Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz

20

Fedák Sári naplója.

— Január 15.

Soha nem éreztem magam Pesten ilyen nagyszerűen,mint mostanában. Tudja Isten, nagy kedvet kaptam hozzá, hogy néha-néha fölruccanjak és egy kicsit szétnézzek az emberek között.

Ilyenkor mindig az a kedvenc szórakozásom, hogy elképzelem: vájjon hopyan is festene minden, ha én is itt élnék ezek közt ? . . .

Tegnap a Királyszinházban voltam. Elvonultam a páholyom sötétségébe, hogy ne lássanak és ne gukkerezzenek az emberek. És néztem, néztem az előadást. Olyan kedves dolog volt, hogy én mosolyogva nézhettem le arra a színpadra, amelyen annyi sok tapsot kaptam. Hanem, mintha mostanában ebben a színházban leszoktak volna az emberek a tapsolásról.. . Csak én tapsoltam híven, kitartóan. Nagyon lesték a színpadról, vájjon tapsolok-e. Miért ne tettem volna meg szegénykéknek ? Hanem azért, úgy magamban mégis csak elgondoltam az elgondolni valómat.

Bizony, bizony szomorúan fest manapság a kis Királyszinház. Kezdő színészek és szinésznőcskék — állítólag „primadonnák“ — kísérleti színpadjává sülyedt. Mennyivel szebb volt, amikor még én is ott játszottam . . . Akkor volt primadonna, volt siker, tele volt a színház! De most ? Most, hallom, minden megbukik.