Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
VASÁRNAPI ÚJSÁG AZ ERDÉLYI NÉPIPAR KÉRDÉSÉHEZ. Irta Hennán Ottoné. Újabb időben annyit beszéltek, Írtak és tettek az erdélyi népipar ügyében, hogy önhittség volna részemről azt képzelni, hogy a mit én Írok, vagy tehetek, kepes lesz e fontos' kérdést megoldani, vagy csak kielégítőleg is a helyes irányba terelni. Ez az, a mivel — daczára a jóindulatú kezdeményezők buzgó, áldozatkész fáradozásainak — még mai napig nem vagyunk tisztában. Minden lépés csak próbálgatás, tapogatózás, olykor bizony még — botorkázás is. Reméltem, hogy az E. M. K. E. mostani bazárja — melye téren első jelentékeny lépésének mondható — e kérdés homályát nagy részben oszlatni fogja, mintegy világot vetve a követendő útra, a melyen a fontos, létérdekünkkel szorosan összeforrt czélt elérhetjük. 365 Részben csalódtam. A mit itt láttam, az kétségtelenül haladás, még pedig sok fáradság, kitartó munkásság s az intézők részéről elvitázhatatlan jóakarat gyümölcse, de nem tudatos irányban haladó és fejlődő működés eredménye. így a tájékozatlan, nagy közönség néz, bámul és — tétovázik, nem tudja mit, miért és menynyire ke 1 becsülnie. Csak egyesek, az avatottab- bak közül tudják vagy sejtik mi volt, mi van és minek kellene lenni? Azok a régi himzetek, melyek e kincshalmaznak gyöngyeit képezik, előbb-utóbb elfogynak s így nem alkalmasak arra, hogy egy népiparnak — melynek feladata folyton fejlődő, szakadatlan kereseti forrást teremteni — piaczát állandóan benépesítsék. Amateurök vagy szakemberek összevásárolják, halomra gyűjtik azokat s mint megnézni való ritkaságot, mutogatják egymásnak ; de egészben véve holt kincs maradnak s népiparról itt szó sem lehet, mert csak kiváltságosak birtokába jutván, a közre nézve elvesznek, legfeljebb egy- egy kiállításon látnak ismét napvilágot. Az uj «varrottásak» szépek, de — nézetem szerint — nagyrészt használhatatlanok. Megmondom, miért. Azok, a kik e czikkeket állandóan vásárolni Azonban — jóllehet a népipar s általában az ipar fejlesztését nem szabad és nem is lehet az egyéni izles szeszélyeire bízni — irányának megjelöléséhez hozzájárulhat bárki, a kinek jóakaratán, ügyszeretén kívül itt-ott egy életrevaló, gyakorlati eszméje is akad. Sőt tovább megyek. Azt hiszem, hogy kötelességet teljesít mindenki, a ki véleményét, esetleg tanácsait, ha azok csak egy lépéssel visznek is előbbre a még töretlen, göröngyös utón — leplezetlenül és tartózkodás nélkül a nyilvánosság bíráló fóruma elé viszi — a nélkül, hogy azokat föltolni akarná, — s így alkalmat nyújt az illetékeseknek a sok jó és kevésbbé jó közül a legjavát kiválogatva s azt összegezve, egy tudatos, egységes irány megteremtésére. Hiszen «több szem többet lát» s apró patakokból nagy, világkereskedelmet közvetítő folyók lesznek. En is kötelességet vélek teljesíteni, midőn e képpel a közönség elé járulok s néhány kisérő szóval lehetőleg röviden egyéni nézeteimet ez ügyben kifejteni megkísértem. Nem szándékom, hogy az erdélyi részek válságos, szorongatott helyzetét bővebben fejtegessem. Ismeri azt jól mindenki, a ki hazája viszonyainak fejlődését aggódó figyelemmel, szeretettel kíséri. Egyszerűen jelezni kívánom, hogy mikor az E. M. K. E. tevékenységének egy részét — mintegy ösztönszerüen — az ipar fejlesztésére irányozta, rátette kezét az eleven sebre, mely gyógyításért, még pedig mielőbbi, gyökeres gyógyításért kiált. Erdélyt természeti viszonyai, geográfiái fekvése is az iparra utasítják, mondhatni kényszerítik s így minden mozgalom, mely az ipar fejlesztése érdekében indul, időszerűnek és helyes irányban haladva üdvösnek mondható. Fejleszteni kell az ipart! ez a jelszó általánosságban. De fejleszteni kell a boldogtalan, elszegényedett nép iparát is, ez a dolognak sürgősebb, égető része, mert ez a megélhetés, a mindennapi kenyér szorosan vett kérdése. Fejleszteni! de mily irányban? RÉGI «VARROTTAS» SZÖVETEK ÉS MÁS ERDÉLYI HÁZI IPARCZIKKEK WarthaVinczeműegyetemi . ■ tanar fényképé után. MINT SZOBADÍSZ, (hermán OTTÓNK gyűjteményéből.)
