Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
163 a kezdő, kinek sejtelme ne volna, hogy midőn verset ir, nem csupán hosszabb rövi- debb sorokat szed rímbe, hanem dalt képez, melynek bizonyos menete, hangja, formája van. Ha legtöbb esetben nem sikerül is eltalálnia : de az idetörekvés jelei mindenütt mutatkoznak. Annyira hát már volnánk, hogy e ,catexochén' lyrai forma iránt van némi érzékünk. És ez főleg Petőfi érdeme. Mert bár előtte is zengett a magyar dal, s ö is előzői álláspontjáról indult kezdetben (lásd afféle költeményeit, mint pl. „A Dunán“) : senki oly határozott, oly szembeszökő typusban nem képezte ki a magyar dalformát, mint ö. Lehetetlen volt nem látni olvasóinak, (s a mai nemzedék az ő olvasásában nőtt fel,) hogy a vers nála nem csupán a rimelő sorok aggregátuma, mint kalárisok egy hosszú czérnaszálon, hanem összeálló, kerekbe futó valami. E hatás nyoma, mondom, bármily tökéletlenül, a legzsengébb költeményen is meglátszik, nem is félek, hogy e részben oda jussunk vissza, mikor a vers hosszát a papir hossza határozta meg, mint a „Házasodd látom, mi dolog Gombási barátom“ rendébe tartozó poémáknál. Csak néha, a költészet egyes agglegényei, kiket a múzsa már fiatal korukban kikosarozott, mégsem szűnnek bo- szantani udvarlásukkal, csak az ilyenek Írják még ama semmi osztályhoz nem tartozó verseményeket, melyek elődei a ,Hírmondóban1 vagy a ,Hasznos mulatságok' szürke lapjain nyugosznak eltemetve. Az ifjú sokaság, ki jobban, ki roszabbul, mestere lyrai alakját igyekszik utánképezni s ez minden esetre haladás, de olyan, mint mikor az órapeczek a kerék egyik rovátkából a másikba zökken, hol megállnia szintén csökönyösség. Valamint a jellemzettem régiek nem mocczantak odább, csak vers : vers’ úgy mi, tisztelt szakfeleim, körülbelül itt fenek- lettünk meg : vers — lyra, még pedig leginkább dal. „Vágni“ egy verset, Petőfinek volt kedves szavajárása (tudott is hozzá) : mi sem teszünk . . (hohó! az első személy nem formál ily ainbitiót) . . . ti sem tesztek különben : „vágtok“ egy verset, ha épen kedvetek csoszszan. Ezentúl nincs költészet nektek. Az igy ,vágott' vers aztán, minél több csengő bongó dal-elem, minél több ,csillag' ,harmat' ,rózsa' ,napsugár' ,hullám és villámkstb. stb. ingredientia van benne, annál költoibb lesz, akár illik a tárgyhoz, akár sem. Az óda komoly, szilárd, fukar nyelvű, de ,mázsás' szavakat görgető, czi- czomátlan, fenséges tartása már nem költészet : egy uj Pindart nem értene meg e kor, Aeschylusnál többre tenné a nagyhirü Piti Pál ur képdús phantasiáját, Idomért is csak a ,piteás' tartja nehány ezer éves trónusán. Elnézem pl. legtöbbjét a nagy embereink nem oly régen történt halálára irt költeményeknek. A tárgy által gerjesztett legter- mészetesb hangulat ódái, vagy ha tetszik, elegiából fölemelkedő ódái volna : s mit kaptunk? Dalt, örökké, minden viszonyban dalt, tömve a szokott csillaghullással, bárányfelhővel, s mit én tudom, mivel. Ha Mátyást akarjuk dicsöitni : édeskés dal; ha Hunyadit zengjük : ismét dal; melyben lehet, hogy van némi taps-arató frázis, de az óda szigorú fonsége, az merőben hiányzik. Tehát — és ide akartam érni — a lyrában nincs meg, de koránt sincs meg, az érzelmek és előadás azon kiilönfélesége, melyet a lyrai nem megenged, hanem az összes lyrára jól roszúl az egy dal formái vannak megkö- vesedve. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha a dal lényege az említett pipere volna, vagy mintha igen jó dalokat tudnánk irni; hanem hogy ama kicsinyes ékes- getés a lyrai formák közöl is leginkább megfér a dallal, bár ez szintén ellehet nélküle, s hogy mi a dalnak e lényegtelen arributumát s vele a dal hangját átviszszük a lyra egyéb fajaira is, hol más elem, más hang, más diszitmény, más nyelv kivántat- nék, sőt átviszszük az eposzba, drámába, hol az által gondoljuk költői színvonalra emelkedni, ha foltonkint a dal hangját és mellékes cziczomáit alkalmazzuk. És valamint a népszerű iskola embere,, verset Írván, a leghajlithatlanabb subjecti- vitással egyre azt iparkodott kitüntetni,, hogy „ö tanúit ember, meg élezés ember" azaz : épen nem simúlt a tárgyhoz, hanem örökké saját egyedisége előnyeit mutogatta : úgy mi — a nagyobb rész — az általi akarunk igazán költőiek lenni, hogy minden tekintet nélkül tárgyra és alkalomra, bravour-képekkel, s egyéb külsőséggel erőlködünk „kitenni magunkért." A ,sed non 11*
