Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
1G4 his erat locus1 bölcs józanságát nem tartjuk összeférönek a költészettel; kiki annyit ér, a mennyi úgy nevezett „szép helyet,“ ujjal kimutatható, collectába jegyezhető „ragyogó“ mondatot képes producálni. Ez történik, ha valaki igen szellemdús, képzetgazdag szinben akarja láttatni magát Ha pedig az egyszerűség pálmája után törekszik, elő- fog egy halvány ötletet,,képet, egy mitsem jelentő antithesist, vagy efféle léhaságot : alapúi veti az egész költeménynek, körülönti szűz prózával s megvan a vers. Nem mondhatni, hogy hiányzanék benne a dal formája, egysége : mert hisz az a kis gondolat, vagy kép, melyre 4—5 versszak prózája készit elő, oly árva egyedüliségben áll, hogy csoda is volna benne többet látni egynél; hanem bezzeg a költemény sem olyan lesz ám, mint midőn folyvást emelkedő halmokról jutunk a tetőre, mely mindeniken uralkodik, hanem olyan, mint mikor lapályon haladva egy darabig, utoljára felállunk egy — határdombra. A kilátás innen sem sokkal tágabb, az emelkedés nem volt érdemes fáradságra : akár ottlenn maradtunk volna. Gyakran oly' czim. oly tárgy, melyből ódái szökkelésr vártunk, ily értelemben vett dallá hegyesedik. Ha pedig az előbb mondott „phantasia-dás“ játékot veszsziik elé, productiónk hasonlít a föntebbi népsze- rüekéhez abban, hogy7 miután örökké szépet4 mondani csak a legkiválóbb elmének adatott, az egyes bravour-pontok közt eső hézagokat silány prózával töltjük be; itt ott jól éneklünk, de a hol nem birjuk, fal- settet, alsó octávát veszünk, fistulázunk; vagy mintha czifra épület repedéseit szalmával tömnök ki. Ne értessem balul. Szívesen elismerem én, hogy van több jóravaló tehetség költőink — s jóravaló költemény ezek versei közt. Nem is szólok egyesekről, annál kevésbbé egyesek sikerültebb darabjairól : hanem veszem költészetünk irányát, gravitatióját, egész tömegben, mint előre is kimondottam. És ez lyrai, ott is, hol nem kellene, a lyrában pedig dalszerű, ott is, hol nem kellene. Midőn a lyrai fajok többféleségét, változatosságát sürgetem, távol legyen, hogy; amaz iskolai osztályozás lebegne szemem előtt,mely7 a sapphói vagy alcaeusi mérték-! hez szabott költemény7 homlokára felírja : óda , mely a hat és öt lábú mért soroktól függeszti fel az elégia elnevezést, s épen nem kívánom hogy, ha idyllröl van szó, Corydon és Menalcas dudaversenyét zengjük, s több afféle. Ama régi formák, bár mily7 alkalmas is zengő nyelvünk a görög- római mérték visszaadására, nem képesek a magyar lélekben azt a zenei viszhangot. költeni, melyet egykor az illető nép keblében költöttek. A belién kar végtelen változatú, csoda zöngelmü dalformáit, ha ele'nte némi fáradsággal is, utánképezhetnök hajlékony nyelvünkön, de az ily kisérlet, nálunk örökre nehány tudós ember magán időtöltése maradna : mert hol a nép, mely azon hangmenetek csiráit már kezdettől fogva lelkében hordja, mely7 azon rhythmu- sok alapját maga teremtette egyszerű, primitiv dalaiban, hol a kar, mely e formák későbbi fejlettebb, virágzó alakjában is fen- tartsa, folytassa a közösséget a néppel, az élettel? Nincs különben a többi-antik formával se. A míg iskoláink mintegy közönséget neveltek számukra, s a magyar dallamosság öntudata ébredni nem kezdett; addig, legalább az olvasó ember, úgy a hogy beléjök találta magát. De mióta az a kevés classicismus, mit a íar.oda 4—5 órája az ifjúba diktál, koránsem elegendő, hogy7 vérré váljék : e formák még azon „második természet“ a megszokás támaszától is elestek, tanulva sem zengenek többé a lélekben ; ellenkezőleg a nyugati rhythmus érzéke terjedt, s a magyar dallam is (ha bár legújabb időben inkább hanyatlás mint előmenetel nyomai mutatkoznak) ellenszegül ama távolesc, visszahozhatlan, elérhetlen világ zene-accordjainak. De van a régiek lyrájában, mit még ma is haszonnal tanulmányozunk : az óda fennsége, tömör, imposant szerkezete, rohanó tüzárja, komoly7 bölcselme; az elegia olvadó heve, mérsékleti hangja, az a magát beleéli.s mintegy, örömeibe vagy fájdalmába; az epigramma csodaszép példányai, az összeszoritás által oly ruganyossá váló — az összeütközésben szikrává pattanó gondolat, ama két vagy7 négy sor, mely tudja, hogy kőbe nagy nehezen azért vésték, mert századokra kell hirdet- 1 nie az eszmét stb . . . mindezek ma sem há- ládatlan tanulmány a költőnek, habár épen nem szükség, hogy7 gondolatát antik mezbe
