Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

A petőfi-társáság közgyűlése. A Petőfi-társaság mindig január 6-ikán,Vizkereszt napján tartja évi közgyűlését, a Petőfi születésnap­ját követő első ülésen. Az idén a lizenötödik gyű­lésre jelentek meg a társaság tagjai, s a közönség is jól megtöltötte — a nagy havazás daczára az akadémia nagy termét. A tárgysorozat változatos volt s a hallgatóságnak Jókai és Pulszky is élveze­tet szereztek felolvasásaikkal. Komócsy József elnökölt, ki rövid megnyitó-be­szédben a Petőfi-kultusz jelentőségét emelte ki. Utána Szabó Endre olvasta föl a titkári jelentést, panaszkodván, hogy a szépirodalom pang, s a napi sajtó sem pártolja oly melegen, mint a korábbi év­tizedekben. A napi lapok leginkább külföldi regé­nyeket közölnek s nincs számba vehető irodalmi közlönyünk. Pulszky Ferencz kezdte meg a felolvasásokat, be­mutatván «Elet és művészet» czimü tanulmányát. Összehasonlítja benne a régi és az ifjabb művésze­tet s arra az eredményre jut, hogy most a művészet el van választva az élettől, és minden csak jellemet nélkülöző utánzás. Mert a művész inkább csak a saját himevére, mint magára a műre gondol. E ta­nulmányt Pulszky még 1841-ben, tehát ötven évvel ezelőtt irta. Mikor a Petőfi-társaság megkérte, hogy olvasson fel valamit a nagygyűlésen, épen iratait rendezte s ő tüstént arra gondolt, hogy felolvassa ezt az ötven év előtt megirt dolgozatot, mely most is aktualitással bir. Megéljenezték. Jakab Ödön bemutatta «Kerekes Pál» czimü ha­tásos költeményét, melyet a közönség tapssal jutal­mazott. Tetszett a közönségnek Szász Gerő «A leg­szebb költemény» czímű elmefuttatása is, melyben Petőfit magasztalja s felolvassa Petőfinek azt a köl­teményét, mely ő neki a legjobban tetszik s melyet ő legszebbnek tart. Ez a «Falu végén kurta kocsma» kezdetű költemény. Ezután Beniczkyné Bajza Lenke lépett a felol­vasó asztal elé, hová Jókai Mór vezette. «Három király» czimü elbeszélését olvasta fel, melynek hőse egy fiatal özvegy, ki elutasít két királyt, Krözus és Voltaire utódjait, s boldogít egy harmadik királyt, a ki neki a kérkedő világi javak helyet a szív biro­dalmát nyújtja. Az elbeszélés után élénken hang­zott a tetszés nyilatkozata. Endrody Sándor «Orth János» költeménye, me­lyet Bercsényi Béla hévvel szavalt el, szintén tetszés­sel fogadtatott s a fölhangzott tartós tapsra a szer­zőnek is meg kellett magát mutatni az emelvényen. Jókai Mór fejezte be a felolvasásokat. A mint megjelent az asztalnál, már riadó tapssal üdvözölte a közönség. «Petőfi eszmecsirái» volt a kiváló érdekű felolvasás czime, melyet alább csaknem egész terjedelmében közlünk. Jókai e fölolvasását percze- kig tartó taps és éljenzés követte. A nagygyűlést Komócsy József rekeszté be rövid beszéddel. e< . k/$ - / f'f/ , /'a* 2 J z

Next

/
Oldalképek
Tartalom