Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

30 kellett történni, s azok csak a magas régiókban] fordulhattak elő, hogy olyan nevezetes párbaj emléke maradjon fenn, a minő volt Bethlen Gergely és Teleki grófoké: a miben mind a két fel keresztüllőtte egymást; de Bethlen még felgyógyult, a szabad- ságharcz alatt hős hadvt zér lett s Garibaldi harczait is végig- küzdte. S egész kamarillai cselszövénynek kellett megindulni, hogv egy olyan párbaj létrejöjjön, a minővel Wesselényi Miklóst akarták Metternichék eltávolítani a politikai harczmezőről, egy hirhedett spadassint uszítva reá; de a kit Wesselényi összeapri- tott, maga is nehéz s:-bet kapva a nyakán. — Az pedig épen hallatlan volt, hogy tudósok verekedjenek össze a maguk tudo­mánya miatt: hisz akkor sokkal okosabb nem tanulni semmit. Az első irodalmi párbaj (a 40-es években) Vakot Imréé volt Petrichevich Horváth Lazival. Imre a magyaros, zamatos, pap­rikás styusnak volt barátja, Lázi a világpolgárias, pacsulis irály­nak. Mind a kettőnek igaza volt. Ilyenkor nem dönthet más, mint a pisztoly. Vitézül viselték magukat. Vahot felfogadta, hogy meglövi Horváth Lázinak a púpját. Mire Lázi azt vágta vissza: «En pedig ellövöm neked a lábadat! Ha én púpos vagyok, légy te sánta!» — Nem teljesült a fenyegetés, a puska porfüst kibékité a paprikát és a pacsulit. Ettől fogva óvatos volt Horváth Lázi, hogy a «Honderű»- ben maga ne gorombáskodjék ; fogadott a lapjához egy mind az ideig nem ismert totumfakot; ki, mint a neve mutatja (Zerrfi), egyike volt azoknak a számos németeknek, a kik feladatul tűz­ték ki maguknak, hogy megtanítsanak bennünket, hogyan kell igaz magyaroknak lennünk ? Ennek a feladata lett volna azt a fiatal irói sarjadékot, melyet Petőfi társainak nevezhetünk, gyö kéréstől kiirtani. Ment is a munka szép eredménynyel. Sikerült régi — soha elismerésre nem juthatott — Írókat Petőfi és társai ellen beugratni; hanem egyszer aztán vesztére bele botlott sze­gény Zerrffy Degré Lojziba. Az azon kezdte az ellenkritikát, hogy rögtön küldte hozzá a szekundánsait. Zerrfy azt mondta, hogy ö nem verekszik. Ismerni kell Degré szelid természetét, ho >y ilyesmit izenhessen neki halandó ember! Rögtön fölkereste Zerrffyt a szerkesztőségében s ott valamennyi munkatársa előtt kérdező tőle, hogy hát nem ád elégtételt ? — «Nem.» Mire Lojzi a hüvelykujja elé feszitett középső ujjának hegyét gyors peczkeléssel érintkezésbe hozá Zerrffy orrának a hegyével. Az ekkép megtisztelt kritikus, megbántott testrészén végig huzva mutató és hüvelykujjainak hegyét, azt kérdezé: «mi ez?» — «Ez egy fricska!» magyarázá meg Degré. — «Fricska?» mondá az aeszthetikus, s rögtön ment — a szó'árhoz, megnézni, hogy mit jelent az németül? — Es ezzel letűnt a láthatárról, sokáig nem hallottuk többet hírét. — Csak a múlt evekben merült fel megint odakinn Erancziországban, mint inkarnatus magyarfalo; de megint nagyhamar elmerült: valószínűleg francziául is meg­magyarázta neki valaki, hogy mit tesz az a fricska ? Nem volt ilyen kedélyes kimenetele a következő irodalmi tusának, a minek az indokai már a politikába vágn k át. A par­lamentarizmus és a dikaszterialis kormányzat akadt össze. Amannak a viadora volt Irinyi Józsi, emennek a tornalovagja Vida Károly. Mind a kettő fiatal litterator volt még ; Irinyi egy Antinous alak, Vida valódi mintaképe a Manchai szomorú alakú lovagnak. Irinyi félperczn l tovább czélzott. «Szegény fiú!» mondá az ellenfél segéde előre. S csakugyan megkapta Vida a golyót a karjába. Később egyszer hivatkozott is erre a golyóra egy czikkében, a mikor a konzervatív elveket védte — most már nem a magyar parlamentarizmus, hanem az osztrák czen- tralizáczió ellen. Véres kimenetelű bár, de azért nem kevésbbé mulatságos volt a derék Vas Gereben párbaja 1847-ben egy másik fiatal író­val, a kinek a neve nincs följegyezve (volt akkoriban sok ilyen kollegánk, a ki feljött Pestre, itt megirt egy novellát, az meg­jelent valahol, honoráriumot nem kapott érte; de annál jobban kiviczczelték: akkor hazament fiskálisnak, s beérte vele, hogy volt egy esztendeig halhatatlan). Vas Gereben pedig szeretett élczelni a falusi poétákra. Ebből nyilvános összeveszés lett, Degré és Lanka rajta estek Gerebenen, hogy ezt nem lehet abba­hagyni, ezt párbaj végezi be. Megfogadta a tanácsot. De nem választotta segédnek sem Degrét, sem Laukát, hanem volt egy kis alacsony görbehátu kritikus, Golub Vilmos, neki testi-lelki jó barátja, ezt választotta ki szekundánsán ik. Este későn beáll hozzám Golub és sötét arczczal elmondja, hogy holnap Gereben verekedni fog életre-halálra, kölcsönözzem oda pisztolyomat. -— «Szívesen, de csak egy pisztolyom van s az is dupla». — «Az lesz a jó». — «De már hogy lőnek majd ezzel ?» «Először az egyik az egyik csővel, azután a másik a másikkal. Úgy szokták azt.» — N<m mertem kételkedni a szavaiban, nagyon komoly ember volt. — Másnap korán reggel visszahozta Golub a pisztolyt. Az arcza nappal még sötétebb volt, mint éjjel. «Megtörtént!» — «Az égre!» — «Gereben keresztül van lőve.» — «Hol?» — «A karján.» —Rögtön futottam Gerebenhez. Szegény fiú ott feküdt az ágyában, s jeges vízzel borogatta a karját, a melyen egy összevérzett tallérnyi flastrom rejté a veszélyes sebet. De én még rá sem értem neki gratulálni, a mint jön Degré és Lauka. Szörnyű két skeptikus erhber. Nem akarták elhinrn hogy Gereben meg van sebesülve. «Ha nem hiszitek, menjetek doktor Kajdácsihoz, a ki a sebemet bekötötte, kérdezzétek meg attól.» A két párbajtribunus engem is vitt magával a doktorhoz tanúnak. «Igaz az, hogy Gerebennek a karján valóságos seb van, a mit ön beflastromozott?» — «Igaz.» — «Szavára mondja ön?* — «Doktori szavamra mondom.» — Ebben aztán meg kellett nyugodni. — Még ugyan lehetett volna másfelé is kér­dezősködni : Gerebennek az ellenfelénél; de az meg úgy eltűnt, hogy soha se került elő többet: ezt Vas Gereben hihetőleg úgy szétlőtte, hogy a pora sem maradt meg. Csak sok év múlva vallotta meg nekem Kajdácsi doktor, hogy bizony volt Gereben karján seb, de azt ő csinálta oda lanczetával. Kevésbbé mulatságos, de azért mégis relative szerencsés kimenetelű volt Erdélyi József párbaja. Valami nagyon apró irodalmi véleménykülönbség miatt tiz lépésnyiről egy golyót kapott a mellébe, melyet aztán holtig viselt; bár később mint daliás, egészséges férfiú élt sok időket. A szabadságharcz alatt nem igen volt irodalmi párbaj, legalább én nem emlékezem többre, mint Pálffy Bertiére Ányos Pistával. Ennek már a «Márcziüs 15-ke» volt az oka. S dicső­ségesen végződött a párbaj. Pálffynak a golyója Ányosnak a kalapját lyukasztotta keresztül: tanúságul, hogy komolyan ment a dolog. Sajátságos, hogy Petődnek, a ki olyan tüzláng természetű volt, soha életében sem sikerült párbajt víni valakivel. A nagy mozgalom alatt nem is volt ez divat. Mikor egyszer Madarász Laczit Pálffy János kihitta egy sértő frázisáért, az azt izente neki vissza, hogy: ,,a párbaj arisztokratikus intézmény; én pe­dig demokrata vagyok !“ A Bach korszak alatt annál inkább divatba jött a poli­tikai és irodalmi párbaj. Maguk a hivatalos körök adták meg rá a kezdemenyezést. A ki ismerte báró Augusz Antalt s ismeri Örményi Józse­fet, soha ki nem fogja találni, micsoda konstelláczio lehetett az, a miben két ilyen törvénytisztelő férfiú egymásra pisztolylyal lövöldözzön? Hja, biz az furcsa idő volt. Á magyar konzerva­tív főurak helyét a kormányhivatalokban elfoglalták az uj «Be- amterek». Hanem azért a magyar konzervatív föurak nem szűn­tek meg udvarképesek lenni, s a hol összejöttek az uj méltósá­gokkal, nem mulaszták el velük éreztetni lenéző fumigálásu- kat. Különösen tudta őket infesztálni Ürményi József. Az udvari bálban a mindenható miniszter Barkót, mikor az már báró volt és exczellencziás ur, igy szólitá meg: «Nun, wie geht’s Ihnen, Herr Doctor.'» Ezt nem lehetett eltűrni. A németnek akkor is volt már annyi esze, hogy a maga höret, ha lehet, ne vigye a vásárra. A jó, szelid, zenekedvelő kis Augusz bárót tolták előre, hogy ö provokálja, mint helytartósági elnök, a rettegett Ürménvit. Maguktól a szereplőktől hallottam, hogy a golyók oly közel jártak, miszerint csak az illetők termeténél mutat­kozó szélességi' és magassági fokok elégtelensége miatt nem találhattak az elevenre. Ezt is méltán az irodalmi párba­

Next

/
Oldalképek
Tartalom