Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz

az ifjú Petőfit egy időre; ezentúl csak kétszer szavalt még, először nyárhó 20-án a magánbeszédet a »Zách- nemzetség« cimű színműből. Utósó szavalata alkalmával, a tanév végén, a megyeházban tartott öröm- iinnepélj en, (szokás ez még máig is a pápai ifjúság között, s ez alkalommal szavalnak s az ifjúsági képző- birs illatban jutalmazott műveket olvassák fel), ekkor nyert elismerés által kárpótolva érzé Petőfi az elébbi kudarcot. Mint Tarczy tanár nekem elmondá: Petőfi az »Olmos botok«-at szavalta Szalkay Mátétól ez ünnepélyen. Az előtte felolvasó elhagyván az emelvényt, egy darabig mély csend állott be a teremben, várván a közönség az utána következő szavalót — midőn Petőfi hirtelen felugrik az emelvényre, s csikósruhába öltözve,r kucsmával fején, fokossal kezében, szavalta el az »Olmos botok«-at. Oly hatást idézett elő, hogy a jelenlevő gr. Esterházy Pál, (ki közelebb halt meg) az ifjú költőt megjutalmazá. Még ez ünnepélyen clszavalta Vörösmarty ódáját is Liszt Ferenchez.

A kollégium könyvtárát szorgalmasan használta s magyar történelmi munkákon kivűl a külföld jobb Íróit olvasgatta. Már mint katonáról említi Jókai: »Furcsa katona is lehetett a jámbor, Horáciussal a töltény tartóban és Schillerrel a csákójában. Ez a kettő volt akkori tanulmánya.« Pápán léte alatt is, nagyobb költőink mellett, a német irodalom jeleseit, Schillert, Heinet, Claudiust, Matthisont tanulmányozta. Gröthét nem szerette. A német és latin nyelven kívül ekkor még más idegen nyelvet nem értett. Ez időbeli költeményeinek nehányán meg is látszik Schiller költészetének hatása, példáúl a » Tűnődés «- ben, de különösen az »Ideál« cimű ifjúkori zsengéjében :

Fenn, elérhetetlen ég magas tetőkön,

Isten szép alakkal rózsafénybeu áll . . .

Mely után epedve küzd a hév indulat,

Mely után a szívnek dobbanása gyulád;

Ott az ideál.

Ott, ott lebegsz előttem tündérfátyolodban A hajnal biborszin leplén szép alak !

Ott lebegsz az alkony elhaló füzénél, —- A szende félhomályban, a merengő éjfél Holdsugarinál.

Vájjon ki ismerne átalában az egész »Ideákban népies költészetünk legnagyobb képviselőjére, a minden cifra szót és szentimentálizmust gyűlölő Petőfire.

Nagyon tévednek tehát, kik Petőfit mint ifjú költőt, faragatlannak tartották. Ismerni törekedett ő hazája s a világirodalom legjelesebb költőit. A magyar irók közül úgy látszik Gvadányit és Csokonait I,«Ívelte »igazi magyarságukért,« Vörösmartyt erőteljes nyelvezetéért; a római írókból Horác volt kedvenc költője. A német költőkből mint pápai diák többet fordított, Schillerből (»Gyermek a pataknál«,) Claudiusból (»Pórnak esti dala«), Matthisonból (»Elégia a várromon«) s Heinéből (»Hazatérés.«)