Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
— Vagy igen, eédes urfi, ott es ott valeek! A Beem apót midőn kihozók a bajból, igaz székely hitemre mondom, nyolcz kozákot küldeek a más világraa! De egy rusnyagyeekja ugyancsak fejül es vágaa! S ezzel levevé kalapját, s nagy csontos homlokán valóban egy mély görbe forradás tanusitá, hogy székelyem valót beszél. Majd Zeyk Domokos hősi halálát is elmondó, állítván, hogy ő szmtén Zeyk közelében harczolt, s egyedül jó lovának köszönheti menekülését. — Ott eseek el Petőfi es! Tévé utána a jó atyafi, nem kis bámulatomra, imé ez az egyszerű ember annyira fél foga nagy költőnk jelentőségét: hogy késő tizenegy év után is visszaemlékezik reá! — Hát ismeré Petőfit maga bá? — Hogy esmereem-e? Megmutaták vala nekem a táborban; beszedtem es velee! Kikérdezém őt : nem tudna-e valamit körülményesebben Petőfi haláláról ? Mire azt mondá, hogy mikor a megzavart huszárság Székely-Keresztu- ron összeverődött: egy amaz ágyu-védelemre rendelt 20—23 főnyi huszárcsapatból megmenekült bajtársa mondá neki, miszerint látta, midőn Petőfire két kozák rárohant, azonban segitségére ő nem mehetett, miután őt magát is annyira körbekapták, hogy csak a legnagyobb erőmegfeszitéssel és öt sebbel sikerült megszabadulnia. Egyebet a jó székely nem tudott mondani. E nehány vonásból áll mindaz, mit a nagy költő haláláról megtudhattam; hanem e három különböző kútfőből merített adat csodálatosan egybe- hangzik. Sietek ezeket nyilvánosságra juttatni; tegyék azt mások is, kik még ide vonatkozó adatoknak birtokában volnának, — miglen sikerülend a valót kiderítenünk.' v Thaly Kálmán. * XII. Körösi Csorna József levele. (Czáfolat Szőllősi Balázs VII. számú levelére.) Sz.-Újlak (Szatmár), nov. 25. Am.-szigeti VII.számú levélre,Petőfit illetőleg félhiva érzem magamat (ha valaki meg nem előzne, mert ezt sokan tehetnék) hiven, igazán, és minden kétséget eloszlátólag felelni. — Először is, nagyobb bizonyság okáért azt emlitem meg, hogy csak mostanában elhalt édes atyám, az ama levélben emlitett mltgos Hatfaludi Elek ur bölcsházai lakától egy órai távolságra lakván, a már kihalt néhai úri családdal, mindig a legjobb és legbizodalma- sabb viszonyban élt, ki előtt soha e családnak semmi titka nem volt. Következésképen magam is már mint gyermek, mint felserdült ifjú, mint deák, mindennappos és otthonias voltam ez előttem mindig emlékezetes uriháznál. De mindennapos és otthonias voltam az 1849-ki fegyverletétel után is, mint haza került honvéd. És ritka nap volt, hogy meg ne fordultam volna ez úri háznál, hol nem egykét, de számos menekült huzamos időn keresztül a leg- szivesebb vendégszeretetben részesült. Egyenként megtudnám mind nevezni, hogy kik voltak, de fájdalom, Petőfi nem volt köztünk soha. — Igaz ugyan, jól emlékzem, hogy egyszer az a hir terjedt el a vidéken, hogy Petőfi egy szomszéd falusi bizonyos úriembernél megfordult volna. Én, ki forradalom előtt Petőfit ismertem (ezalatt nem találkoztam vele), sorsa igen érdekelt, alaposan tudakozódtam és utána jártam, végtére Í3 csak az jött ki, hogy nem igaz. — Azt mondja a deák : „de mortuis nihil, nisi bene.“ Engedjük meg mégis az elhunyt jó öreg urnák azt a gyengéjét, hogy az ilyen híreket mint bizonyost szokta mondani másoknak, mert büszke volt arra,
