Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz
Az 1844-diki gyűjtemény nagy részét törvénytelen szerelmeskedések viharai és fájdalmai töltik; de világos volt, hogy a költő át nem engedi magát egészen az eféléknek: verseinek gördttletcssége, nyelvének erélye bizonyította, hogy más hangokra is képes. A vétkes gyönyörökben is, melyek a magyar költőt gyakorta ihletik, semmi sincs, a mi nyomasztólag hatna a lélekre: szive virraszt, esze védi magát. Erkölcsi lankadásai közben is mindig szereti a tevékeny életet, mit egy-egy fölkiáltással, egy-egy képpel, a lyrai ihletés egy-egy rögiöni kitörésével elárul. Ily ember boszanthatja a finomabb, gyöngédebb izléslieket; de ernyesztö hatása nem lesz. Ha dőzsöl, ha esze már tántorodik, ajka még mindig férfias szóra nyílik. A költő első énekeinek jellemző vonása a hazáról való megemlékezés, a köz bajok fölötti fájdalom — a mámor gőzében. E kocsmai dalokat nem is szerette volna meg mindjárt az egész nemzet, ha épen csak szerelem és bor van bennök. A szerelmes diákban, a boros színészben ott lappang a magyar, ki még maga sem ismeri magát; honfitársai azonban egyszerre'ráismertek. Átmenvén franczia írónk Petőfi 1845 és 1846 beli munkásságára, ebből különösen és legelső h lyen „János vitézt“ emeli ki. Ez, ugymondl, a kellem és szenvedély remeke, hősies és szerelmi álom, melyet a költő fél mosolylyal beszél el. „János vitéz,“ úgymond, aféle középkorbeli troubadour-mese, melyben a magyar ihlet titkos óhajai gyermetegül, bár igen ujkorbeli érzelemmel, nyilatkoznak. St. Kéné Taillandier országos allegóriának tekinti „János vitézt“ s ily szempontból fejtegeti és magyarázza. Kisérjük öt e fejtegetésében. (Folytatjuk.)
