Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz
PetoH hollandus. Irta Erdélyi Károly. Honny sóit qui mel y pense! A ki rosszat gondol az öreg Szinnyeiröl, az nem tudja, mi a végtelenül körültekintő, lelkiismeretes gond. Hanem azért a dolog természeténél fogva lehet hézag a tömérdek utánjárást igénylő Magyar írók -Életrajzában is. Petőfi fordítói között hiá.ba kerestem a holland A. S. C. Wallist, a ki Madách Imre tragédiáját fordította és kitünően értekezett róla, a ki Petőfiről, Tompáról és Tóth Kálmánról pompás „vázlatokat“ irt, bőven meghintve azokat sikerült fordításokkal. Történt pedig ez 1889-ben, tehát maholnap húsz esztendeje. Euv kicsit későn jön tehát az ismertetés; de, hálát leróni soha sem késő. Wallis Petőfijét a következőkben ismertetem. A francia forradalom vihara — igy szól Wallis tanulmánya — és az azt követő véres császárdráma végére jutott és mély ellankadás- nak engedett helyet. Napóleonnak, ,,az utolsó nagy rómainak“ imperatori álma, néhány évig tartó látszatos megvalósulás után, a melyet megszámlálhatatlan ezrek boldogságával és életével kellett megfizetni, véfire éppen úgy semmivé lett, mint a valódi cézárok világbirodalma, a mely neki mintaképül szolgált. Európa a kimerültség álmát aludta és a boldogság kék csoda- virágjáról álmodott, a mely a romantika országában virágzott, ott, a hava azok a remények és ábrándok menekültek, a melyeket a való élet durván megsemmisített. A megcsalt népek összeomlott légváraira ráborította bizonyos misztikus rajongás a feledés mohát. Olyas fáradt abszolutizmus, a Sándor cár-féle, némi kiegyezést hozott létre a világfájdalom, a humanitás és a szárnya- szegett szabadságvágy között, A szentszövétség, az erényszövetségek megkezdték működésűket, Európa fejedelmei meg voltak elégedve és Európa népei törekedtek elfelejteni, hogy nem lehetnek megelégedve.
