Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
A költő erre beleegyezett, bogy menjenek be a tanyára. A gazduram tehát oldalt forditva a lovakat, letért a dűlőre. Alig érték el a facsoportot, a négy házőrző eb neszét véve a dolognak, csaholva rájuk tört, s örömük hangos kitörése között kisérték a kocsit a tanya elébe. Mihály gazda lánya éppen akkor etette a »lábas jószágot.« Volt itt most zűrzavar. A lányka elpirult, mikor az idegent észrevette, s nem mert reá nézni. Falusiasán, de tisztán öltözködve és ruhája ujját felgyürve, még jobban szégyel- te magát, s a munkától amúgy is nekipirosodott ar- cza még jobban égett. Pedig szép, nagyon szép volt. A gazda sebtiben leugorva a kocsiról, intézkedett. — Jó rögget, Juczikám! Anyád otthon maradt? Hé, Jóska, fogd ki a lovakat s aggyá nekik egy kis lóhert. Ne féjjön ám uramöcsém ezektü a kutyáktu. Kusti te. Pogány, Duhaj — takarodtok! De azok egy csöpp kedvet se éreztek az eltávozásra. A Pogánynak igen fájt a foga Petőfi lábaszárára ; nagyon szeretett volna arról meggyőződni, hogy vájjon beférne-e a szájába, s folyton ott ólálkodott körülötte, mig csak Mihály gazda szét nem ütött köztük. S még a baglyák mögül is Petőfi mozdulatait lesték. — Hohó, nem jól van ez igy magyarul! Juczikám lögyé egy kicsive beszédösebb. Nem ősz ám mög az az ur. Láss hozzá, hogy valami meleg étellel ked- vesködhessé ; én pedig majd szétnízök addig a kaszások között. A földmives gyorsan távozott. Petőfi közelebb lépve a lányhoz, megfogta egyik kezét s bizalmasan rátekintett. — Galambom, hadd nézzek már egyszer a szemed közé is! S másik kezével szeliden fölhajtá a lányka lesütött fejét. — Én vagyok Petőfi Sándor. Nem hallottál még felőlem ? A név hallatára aztán Juczika egy kissé neki bátorodott. — A Pistának a bátyja ? — Az, az. — A ki mészáros ? — Úgy van. Erre nagyott sóhajtott a lányka, s szabadulni akart a költő nagyon is bizalmas ölelése elől, azon ürügy alatt, hogy a főzéshez kell látnia. — Soh’ se bántsd kicsikém. Jó lesz nekem a hideg tej is. Inkább üljünk le ide a padra s beszélgessünk.
