Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

De nem fárasztom a tisztelt olvasó becses figyelmét az efféle kitérésekkel, a tárgyhoz szólok, még pedig nem hallomásból — mint ezt a minap tevém, — hanem mint a Bánságból Erdélybe a Borgói táborhoz visszaparancsolt, s 1849. évi július 22-ik napján Szász-Régenbe a Damaszkin ezredes parancsnokságához megérkezett, s másnap, azaz 23-án a Régeni hidnál ágyu- fedezeten volt Mátyás-huszár század őrmestere. — Ezen nap máig is eleven emlékemben van, mivel akkor oly időtöltésbe elegyedtem volt, hogy a szórakozás közben csákómat is ott felejtettem. Szász-RégentőlErdő-Sz.-György felé hátráltunk, innen julius 26-ik napján (s ezt jól megjegyeztetni kérem), Vásárhelyre megérkeztünk; — másnap, volt királyi táblai ülnök mlgs Bállá Mihály urnái tisztelkedni jártam, (mint a kinél három évig irnokoskodtam volt). A tisztelt ur igen szivesen fogadott, s a közelebbi vasárnapra ebédre parancsolt, de én — minthogy nem tudhattam, meddig lehetünk Vásárhelyt, nem Ígérkeztem, mire azt mondta: ,,nohát minden nap jőjön hozzám ebédre, mig itt lesznek!“ — Használtam is az alkalmatosságot s vasárnap is, azaz 1849. julius 29-ik napján is ott ebédeltem. — Ebéd után az utczára kimentem s más két bajtársammal találkozván, holmiról szótváltottunk; egyszer csak sebesen elhalad egy szekér mellettünk két ismeretlen tiszttel. „Kik lehetnek ezek?“ kérdők a felénk közeledő, kistermetű s jóformán barna fiatal gyalog tiszttől. „A ki jobb felöl ül, az Petőfi Sándor !“ felelt a tiszt. Erre mindnyájon felkiáltottunk : „Ejnye, az angyalát! hogy nem tudtuk, hogy itt van? megismerkedtünk volna vele.“ — A másik tisztnek is megmondta nevét, de azt számba sem vettük. Nekem nagy gyanúm van, miszerint azon gyalog tiszt, kitől kérdezősködtünk, épen maga a kolozsvári levél Írója volt.

M.-Vásárhelyt voltunk 30-án, 31-én s augusztus 1-ső napján is, a mikor is azon szomorú hir terjedt el, mikép a segesvári csatát elvesztette Bem, maga is egy pocsolyába lovastól belé esett s úgy menekült. — Mihelyt ezen hirt hallottam — minthogy rokonom Lőrincz őrnagy sorsa érdekelt — felsiettem a főhadiszállásra, hogy tudakozódjam róla, de Bemet épen akkor fürösztették ki a sárból, s amiatt személyesen nem láthattam, Lőrinczet sem láttam sehol. Miután jó darab ideig várakoztam s még sem bocsátottak be, azon hirrel, hogy nagy csata volt Segesvár alatt s istenes ember, ki megmaradhatott, szállásomra visszamentem. Alig füröszték ki Bemet ma a sárból, már másnap, azaz augusztus 2-án, a vallott kudarczot megboszulandó, a tábor egy részét Gálfalvának, a mást Tordának inditotta. Én a Torda felé indított csapattal mentem, s a mint láttam, a parancsnokok is mind jöttek. — A kolozsvári levél pedig azt állítja, hogy augusztus 5-én is még M.- Vásárhelyen voltak a főhadiszálláson parancsvétel végett, de hogy ezen állítása tévedésen alapul, bizonyítja elől említett barátom naplója, miszerint Bem tábornok 1849-be augusztus 5-ik napján Szebennél az oroszokat keményen megverte, s Szebent másodszor is bevette, de másnap, azaz 6-án az egyesült orosz erők Bemet ismét kiverték Szebenből. Már pedig, hogy Bem tábornok ugyanazon egy nap, M.-Vásárhelyen parancsokat osztogasson, Szebent is bevegye, physikai lehetetlenség. Igaz, hogy Bem sokat tett olyant is, mit lehetlennek hittünk, de a mindenütt jelenvalóság isteni tulajdonával ő sem birt. —

A fennebbiekből világos lévén, mikép a kolozsvári levél íróját emlékezete megcsalta, midőn azt állitotta, hogy Petőfit a segesvári csata után öt nappal látta, azt hiszem, hogy ezen levél is a Petőfi halálához inkább, mint életéhez tartozó adatok közé sorozható.

Tudósításomat azon reménynyel zárom be, hogy midőn még az orosz is elesett tábornokának emlékoszlopot emel*, a magyar is örökitni fogja emlékét annak, ki neki annyi élvezetet szerzett s annyi szellemi kincset hagyott hátra művében, s kit én nem adtam volna, a mennyi a világon tábornok van. — Barabás Károly, invalidus vicefrajter.

\