Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
ADALÉK A PETÖFI-RELIQUIÁKHOZ, Kutatásaim közben néhány hírlapi apróságra akadtam, a melyek ugyan, egyen kívül, nem önálló czikkek, csak néhány sorból álló jegyzetek Petőfinek jobbára abból a korából, mikor Yahot Imre mellett a Pesti Divatlap-nál segédszerkesztő volt. Tudtommal eddig még sehol meg nem jelentek, sem a Vegyes művek, sem a Petőfi-Reli- quiák közt s ez igazolja összegyüjtésöket. Mivel pedig mind a Vegyes művek, mind a Petöfi- Reliquiák közé fölvétettek e nemű apró följegyzések : nem hiszem, hogy az itt felhozottak is ne érdekeljék a Petőfi egyéniségével és költészetével foglalkozókat. Mielőtt azonban Petőfinek e néhány sorból álló jegyzeteit egymásután némi magyarázattal kisérve előadnék: szóljunk valamit arról a viszonyról, a melyben Petőfi a Pesti Divatlappal volt. Yahot Imre 1844-ben átvevén a Regélőt Ga- raytól és Erdélyitől, azt Pesti Divatlappá változtatta s Vörösmarty figyelmeztetésére, a ki már az előtt élénk rokonszenvet mutatott Petőfi iránt mindjárt első föllépésétől fogva, felszólította Petőfit, hogy legyen az újjá alakított lapnak segédszerkesztője. E felszólítás Dunavecsén találta Petőfit. Azelőtt pár hónappal kapott a Nemzeti Körtől 150 frtnyi tiszteletdíjat költeményeiért s most első gondja volt meglátogatni szüleit s kiengesztelni atyját. Vahot ugyan azt írja, hogy Petőfi ekkor a legnagyobb nyomorúsággal küzkö- dött Kecskeméten, mint színész s már több hónap óta nem tudott koszt- és szállásadójának fizetni. De Vahot tévedése nyilvánvaló. Petőfi 1843-ban járt csak Kecskeméten s innen ment Pozsonyba, meg Debreczenbe. Pestre 1844-iki februárban érkezett gyalog, egy pár húszassal s egy kötet verssel, mint maga írja. Ekkor ismerkedett meg személyesen Vörösmartyval, s közbenjárására adta ki a Nemzeti Kör e kötet verset. így lett Petőfinek pénze és költői neve. Vahot mindig túlozni szerette a Petőfi iránti szívességét. Nyilván azért rajzolja súlyos körülmények közt épen ez időben Petőfit, hogy annál inkább lássák: milyen helyzetből ragadta ki az által, hogy segédszerkesztőnek hívta lapjához. Elismerjük, hogy csakugyan szívességet tett vele; de semmi sem indokolja, hogy e szívességet olyannak tüntessük fel, a mely egyedüli mentődeszkája lett volna az irodalmi körökben ekkor már elismert tehetségű költőnek. Igaz, hogy Petőfi már mint a
