Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

kérdezék (Foszt aicse Bem?), s annyira elmerültek Bem kutatásába, hogy azalatt több menekvő honvédet bántatlanul mellőztek, s rablásuk is csak futólag történvén, legfölebb táskát, órát, gyűrűket kapdostak magokhoz. De bezzeg, egy későbben (csata után jóval) érkezett másnemű csapat a szó való értelmében nem hagyott rajtunk semmit, testvéri leereszkedéssel segítek le­vetkeztetni a tehetlen sebesülteket, szokott szeszélylyel és szokatlan bátor­sággal gyakorolván szuronyaikat a holtakon. Följegyzésre méltó tanulságos részletekből áll egy 7 órai rövid csata, úgy folyván le mint Segesvárnál... Mit művelt Bem kis dicső serege e csata egész folyamában, hatszor annyi ellennel szemben? . . . Mit állott ki a ké­sőbb körülvett s nagyrészint már is sebesült 5—600 ból állott gyalogtömeg - — melynek élen utóbb csak ketten valánk — kétségbeesett dühvei, töltés hiányában, szuronynyal védve s majd egy óráig tartva magát a pika-erdők közt, honnan csak az ég vala látható? . . . Mit szenvedtek végre másnap a legázolt sebesültek, szivszakadva látva — még félig élő — bajtársaik erő­szakos betemetését ? . . . Sokan már ma roszul lennének, ha csak olvasnák is, miket azokról Írni lehetne . . . Thali ur segesvári polgárának azon állítása, miszerint : a sebesültek közt egy, mellén pikával átütött szőke szakáin és hajszu egyént, zsebéből ki­forgatott irományokkal látott, igaz lehet. — Ugyde azon tájon, merre Petőfi tártott, később a tömeggé alakuló csatárok is keresztülmenvén, közőlük te­mérdeken estek el; s hány szőke szakálu és bajszu tisztek lehettünk ott ? nem csak átütött, de merőben átlyukgatott mellel s kiforgatott zsebekkel, mik­ből irományokat, Kossuth-je gyeket szélnek eregetve, érdemjeleinket lábbal tapodák a bősz kozákok! Nemcsak a holtak, de a sebesültek nagy része — főleg a tisztek — megmeztelenitve s annyira elferditve valánk, hogy legjobb barátomra is csak szaváról ismerhettem, de mert sorsunk úgy akará, ma is élünk. Afölebb mondottakat nagy részben némi reményszikrával biztató előz­ményül kívántam adni ahhoz, mit még mondanom kell. Csata utáni nap délutánján a sebesültek Segesvár külső városába szál­líttatván, rajtam s Péchi István barátomon — ki szintén él, s az alább köz­lendő adatnak velem együtt fültanuja volt — a várban lakó lelkes Bakon- család fogott fel, 8 11 héti gondos ápolásuk után, fájdalom, mint bénák kel­tünk fel.—Azon időközben, a csata utáni harmadik hétben történt hetivásár alkalmával betévedt hozzánk egy verebélyesi székely atyafi, s minden előz­mény nélkül, csaknem tolakodva kérdezé : „Tudjuk-e, ki volt az a Petőfi?“ ■ Meglepetésünkre következő eseményt beszéle : Csata után reghajnalon házi J kertjében egy sebesültet talált, s oláhoktóli féltében szénás padjára szállá­solva, egy hétig ápolta, mire fólocsudván, pór gúnyába öltözteté s napokig tartó járatlan utakon, rengeteg bérczeken keresztül át oláhországi határ­szélre kivezeté, s csak ott, az elváláskor monda meg nevét . . . Petőfi volt. Mennyiben lehet egyszerű, de hazudni nem kényszerült székelyünk állítását hitelre méltatni, az érdekelt olvasók ítéletére bizom. De miután jelen közleményemet is mindeddig késleltető azon tévállitások, melyek sze­rint Petőfi a segesvári csata utáni hadjáratokban láttatott volna, többek által merőben megczáfolvák, de másrészről az ő halála s illetőleg hol és mikénti eltemettetése mindekborig sem valósult, közlésem további halogatását vét­kes hanyagságnak tartám. — Bartha János, volt honvédszázados.

Next

/
Oldalképek
Tartalom