Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

Nem mondhatnám, hogy tán valami csodagyerek lett volna. Épen nem. Azonban volt mégis viseletében, modorában valami, a mi | őt oly emlékezetessé tévé, hogy hét év múlva, midőn hírét haliám Sopronban s tudtomra esett, . hogy katonává lett, vágyva vágytam vele találkozhatni, s az egyszerű közlegénynyel a szoros barátságot ismét megújítani. A mint mondám, az iskolában szorgalmas tanuló volt s leg- fökép a latm nyelvben és szépírásban — mely két tárgyra tanárunk nagy súlyt fektetett — tűnt ki leginkább, miért is emlékezetes kedves tanítványa maradt.

Az iskolán kívül a magánosságot kedveié. Korához aránylag igen komoly volt, de ha társai közé keveredett, játék vagy egyéb szórakozás alkalmával, viszont igen derült, virgoncz lett mint a esik. Mindegyikkel békében élt, senkivel sem czivakodott, de benső barátságot csak kevéssel kötött, főkép az idősebb társak társaságát kérésé s ha kis termete s kora ellenére is befogadák, bizonyos fensőbbségérzet s erőltetett komolyság látszott rajta, mely kicsiny, vézna termetével s korával egészen ellentétben állt. Nagy hajlama s kellő bátorsága volt testi erejét túlhaladó vállalatokba bocsátkozni s igy az ugrásnál, birkózásnál mindig szerepelt, mit mi ő benne nagyra becsültünk. Ha lapdáz- tunk, az ő kiütő botja volt a legnagyobb, melyet vállára vetve, mint egy kis Herkules törtetett előre, sietve, hogy a nagyokat elérhesse. Az időben ugyanis a tanár szorosabb együttélést folytatott tanítványaival, mint mai napság. Minden szombaton, szerdán délután, ha az idő engede, az egész tanuló ifjúság tanárunk vezérlete alatt kiment a gyepre lapdázni. 0 maga is kitűnő lapdázó lévén, a mindenekfelett jeleskedő Sándort e miatt is mód nélkül szerette, mert oly ugró, futó, kapó s főkép dobó alig akadt az idősebbek közt is, kortársait nem is emlitve.