Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz
serege, kik a pongyolaság- és aljasságban fogják az eredetiséget keresni és a betyáros irány, melyhez nemzetünk egy részének némi hajlama van, fel fog kapni irodalmunkban. Az ilju nemzedék nem osztozott eme véleményekben s neki adott igazságot az utókor. Érdekes volt hallgatni, mint irt harmincz_ év előttPetőfiről Pulszky, a ki elismerte lángeszét, de nem, hunyt szemet hibái előtt. Hozzátette most, hogy költeményeinek felét Petőfi ama birá- lat megjelenése után irta, nemcsak igazolva, hanem túl is szárnyalva a hozzá kötött várako zást. Harmincz év előtt csak egy töredék ismerte el az ö lángeszét, mig ma már neve a világirodalom birtoka lett. E részben a legnagyobb érdem Kertbenyé, ki feladatául tűzte ki, őt a külföldön megismertetni. — E felolvasás igen élénk hatást tett, azonban adataihoz, bármily éles legyen is Pulszky emlékező tehetsége, nem egy szó fér. Hogy Vörösmarty nem akarta volna buzdítani Petőfit: annak mindenJ adat ellentmond és Pulszkyn kívül mindenki úgy emlékezik, hogy Vörösmarty nemcsak buzditója, hanem szinte atyai pártfogója volt Petőfinek. Midőn Petőfi föllépett, Vörösmarty hívta fel rendkívüli tehetségére a figyelmet, versei első gyűjteményét ö adatta ki a körrel, s „János vitéz“ iránt egész várakozást keltett előre terjesztett jó véleményével. S mind ezt maga Petőfi is hirdeti műveiben s összegyűjtött költeményeit is Vörösmartynak ajánlotta. Pulszky után Szabados János szavalta el szép költeményét, mely legértékesebb mű a felolvasottak között. A szerző szép előadásában meg is tette hatását a közönségre. Szabad0^ költeményét itt közöljük : Petőfiről. Fejedelme a magyar költőknek ! Merre aiszod csendes álmaid? Szemfedőt rád vadvirágok szőttek, Mikből ember keze nem szakit ? S csak a szellő édesen susogva Jár el hozzád, vár édes dalodra, S villám lesi felhőterhes éjbe’ Lantodon a mennydörgés beszél-e? Széttört lanton — mind hiába várják —- Nem szólal meg a tépett ideg, Vész fojtá el dalaidnak árját, S elhamvasztá lángoló szived, ítélet jött, csillagok hullása, Haza veszte, népek pusztulása! A szabadság, saslelkednek álma, Elköltözött, — elmentél utána. Dicsteljes volt élted jelenése, Elmúlása még dicsőbb vala, Sírdalod volt ágyuk bömbölése, Siratod volt a feldúlt haza. Kik látták az üstökös esését ? S nagy neved’ hogy sírkövedre véssék Ki mutat rá sirod ajtajára ? Vagy a vihar olvasztott magába?...
