Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

5

dum, legalább az erdélyi Szebenben néha 3—4 hétig játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van, s bizonyára németebb város Sel- mecznél.

A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberépyi tanúskodása szerint is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. „Gazdája mond Szeberényi — részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy szobában lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt tanulóknak saját verses szüleményeit szokta volt tollba mondogatni. Ez, esti elmaradozásának okát talán nem is gyanit- ván, más részt pedig látván, hogy a szegény fiú, kinek annyija sem volt, hogy a karzati belépti dijt megfizethette volna, e végre egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel vádolta őt tanítóinál. Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet mélyebben megvizsgálják, különösen, hogy az iskola törvények szűk határai közt meg nem férő lélek körűi psychologiai vizsgálatot tartottak volna; more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy P. folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen el- idegenité; gazdája pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb színekkel, mint legki- csapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt az; ezt én mondhatom, ki csaknem éjjel nappal vele valék, ki előtt semmit sem titkolt, kinek minden léptéről volt tudomásom s kivel, hogy annál gyakrabban együtt lehessen, a fönnebb történtek után, legközelebbi szomszédságomban bérelt szállást. Hanyagnak, kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg idegen nyelven szárazon előadott tudományokat, különösen a költészettant, nem tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens,ki midőn az iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták Petőfire, hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar történet mellett, melyet akkor a magyar nyelven irt legjobb művekből szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala. Ekkor történt, hogy midőn az iskolában egyik művét felolvasta, tanitója nem akarta elhinni, hogy azt maga készítette. Bekövetkezett a félévi vizsgálat február elsőbb napjaiban s Petőfi a következő osztályozásban részesült :

Ex moribus Classis 1-ae.

— poetica Classis 1-ae.

— geographia antiqua Classis 1-ae.

— exercitiis styli Classis 1-ae.

— doctrina fidei Classis 1-ae ex ultimis.

— antiquitatibus romanis Classis 1-ae ex ultimis.

— história patriae Classis 2-ae.

Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is elküldetett. Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósitások a boldog együgyü- ségben élő s hite szerint legszebb reményében csalatkozott atyára. Ez szolgálhat némileg, ha

nem is mentségül, de legalább kulcsául azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e több rendbeli denunciatio következtében fiit részesítette.“

Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással telt levelet irt neki s kijelentette, hogy korhelysége, kicsapongásai által érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla többé mint fiáról gondoskodjék, s egészen sorsára bízza. Szeberényi, kivel közlötte e levelet, vigasztalta, azzal biztatván, hogy atyja, ha megtudja a dolog valóságát, ki fog engesztelődül. „Soha sem — felelt ő — ismerem atyámat, de különben is kegyelemért esedezni atyámnál nem fogok.“ Oly felelet, mely megegyezik a későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi elhagyta az iskolát s igy nem kiutasitva, hanem magától, s nyakába vette a világot febr. 14 és 1(1 közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat irta Szeberényi emlékkönyvébe :

Kegytelen a végzet; nem liagy sok időig örülni Minket együttlétünk édeni napjainak.

Ámde az a földnek bármely részére ragadhat,

Érted ezen kebel ég s lészen örökre hived.

Némi kalandok után Pestre érkezett s ottbe- szállott abba a külvárosi vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a húsvéti ünnepekre megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját bevárja. Az én tudomásom szerint az nem külvárosi vendéglő volt, hanem a belvárosi úgy nevezett „Kecskeméti ház,“ mi igen hihető, mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel Józsefnek, ki Kecskeméten lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az atya és fiú közti találkozást. Nehány napi ott t írtózkodása után jelentik neki, hogy atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja épen akkor lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza küldték a húsvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy husvét még csak három hét múlva lesz. De levelet is hoztam tőlök apámnak — vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a fia egyik ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt indultak el amaz állítólagos ismerőshöz. Karon fogva mentek végig több utczán, inig végre elérték a kijelölt házat. A fiii előzékenyen kinyitotta az ajtót, atyját előre bocsátotta, aztán becsapván elosont s csak hónapok múlva találkozott ismét atyjával.

Szeberényi szerint Petőfi, Selmeczre jöttekor, (1838. august.) 17 éves volt, mint az iskolai anyakönyv bizonyltja s igy 1821-ben született volna, noha 1 — 2 évvel fiatalábbnak látszott. „Nem tudom — folytatja tovább —honnan mentette Gyulai azon állítását, hogy Petőfi 1823. jan. 1-én született, honnan ez adat a Magyar írók életrajzába is átment.“ Csodálatos, hogy ezen Szeberényi csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll mindenkinek nyitva, Petőfi Összes költeményei első kiadásához mellékelt arczképe alatt s igy egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az, hogy Szeberényi semmit sem tud arról, hogy Petőfi születésének mind éve s napja, mind pedig helye czáfolhatlan