Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz

lyrai erejére nézve Viktor Hugóhoz hasonlították, nagy szerkezeteivel pedig, mondják bámulói, feléri a svéd Tegnért. De Vörösmarty sem fejezte ki híven a magyar szellem minden jellemzetességét: nincs meg benne a magyar fiák főtulajdonsága, a szenvedély, a rögtöni elragadtatás, az örömnek vagy haragnak villáma, mely egyszerre felvillan, mint a kard fénye a csatában. Ezt ő maga is érezte, s midőn 1844 ben egy fiatal ember meglátogatta s néhány versét felolvasta neki, azt mondá az ifjúhoz: „Ön az első magyar költö.“ Ez ifjú — Petőfi Sándor volt.

Az olvasó látja, hogy St. Kéné Taillandier Petőfit a sajátlag magyar jellemet feltüntető költő gyanánt akarja bemutatni. E felfogást nem helyeseljük , de itt — hol csak épen ismertetni akarjuk afranczia irót — nem is czáfoljuk. Kivonatot nyújtunk olvasónknak az ő ismertetéséből Petőfiről s még csak azt jegyezzük meg, hogy az uralkodó sajtóviszonyoknál fogva e kivonatnak hézagosnak kell maradni, miért is maga a szives olvasó iparkodjék a föl-föltünő hézagokat betölteni.

St. René Taillandier oly alakot választ előadásának, hogy a magyar iró életét beszéli el s életrajzába szövi költészeti munkálkodásának ismertetését, jellemzését. Mi a költő életére vonatkozó adatokat mellőzve, tüzetesebben csak a munkálkodásáról mondottakat veszszük figyelembe.

A franczia iró Petőfi verseinek 1844-ben megjelent első kis gyűjteményéről szólván, megjegyzi, hogy itt a költő háromévi csavargó életében felmerült érzelmeit fejezi ki: örömét és búját, fiatalos hevületeit és mélabus ellankadásait, keresztülkasul tett útjait, hosszas kocsmai merengéseit, bohókás vagy érzékeny észrevételeit a világ folyása fölött. Mindez, úgymond, nem nyújt valami pompás alkalmat a lyrai gondolat röptére; Petőfi még nem dali hazát és szabadságot. Mégis miért ragadta meg e czig&nyos élet képe úgy a képzeletet? E kalandvadászban, e szökött katonában, e kifütyölt színészben miért Udvözlik egyszeriben a nemzeti költőt? Rendkívüli sikerét e kél körülmény magyarázhatja meg : először Petőfi Magyarországot festette, másodszor pedig oly egyszerű és férfias, oly bizalmas és csengő nyelven festette, a minőt a magyar még nem hallott. A gyermeteg dallos, ösztönét követve, újra megtalálta az első költészet elveszett hangjait. Zengje bár szerelmeskedéseit vagy magasztalja a bort, van mindig valami férfias, a mi a közönséges tárgyat kiemeli. Verseiben sem az ernyedt mélabúnak, sem a lázas kicsapongásnak nincs helye. Érzelme oly élénk, hogy élénkebb már nem lehet; de azért férfiasán bírja magát. Ne fogjátok szaván, mikor azt beszéli, hogy unja az életet, óhajtja a halált; az indulat csikarja belőle az ily rögtöni fölkiáltásokat, s ajövő pillanatban már elfeledte.