Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
+ (\AJ^etqfi-szobor ügyében) Reményi Edea„P. Napló“-ban egy hosz- szu czikket közlőit, melynek "főpontjai ezek: „A ki lánghevü dalai által a magyar népszellemnek halhatlan kifejezést adott; annak emlékét — Írja a jeles művész — olyan szobor illeti meg, mely művészi fenséges alkotásánál fogva, a múlandósággal szintúgy daczoljon, mint az ő dalai, és a nemzet szivét oly büszke dobogásba hozza, mint az ő dalai.“ Reményi terve szerint a szobornak talajával együtt negyven láb magasnak kell lenni, mely a főváros egyik legszebb dísze fogna lenni. Kiállítása mintegy 20,000 ftot venne igénybe, a mi ugyan nagy összeg, de ismerve a nemzet fiainak buzgalmát, reményű, hogy az nem sok idő múlva együtt lesz. Mióta a szobor eszméjét megpendítette, mindenütt ahol csak hegedült, szép részvétet tapasztalt, úgy hogy ő maga rövid idő alatt 1488 ft. 30 krt, 1 aranyat, 1 tallért és 3 húszast gyűjtött. Reményi minden hozzá bejött összeget nyilványos számadás mellett, a pesti takarékpénztárba tesz le. „Sokat tűnődtem afelett — mond tovább a czikkiró — ne adjam-e át az ügyet valamely_ hazai testület, például az Akadémia, vagy a Kisfaludy-társaság kezébe ? Őszintén megvallom, hogy én azt a sokszoros kitüntetést; azt a lelkesedést, melylyel a haza szivem választottját, hegedűmet elhalmozta; nemesebben meghálálhatni nem gondolom, mint ha hazámfíai azon megnyugtató gondolatot engedik élvezhetnem, hogy egyik szellem-rokonomnak emléke az én indítványom és lelkiismeretes buzgalmam folytán jött létre.“ Reményi eddig következő hazafiak közreműködését nyeré meg : Arany, Barabás Miklós, Csengery, Egressy Gábor, Gorove István, Greguss Ágost, gr. Haller Sándor, Henszlman Imre, Jókai, b. Kemény Zsigmond, Királyi Pál, Pákh Albert, Pompéry, Rottenbiller Lipót, Szász Károly, Székely József, Tomory Anasztáz, Tompa, Tóth Kálmán, Urházy György, b. Wenkheim Bela. E bizottmány minden lépéséről a nemzet, a hirlapok utján időnkint tudomást veend. A szoborra aláirók és gyűjtők névsora pergamenre írva, a szobor talapzatába fog örök időkre letétetni.