Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
39 zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az iró magán viszonyaihoz férkőzni, s ennyiben tisztelni tartozik személyét. A kritikus nem tehet semminemű czélzatot, megrovást, még a legigazabbat sem, ha az csak az iró magán viszonyai és személyisége ismeretében leli alapját. A kritikus e jogot csak az iró halálával nyeri meg. Szeberényi átlépte e korlátot, megsértette a törvényt, mert hiszen 1845-ben Petőfi még élt. S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az egész ügyet bevallja s talán-és netalán-os felsohajtása helyett igy szól : Bocsáss meg, oh üdvözültnek szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly sértésre ingereltelek, mely már csak azért sem illett hozzád, mert természeted elleni affectatióval vegyült. GYULAI PÁL. K Ü LIR O D A L 0 M. A FINNEK HITREGÉI ÉS MONDÁI. (Folytatás.) B babonás félelem daczára, melyet neki a holtak okoztak, az öreg finn épen úgy segélyül hívta őket és tanácsot kért tőlük, mint a görögök és skandinávok. A Kalevala azt beszéli, hogy Wäinaemöinen, midőn egy veszedelmes utat kelle tennie, a három varázsszót elfeledte, a mi nélkül nem kelhetett útra. Hogy ezeket ismét föllelje, a holtak országában kelle keresnie. Tuoninak, e rémes ország fejedelmének, leányai őt hatalmukba igyekszenek keríteni, s azon pillanatban, midőn azt hiszik, hogy elaludt, vas hálót vetnek a testére. Wäinaemöinen, vigyázván magára, kővé válik s a folyóba hengereg, itt kigyóalakot ölt magára és a háló hurkain elosonik. O tudja, hogy a három szót, melyekre szüksége van, az öreg Wi- pemen neki megmondaná; de hozzá az ut hosszas és fáradalmas. Oda neki a leányok tűinek hegyén, a férfiak éles fegyverein, a hősök alabárdjain kell lépkednie. Azért is czipőt, keztyűt és öltözetet vasból csinál magának, s eljut arra a helyre, a hol Wipemen nyugszik és pedig oly régóta, hogy már sirhalmát sűrű erdő nőtte be. Wäinaemöinen az erdőt tövestől kiszaggatja s Wipemen szájába vas czöveket szúr, a ki erre fölébred s hasztalanul igyekszik a durva eszköztől szabadulni, mely ki- nozza és marczongolja. Végre elhatározza magát rettenetes ellenfelének tágítani, s egy varázséneket énekel. A folyó ennek hallatára megszűnik sóhajtozni, és a tenger zokogni. A finn varázslók szinte gyakran idézték a holtakat, és minden, a ki látta, a mint arczczal a földre borulának s testök vonaglott és remegett, azt hitte, hogy a tévelygő lélek, melyhez fordultak, kérdésökre válaszolt. Eleinte azt hitték Finnországban, hogy a holtak árnyakként tengődnek sírjaikban, később azon hiedelemre jöttek, hogy Tuoni földalatti országába, Tuonelába költöznek át. Hogy oda juthassanak kilencz tengeren, sebesen rohanó folyókon és veszedelmes zuhatagokon kellett átmenniük. E föld alatti világ hasonlít az élők világához, láthatni itt vizeket, szántóföldeket, erdőket, rőtvadakat és csúszómászókat (hüllőket). Ez erdők azonban rémületesek voltak, a viz fekete, és a szántóföldben a mag sárkányfoggá vált. E vész- teljes ország uralkodója, ki Charon módjára szállította ladikján a holtakat, rettenetes, szívtelen és könyörületlen zsarnok vala. Működésében neki segédkezet a nője nyújtott, egy utálatos, görbe állá és vas ujjú teremtmény, a ki vendégeit békával és viperával vendégelte meg. Ezen borzadal- mas házaspárnak volt egy fia, kit vérszomjáról Veresnek hívtak, és három fekete, kicsiny s vézna lánya. Egyik a holtak bárkáját kormányozta; a másik mérges lehelletével a dögvészt, aszkórt s egyéb halálos betegséget terjesztette a világon; a harmadik egy sziklán állott, s úgy forgott mint a malomkő és szétmorzsolá alattvalóit, a kik úgy széledtek szét a levegőben, mint a por, s megmérgezték a légkört. Ez utóbbi hitrege daczára, mely az örökkétartó büntetés eszméjét magában foglalja, nem hittek a régi finnek a túlvilági büntetés- és megjutalmazás tanában; noha erre mutat kétségkívül a Kalevala következő helye, mely azonban a többinél későbbi eredetű. E rész a keresztyénség első izbeni hirdetésének befolyása alatt kelt. Megjegyzendő itt, hogy a Kalevala csupán gyüjteléke oly költeményeknek, a melyek különböző időben és különböző helyen jöttek létre, s mig egy oldalról egy vad kosmogonia legprimitivebb eszméihez kap- csolvák, más oldalról az evangyéliom első oktatásaihoz simulnak. Az erre vonatkozó hely igy hangzik : „Egész éltetek folytában ne tegyetek semmi roszat, ti fiai a halandóknak! Ne sértegessétek azokat, a kiknek tiszta a lelke, tiszteljétek az ártatlanságot; a rósz cselekedetek elnyerik bünte- tésöket Tuoni lakában. Ott van a bűnösök fekhelye; ott van a semmirekellőnek az ágya tűzben izzóvá hevített köveken, égő gránit tuskón, takarója pedig kígyóból és undok férgekből van.“ Az istenek- és istennőkön kivül a rúnák és
