott benne az ifjúság a tudományok himporában fürödve, mint kasban a munkás méhek.

Minő kor, minő élet!

A fiatal évek varázsszele diákszobáinkat mindennap telehordta friss rózsalevelekkel, nem csak azért, mert felöltőinken, ott csillogott gyöngyként a szülők bucsukönye, midőn elhagytuk az otthon küszöbét ... A gomblyukban mindig virág, az agyban semmi gond, ami volt is; rózsafelhökböl állt! . . .

Akkor a társadalomnak volt szive, fogékonysága minden szép és jóra; nem ették egymást az emberek, mint rozsda a vasat; kevésből meg lehetett élni, mert az a kevés akkor több volt, mint ma a sok. A nyilvános helyek a bizalom és őszinteségtől ragyogtak; aztán szeretettel volt meghintve az egész élet s az ifjúság fürdött, csillogott benne, mert szerették mindenütt, ahová csak lépett.

A vigalmakban, a hazai mulatságokon mi voltunk a mesebeli királyfiak. Mert mindegyikünk zsebében ott volt a fényes jövő bevarrva, ez pedig okkor többet ért, mint most az arany és ezüst garmadák, melyek fel vannak halmozva egy részen; a másikon pelig könytenger mossa el az élet sziklafalait s kenyér után kiált a nagy tömeg. Mi kijártunk a Gróf-rétre s tej öntött ki a kanálisból; gróf Esterházy nagy nyárfáiról zsemlye potyogott bele s úgy tele volt az egész rét virággal, hogy midőn estve hazamentünk, az egész város szép leányainak homlokát tele fontuk vele!

Minő kor! Minő élet! Mennyi igézet! Pedig akkor még nem is reméltük, hogy néhány év múlva a szabadság hajnalpirja futja be az országot, hogy mi süldő diákok minden ellenállás nélkül megyünk be a grófi kastély fegyver termeibe s ott kötjük oldalunkra az óriás fringiákat, melyek nagyságra nézve felértek a hóhér pallossal: . .-