Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

I végig haladva ráütöttek azon 20 — 25 huszárra, kik Bem ágyufödözetét képezték. A jobb szárnyon küzdő huszárság a lármára hátratekint, s látván, hogy a kozákok hátok mögé kerültek, megfutamodik, mire a nyomukban özönlő orosz lovasság a védtelen maradt ágyukra csap, s a tüzérek között irtóztató pusztítást visz végbe.

A kozákok között az óriás erejű és bátorságu Zeyk Domokos vágott utat Bemnek, kivel Haller is vele volt.

Azon pillanatban — mondja ez utóbbi — midőn visszavonultak : látta ő jobbra tekintve, hogy Petőfi azon 20—25 huszár végromjaival küzdő ko- zákság elöl alig 25—30 lépésnyi távolban futott az úttól föl a hegynek, az ezt boritó erdő felé törekedvén. Az erdő azonban a hegy aljához még jó messze van, s ő gyalog, üldözői lovon, tőle alig 25—30 lépésnyire. Hogy elérhette-e az erdőt? vagy a kozákok által leöletett? Haller azt már nem láthatta, — mert ő Bem megmentésével volt elfoglalva. Többé aztán nem is látta ő Petőfit, pedig Bemnek további táborozásaiban is résztvett.

Különben — föltéve, az ezek szerint nagyon valószinütlen körülményt

— hogy t. i. Petőfi a kozákok elől szerencsésen az erdőségbe menekülhetett volna : még ez sem bizonyltja, hogy e harezban el nem veszett: mert midőn a rend teljes megbomlása után a sokszoros rohamokban kifáradt gyalogság a többi sereg után — állásából a most már támadó orosz balszárny által is szorittatva —előszállongott volna; az az egész völgvet, s oldalokat elboritó, s tábornokuk és 700 bajtársuk veszteért boszut lihegő oroszok által igen csekély kivétellel lekonczoltatott. Azok közöl pedig, kik az erdőkben szertebo- lyongának, némelyek sebeikben vérzettek el ápoláshiány miatt, másokat

I pedig az ellenséges érzelmű szász és oláh nép vert agyon.

Ezeket haílám a leghitelesebb szemtanútól, gróf Haller Ferencitől, ki Bemre vonatkozólag még igen sok érdekeset és jellembevágót beszélt, a mi már szintén mind a história tulajdona; majd másutt elmondandom.

Másnap végig mentem a csatatéren, elborongtam a még itt amott látszó harczi sírok fölött, lelkem elborult a fájó emlékezettől, midőn hosszasan gondolkodóm az elveszett csatáról és elveszett költőről.

Azután beszéltem egy segesvári polgárral, ki az elesettek temetésénél személyesen jelen volt, s állitja, miszerint ő szintén látott egy mellén piká- val átütött szökeszakállu és bajszu embert, zsebeiből kiforgatott irományokkal,'mint ezt aV. U. egyik — Petőfi haláláról irt—'tudósításban is olvashatni; csakhogy e holt — szerinte — az úttól kissé fölfelé, az emlitettem hegynek lejtőjén feküdt, mint ez a gr. Haller elbeszélésével is teljesen összehangzó.

így tehát ő azon, a reserva huszárokra rohanó s a csata sorsát véletlenül eldöntött kozákság által öletett volna le. — A magyar halottak száma

— úgymond a segesvári polgár — ezeregyre ment, kik közöl sokakat az erdő széléről hordtak le: mely körülmény bizonyltja,hogy épen az erdő aljánál — merre Petőfi törekedett — dühöngött erősen az öldöklés a csata után. A kozákok rohama, — és igy valószínűleg Petőfi halála is — délutáni 4—5 óra

i között történt, gr. Haller és e polgár szerint.

Még mielőtt Segesvárott jártam volna ; utaztam le a borszéki fürdőből Gryergyón át Csikba. Szárhegyen kocsit cseréltem. Egy jó értelmes arczu székely fuvarosom akadt, kinek világos kékkel szegett nadrágjáról azonnal észrevettem, hogy egykor a székely-huszárok között szolgált. Szóba elegyedtem vele. Kisült, hogy a forradalomban Bem alatt harczolt. Elő kezdém hozni a forradalmi csatákat, s mennél tovább haladtunk, és igy mennél jobban ismerkedtünk : az én székelyem annál nyíltabbá lön. Utóbb a segesvári csatáról is előkerült a szó. Kérdezőm, hogy ott volt-e?