Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz

szabályozási és rendezési költségekre 179.199 frt, összesen 313.465 frt. Következik a közlekedési minisztérium költ­ségvetése, mely a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésben fog elővétetni. Belföld. A filológiai társaság közgyűlése. — okt. 17. A szünetek után ma gyűlt össze először a tár­sulat, a mely uj alapszabályok előterjesztése és tiszt­viselők megválasztása által nyert különös érdeket. Az elnök Ponori Thewrewk Emil megnyitó beszédé­ben röviden vázolta a társaság működését, amely ala­pításakor csak 84, most pedig 319 tagot számlál. Irodalmi dolgozatainak száma a lefolyt évbén 21 volt, fennállása óta pedig 130. Az elnök buzdító szavakkal fordul a társulat tagjaihoz, hogy ezentúl is munkál­kodásuk által a társulat virágzását elősegítsék. Erre az ideiglenes titkár felolvassa a módosított alapszabá­lyokat, melyek kevés módosítással elfogadtatnak. Ezen­túl a filológiai;társulat tagjai, úgy mint a többi tudo­mányos társaságokéi öt forintnyi tagilleték lefizetése mellettatársulatközlönyét ingyen kapják. Az erre meg­ejtett szavazás után megválasztattak: elnöknek Ponori Tewrewk Emil (egyhangúlag); másodelnöknek Beöthy Zsolt; első titkárnak Dr: Ábel Jenő (egyhangúlag) másodtitkárnak Dr. Keleti Vincze, pónztárnoknak Dr. Heinrich Gusztáv. Ezután tizenkét budapesti és ugyanannyi vi­déki választmányi tagot választottak. — A választás után a felolvasásokra került a sor. Dr. Boross Gábor egy nagyobb dolgozatot mutatott be, amely a görög elegiáról egész az alexandriai korszakig szól. A szerző ez értekezést nem annyira a szakemberek, mint inkább a nagyobb müveit közönség számára dolgozta ki. Boross főtörekvése a klassika-filologia népszerűsítése s ebbeli tervét nemrég a Tanáregyleti Közlönyben Kont »Aristofanes«-ének ismertetése­kor közölte. Csak helyeselhetjük ezt az eljárást, mert csakis ezáltal lesz lehetséges a nagyobb közönséget e szép tudomány számára megnyerni. A görög és római irodalmi kérdések vonzó alakban előadva, le­hetetlen hogy nagyobb olvasókört ne nyerjenek, mint az mostanig történt. E tekintetben csakis a francziá- kat kell követnünk, a kiknek tudósai gyönyörű filoló­giai czikkek által az egész népre hatást gyakorolnak. A szaktudós necsak néhány kollégái számára dolgoz­zék, hanem a nagyobb közönség igényeit is tartsa szeme előtt; e téren pedig még vajmi keveset mutat­hatunk fel. Boross dolgozata egyszerű szép irályban a görög elegia teljes történetét adja; kifejti, mikép jutott e köl­tői nem érvényre, kik voltak főképviselői, s azok mü­veiből egy tiszta képet alkot a műfaj megítélésére. Az egyes költők életénél a megmaradt töredékekből mér­tékes fordításban mutatványokat közöl, a mi az elő­adás hatását nagyban emeli. Dr. Bászel Aurel bemutatta a sajtó alól kike­rült müvét. »Theokritos idylljei s a görög és római idyll.« A nagy szorgalommal irt s huszonkét ivre ter­jedő munkára, mint első ilynemű magyar monográfiá­ra, nem sokára bővebben visszatérünk. — Végül Fi- náczy Ernő Ferdinand de Saussure Mémoire sur le Systeme primitif des voyelles dans les langues indo — européennes, Teubnernél megjelent müvét ismertette, amely az egyes hangtani sajátságokra nézve meglepő eredményeket mutat fel. Schleicher, Bopp és Curtius nézeteit — különösen a magánhangzókra nézve — sokban kiegésziti s bizonyára minden nyelvész érde­két fel fogja kelteni. A délutáni kirándulást O-Budára az amfithe- atrum megszemlélésére a borús idő miatt máskorra halasztották. K. A budai tanitó-egylet H unfalvy János tiszt, elnök vezetése alatt ma tartotta évi közgyűlését. A napirend szerint első sor­ban a folyó ügyek intéztetvén el, megemlítjük, hogy a tanitó-egylet ez alkalommal is az Eötvös-alapra 5 frtot adományozott, s a tanító segélyző-egyletbe pár­toló tagul belépett. — Az évenkint megtartatni szo­kott pályázat szabványai a választmány által kidol­goztatván, csekély módosításokkal elfogadtatott, ez­után a jövő évi költségvetés állapíttatott meg, mely szerint 284 frt 36 kr kiadás mellett 16 frtnyi marad­vány tűnik elő. A pénztár vizsgálatról szóló jelentés­ből örvendetesen győződött meg a közgyűlés, hogy az egylet vagyoni állapota — kivételével a vagyon­bukott budapesti népbankba helyezett 100 és egy nehány forintnyi összegnek — rendben van, s hogy segélyalapja az 1000 forintot már is tetemesen felül­haladja. Felmerült interpelláczió következtében a köz­gyűlés sajnálatát jegyzőkönyvileg fejezte ki azon mél­tatlan eljárás miatt, mely szerint a »Népnevelési la­pok« szerkesztője a hozzá Belicza József e. tag és az egylet elnöke által intézett helyreigazító sorokat az egylet rovására elferdítve közölte. — Ezután az el­nök Treitler Károly tette meg évi előterjeszté­sét, melyből kiemeljük, hogy az egylet már 12 év óta áll fenn, ez évben 4 közgyűlés, Í0 vál. ülés tartatott, kilépett 4 tag, belépett 20. A tagok jelen száma 83. Ennyi még soha nem volt. Felolvasások tartáttak: dr. Gőz a nyelvészet köréből, Darvas a nevelő oktatásról, Régész Béla előlegezés a tanulásban szünet alatt olvastak fel s a mai közgyűlésen is két érdekes tárgyú felolvasás fog tartatni. A múlt évben kihirdetett pályázatra csupán egy pálya munka érkezett be, hanem ez igen becses, s a pálya dijjat el is nyervén, a munka már nyomtatás­ban is megjelent. A pálya nyertes mű szerzője Be­licza József egyleti tag, a mű czime: nyelvtani kézi­kÖTIVV 9. TT nav+áltr Tü.lr»Klr o 1 tani; a szerény falusi birtokos azonban bejön szolgá­latát díjtalanul felajánlani az ügynek, hogy ennek fejében a teljesített polgári kötelesség tudatát vigye haza erkölcsi jutalmul. E hó 12-én az alakulóban levő nógrádmegyei gazdasági egyesület alapszabályainak szerkezete vég­legesen megállapittatván, az ugyan e nap délutánján tartott állandó választmányban, valamint a tegnapi közgyűlés által is elfogadtattak, s jóváhagyás végett a minisztériumhoz felterjesztetnek. Amegyemint tör vényhatóság ezer forint összeggel lép be alapitó tagnak. A hat évre kötelező rendes tagsági dijak öt, az éves (egy évre érvényes) dijak 1 ftban állapíttattak meg. 13-án a közigazgatási bizottság és ismét az állandó választmány ülésezett; 14-én közgyűlésünk volt, melynek tárgyai közül ki­emelem, hogy megyénkén f. hó 17-dikén átuta­zandó ő Felségégének a füleki állomásnál leendő üd­vözlésére, a gyűlés lelkes rászavazása mellett, nagy számú fényes küldöttség neveztetett ki a főispán veze­tése mellett; a megürült főjegyzői állomásra Harmos Gábor tiszti főügyész egyhangúlag megválasztatott; megyeházunk nagy terme tetemes költséggel hely- reállittatván, nov. 18-án a veres-kereszt egylet itteni fiókja által jótékony czélra rendezendő fényes táncz- mulatsággal fog felavattatni ; s ugyanez napon rendkívüli közgyűlés is tartatik, a megyei szabály­rendeletek egybeállítása czéljából; Nógrádmegye pártolja a liptó-szentmiklósi átiratot, azon sére­lem miatt, mely szerint a piaczi- és vásár-vám a volt kiváltságos osztály tagjain is megvétetik ; nem azért pártolja pedig, mint ha a privilégiumokat továbbra is fentartani akarná, hanem mert azon kiváltság még törvény által eltörölve nincs; hogy azonban eltöröl­tessék, abba szívesen beleegyez; Pozsony átiratát az egyetem tárgyában most egyszerűen tudomá­sul vette, miután megyénk már előbb kinyilatkoz- tatá, hogy a tervezett egyetemet Szegeden, a ma­gyar elem törzs-fészkében kívánja felállítva látni; a képzőművészet pártolását Nógrád szintén elvé­nek vallja, s küldöttséget nevezett az előmunkálati anyag összegyűjtése végett, minek megtörténtével Budapest felhívására tényleg is kész leend a hazai művészet érdekében hozzájárulását érvényesíteni. Az alispán tüzetes jelentéséből átveszem azt, hogy: köz­egészségi és közbiztonsági tekintetben állapotaink kielégítők, s hogy az alispán, a felügyelete alatt álló összes pénztárakat, valamint az árvaszéki letéteket is havonkint rendesen és szabályosan megvizsgálván, »á z o k k e z el é s é t kifo gá st al annak, és a legpontosabbnak találta«. Yégül egy gyászhirt is kell följegyeznem. Ma temetik ugyanis a városunkban, sőt egész megyénk­ben közkedveltségben állott, kitűnő miveltségü, és képzettségű, csak 27 éves életkort ért Bozó Gábor törvényszéki volt aljegyzőt, kinek vele született szív­baját az orvosi tudomány nem tudta elenyésztetni. Napirend október hó 18-án. N a p t á r : Hétfőn, okt. 18. 1880.r. kath. Lukács ey. prot. Lukács evang. görög-orosz (okt. 6.) Tamás apostol. — Nap kel. 6 ó. 25. p., nyug. 5 ó. 5 p. Hold kel. 4 ó. 48 p. d. u. nyug. 7 ó. 46p. reggel. Szaturnus ahold mellett van és egész éjjel ragyog. A magy. tud. akad. IH-ik (math, és term, tud.) osztályának ülése d. u. 5 órakor. Előadók : dr. Fröhlich Izor, Klein Gyula, dr. Pertik Ottó s Hunyadi Jenő. Az orsz. magy. iparegyesület ipartárs. szakosztályának ülése d. u. 5 órakor (Perencziek ha­zára I. em.) Lóvásár, ménló-kiállitás és lóárverés az ujlóvásártéren d. e. 9 órakor. Képzőművészeti társulat őszi kiállítása d. e. 9-től d. u. 5-ig (sugárúti palota.) Belépti dij 9—12-ig 50 kr. d. u. 1 — 6-ig 20 kr. Múzeumban term, rajz- és népismetár d. e. 9-től d. u. 1-ig. Múzeumi könyvtár d. e. 9-től d. u. 2-ig. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7-ig. Egyetemi könyvtár d. u. 3-tól 7-ig. Állatkert nyitva egész nap. Bergher szellem színháza a sugárúton Kezdete 7 órakor. (Kemény Gábor b.) földmivelési-, ipar- és kereskedelmi miniszter hétfőn, folyó hó 18-án reggel T o r m a y Béla állatgyógyintézeti igazgató kísé­retében a felvidékre indul. (Személyi hírek.) Izzet pasa, török lo­vassági főparancsnok tegnap délután azon czélból ér­kezett Konstantinápolyból a fővárosba, hogy itt a lótenyésztési társulat ma és holnap tartandó lókiálli- tásán a török kormány részére nemes fajú csődörö- ket vásároljon; B e an a t h spanyol attaché hasonló­képen ezen kiállítás megtekintésére érkezett Madrid­ból Budapestre. — F a y főispán Gömörből, — Lónyay főispánMáramarosból, — Lonovich fő­ispán Csanádból, — Szmrecsányi főispán Árvá­ból és N e u m a n n cs. k. főépitészeti tanácsos Bécs- ből a tegnapi nap folyamán fővárosunkba érkeztek. (P e stmegye alispánj a) a megye közönsé­gének megbizásából a következő táviratot intézte a Bem szobor bizottságának Marosvásárhelyt: »A leg­utóbbi magyar szabadságharczban oroszlánként ví­vott lengyel hős, Bem altábornagy szobrának lelep­lezése alkalmából Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye közönsége a két nemzet által magáének vallott meg- dicsőült hadvezér emléke előtt legmélyebb hódolatát s a szobor felállítása felett legbensőbb örömét fejez­vén ki, hazafias üdvözletét küldi az ünneplő honfiak­nak. Megyém közönségének megbizásából F ö 1 d- v ár y Mihály alispán. Ugyancsak Földváry a Pe­tő fi-ház átvétele alkalmából a következő táviratot küldte Kis-K őrösre Jókai Mórnak: A legna­gyobb nemzeti költő emlékét kegyelettel ünneplőkkel együtt érezek s a születési ház átvételére leutazott bizottságot melegen üdvözlöm. Földváry M. alispán. (Az Egyetértés) »gyanúsításnak«, »rágal­mazásnak« mondja a lapunkban foglalt azon állítást, hogy ő Kossuth franczia előszavának közlésével saj­nálatos indiskrécziót követett el. Az Egyetértés jól tudja, hogy e szemrehányásának nincs semmi alapja, mert ismeri a hiteles forrást, melyből a lapunkban foglalt állítás eredt, a mint mi ismerjük a kezet, mely az Egyetértésnek ez ügyben eszközül szolgált s mely az Egyetértés szerint »kizárja minden indiskréczió lehetőségét.« Az olvasó e kijelentés után azt hiheti, hogy itt legalább is Kossuth Lajosról van szó, hát pedig csak Kossuth Írnoka forog a kérdésben, ki az előszót az Egyetértésnek megküldé, de kérdéses, hogy a rögtöni közlés czéljából-e, miután a könyv csak november 1-jén jelen meg Párisban. Különben az ügy nem reánk tartozik, hanem Kos­suthra és párisi kiadójára, s az Egyetértésnek még csak azt jegyezzük meg, hogy semmi tudomá­sunk arról, miszerint »más lapok is tettek kísérletet a mű korai megszerzésére Baracconéban és Párisban.« (A Ferenczvárosi társaskör) ma dél­előtt alakult meg, a nyul-utczai iskola nagy termében ! tartott első közgyűlésével. VámosiMihály ideigl. elnök a gyűlést megnyitván üdvözli a megjelenteket. — Hindy Kálmán titkár bemutatja a megerősí­tett alapszabályokat, melyek felolvasottaknak tekin­tetnek. Ezután a választások következtek. Elnökül egyhangúlag gr. Károlyi István választatott meg, a ki jelen nem lévén Apáthy István veze­tése alatt érte bizottság küldetett. — Fél órai vára­kozás után, a megérkezett gr. Károlyi Istvánt a közgyűlés nagy éljenzéssel fogadta. Vámosi Mi­hály üdvözölte a grófot kifejtvén előtte, hogy a fe­renczvárosi polgárság rég érzett hiányon kívánt segí­teni, midőn kör alakítás czéljából összegyűlt. Ma már e hiányon segítve van; a ferenczvárosi kör megalakulnak tekinthető, mert alapszabályai meg- erősitvék. Ma az elnöki tisztségre méltóságodat a közgyűlés egyhangúlag megválasztotta és mél­tóságod elfogadta. Üdvözlöm ennélfogva méltó­ságodat — mint ideiglenes elnök — és kívá­nom, hogy a polgárság bizalmát bizalommal viszo­nozza 1 Isten éltesse! (Éljen!) Gr. Károlyi követ­kezőleg válaszolt: Tisztelt uraim! Igen köszönöm a megtiszteltetést. Mondhatom, hogy nem voltam rá elkészülve, azt hittem, hogy most még csak előleges értekezlet tartatik, azt nem gondoltam, hogy a klub­juk már megalakult. Legyenek meggyőződve, sem­mivel sem érzem magamat annyira kitüntetve, mint polgártársaim bizalma által, és igyekezni fogok e bizalomnak megfelelni. (Éljen! Éljen!)-— Hindy Kálmán előterjeszti, hogy az aláírási ive­ken eddig 200 név van és mindegyik tag 2 frt beira- tási dijt befizetett; a tagdíj egy évre 8 frt lesz. He­lyiségül B a 11 a g i Mór dr., Kinizsi-utczai lakhá­zának utcza felőli részét bérelte ki az előkészítő bi­zottság. Ez helyeslőleg fogadtatván, a rendező bi­zottság felhatalmaztatik a helyiség berendezésére. Végül a választás eredménye kihirdettetik: I. alelnök Apáthy István, II. alelnök, most nem választatik, I. jegyző Hindy Kálmán, II. Fiihringer István, ügyész dr. Röck G., pénztárnok Zwick M., gazda Kolláry József. S ezzel a gyűlés véget ért. (A német szinház-ügy még nem ért véget!) Mint tudjuk, Müller Róbert igazgató a reá Alkér Jenő terézvárosi alkapitány marasztaló Ítéle­tében kirótt 100 frt pénzbírság tárgyában felebbe- zéssel élt. A főkapitány, mint másodfokú hatóság f. hó 14-én kelt határozatával eme alkapitányi marasz­taló ítéletet feloldotta és pedig azon indok alapján, miszerint a városi tanács összes átirataiban özv. Gutt- man Simonné szerepel, mint igazgató, mig a rendőri kihallgatási jegyzőkönyvben Müller Róbert vallja magát annak s igy azon körülmény, vájjon azon szín­társulatnak, mely f. hó 9-én a hermina-téri német színházban a »Donna Juannita« operettet előadta — igazgatója özv. Guttmann Simonné, vagy pedig Mül­ler Róbert — jogszerűen kiderítve nincsen — ennek felderítése előtt az ügyet érdemileg elbírálni lehetet­len, minélfogva az iratok — ez irányban leendő pót­lás illetve özv. Guttmann Simonné kihallgatása vé­gett az első fokú hatósághoz visszaküldetnek s ez által a pótlások eszközlése után újabb ítélet lesz hozandó. Ezen főkapitányi határozat alapján Alkér Jenő terézvárosi alkapitány ma déli 12 órára mind Müller Róbertét, mind özv. Guttmann Simonnét hi­vatalosan megidézte, minthogy azonban Müller a fővárosból már eltávozott, özv. Guttmann-né pedig akadályozva volt a megjelenésben, a tárgyalást el- kellett halasztani. Uj határidő később fog kitüzetni. (Az amfitheatrum.) Az ó-budai ásatá­sok tegnap is nagy sikerrel folytattattak, s végre va- lahára ténynyé vált az ásatások tudós vezetőjének, Tormának azon véleménye, hogy az ó-budai amfitheátrumnak is, mint az itáliaiak legtöbbjének két bejárata volt. A tegnapi ásatások folyama alatt ugyanis rábukkantak a második bejáratra is, mely az elsőnek épen átellenében, déli irányban volt. A tegnapi látogatók közül felemlítjük P r i e 11 e Kor­néliát, id. SzinnyeiJózsefet, Szilágyi Sán­dort, stb. (Aczár házasságáról) Dolgoruczky her- czegnővel, a P. K. azt jelenti, hogy a házasság még nem történt meg, de közelebbre várható. A házasság­ból származó gyermekek »Jurgeff« herczeg nevét vi­selik, az eddigi viszonyból származottak is e névvel bírnak. A félhiv. P. K. azt is jelenti, hogy a trónörö­kös és a czár közötti összezördülésről szóló hir alap­talan, a trónörökös ép most utazik Livádiába a czárhoz. A lengyel ifjak fogadtatása Budapesten. A lengyel egyetemi ifjak fogadtatására alakult rendező bizottság körében élénk munkásság folyik, a gyűjtések és adakozások kielégítő sikerrel érkez­nek s a terv, mely a lengyel ifjak itteni tartózkodásá­nak idejére mérvadó lesz, a következőkben állapít­tatott meg: a hétfő esti vonattal öt tagból álló bi­zottság Budapestről Hatvanba utazik a lengyel ifjak fogadására, a tagok diszmagyarban lesznek. Eddigi megállapodás szerint a lengyel ifjak s kíséretük ked­den délelőtt 10 órakor érkeznek a hatvani vonat­tal Budapestre, hol a feldíszített pályaudvarban a helybeli rendező bizottság részéről magyar és len­gyel szónoklattal fogadtatnak. A kölcsönös üdvöz­lések után a fényesnek ígérkező menet a kerepes- és országúton — Deák téren — Deák Ferencz és Mária- Valeria utczán át a Hungária szállodába hajtat; — tizenkét óra tájban villás reggeli a Hungáriában; — 1/3 1 órakor kikocsiznak a kerepesuti temetőben nyugvó herczeg V oronieczky szabadsághős sír­jához ; — innen a lóversenyre, majd a városligeten át a képzőművészeti társulat őszi kiállításába men­nek; — innen az uj dalmüszinház megtekintésére indulnak; délutáni öt órakor a Hungária szálloda nagy ebédlőjében ifjúsági lakoma lesz, egyes teríték ára 3 frt. Este 7 órakor a nemzeti színházba mennek, hol valószínűleg a rendező bizottság kieszközölheti, miszerint ezen este a lengyel ifjúság iránti tekintet­ből magyar opera (péld. Erkel »Hunyady LSszló«-ja) adassák. Másnap, szerdán délelőtt a nemzeti múzeumba mennek, hol Pulszky igazgató az összes osztályokba fogja kalauzolni, innen a vámházba indulnak, hol Horváth Ignácz műegyetemi tanár kőerőpróbát fog tartani; innen gyalog a Dunasor megtekintésére men­nek majd az akadémiába, innen pedig hajóval a Mar­gitszigetre, hol a sziget megtekintése után villásreggeli lesz, s mintegy órai pihenés után a császárfürdőnél a budai partra szállnak a királyi várlak s a budai rész látnivalóságainak megtekintésére. Ha az idő engedi, innen a Lipótmezőre vagy pedig az ó budai amfi- theatrum megtekintésére. Délután öt órakor a Szik- szay-féle vendéglő éttermében szükebb körű ebéd lesz; 7 órakor a népszínházba mennek, hol tiszteletükre díszelőadás rendeztetik, Blaháné felléptével. A len­gyel ifjúság előreláthatólag csütörtökön utazik el. Kérelem apolgárokhoz. A lengyel ifjak fogadására alakult rendező bizottság tisztelettel felké­ri a főváros vagyonosabb polgárait, hogy fogataik áten­gedésével öt működésében gyámolitani kegyeskedjék. Azok, kik fogataikat a fogadtatási ünnepély alkalmára a vaspályához rendelni hajlandók, tisztelettel felkéret­nek, hogy szives ajánlataikat a rendező bizottságnál (Egyetem épület földszint) bejelenteni kegyesked­jenek. — Meghívás. Az egyetem és műegyetemi ifjúság holnap délután 6 órakor a lengyel ifjak fo­gadtatása érdekében tartandó nagy értekezletre ez utón is meghivatik. Sport. A budapesti lóverseny. — okt, 17. Az uj lóversenytér ma adatott át tényleg rendel­tetésének. A közönség nagy érdeklődéssel várta az utczákon a versenyre hajtó fogatokat s a hatvani-ut- cza és kerepesi-ut sarkától kezdve a Károly-köruton,

Next

/
Oldalképek
Tartalom