Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz
eddig mostohagyermeke volt a magyar nemzetnek. A tudósok a latin nyelvet használták, az előkelőek német meg francia nyelven fejezték ki gondolataikat, nem volt nemzeti irodalom, mert hiszen természetes jogaiból ki volt szoritva a nemzeti nyelv. Az osztrák császár csakis akkor tanulhatta meg, hogy mint Magyarország királyának más, egyéb alattvalóitól elütő alattvalókkal van dolga, ha a.maga valódiságában a nyel- vőKati és az élet minden nyilvánulásában láthatta. Metternich finom ösztönével mihamar észrevette, hogy a nemzeti áramlat egész rendszerét fenyegeti, hogv mindez függetlenségre vezet; de hiába való volt minden cselszövénye és ellenséges intézkedése. A nemzeti szellem erősebb volt. Magyarország égjük legjobb főura, Széchenyi István gróf — a ki egyúttal az ország egyik legszerencsétlenebb fia — 1825-ben az első lökést adta egy magyar akadémia alapítására, hatvanezer forintot adván e célra. Példája utánzásra talált és a terv rövid időn belül valóság lett. Régibb magyar költők és egyéb régi müvek kiadása által a magyar nyelv uj életre kelt. Kiváló költők, élükön Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály, megteremtették nemzeti költészetét. Am a hosszú némaság, a mely Magyarországot fedte, nem maradt káros következmények nélkül. A nemzeti költők, különösen Vörösmarty, a „régi dicsőséghez“ folyamodtak, hogy a jelen nemzedéket emeljék és csüggedő reményét friss életre keltsék. Ámde erről a régi dicsőségről az európai nemzetek vajmi keveset tudtak, ez azokat ugyan kevéssé érdekelte; Árpád és Hunyadi János hangtalan nevek voltak előttük. Maga a nemzeti költészet legnagyobb művésze, Arany János, annyira nemzeti szabású és nyelve any- nyira magyar, hogy idegen köntösben okvetetíe- nül vészit. Csak a mikor a magyar nemzet szabadságharcával 1848-ban újra beleszólt hatalmas szavával az európai népek szabadságharcába és ennek olyan hivatott Tyrtaeusza támadt, mint Petőfi Sándor — akkor fordult Európa szeme és szive teljes részvéttel az uj nibelungok felé, a kik azonban nem pusztultak el, hanem erőtől és életkedvtől duzzadozva élnek tovább. így vezeti be a Petőfi életrajzát és méltatását Wallis. Az életrajz ismert adatokat nyújt, itt-ott kissé romantikus színezéssel, például mikor Petőfit mai szobra helyén állatja 1844. tavaszán, Mindenütt szeretettel teljes elmélyedés és műgond ömlik el a tanulmányon. Fordításai tartalomra nézve általában mintaszerűek, alakban is művésziek, de nem mindig hívek. E fordítások között ott van debreceni tele, „Elmondom, mit eddig rejtve tartogattam“, „Az volt a nagy munka“, „Te vagy a nap és az éjjel“, „Talpra magyar“:
