Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

10

mondá az orvos, s letörlé az izzadságot nyájas homlokáról,—mosttegyék meg kegyelmetek is, a mit tehetnek, komám uramék; tartsák meg és neveljék fel a leányt, szegény lelencz ö, s kegyelmeteknek úgy sincsenek gyermekeik.

— Hát nem tartja meg, komám uram?

— kérdé a lakatos kissé ijedten.

— Hová gondol, komám, hiszen én agglegény vagyok, — mondá az orvos boszan- kodva.

— Hadd legyen tehát az én gyermekem,

— mondá a lakatosné; — szemei olyanok, mint a csillagok, azok szerencsét hoznak a házhoz. t

— Én nem bánom, — sohajta férje,— de ki tudja, meg van-e keresztelve, és milyen keresztszüléi voltak, mert az a fődolog. Az én keresztapám a tiripócsi biró volt, s annak köszönhetem, hogy ennyire jutottam; hát a mi koronaherczegünk, asszony! négy fejedelem tartotta a keresztvízre, abból lesz csak ám valami nagy ember.

Egészen nekihevült s a keresztelés pompájáról és fényéről kezdett beszélni, mig az árva kis lány uj nevelőanyja keblén elszen- derült.-----T

izenhat év múlt el, és már akár voltak keresztszüléi, akár nem, Rózsa — úgy nevezték a kis leányt—gyönyörű, viruló leány - nyá nőtt fel a lakatos házánál. Szemei sugárzottak mint a csillagok; ajkait olyan mosoly játszá körül, mely napsugárként melegité fel a sziveket, és homloka tiszta, szende volt, mint a hold fénye.

— A mi Rózsánk szép leány lett, ugy-e apjukom? — mondá Kulcsányiné. — És mi ketten csak utólagosan lettünk keresztszülői.

— Ez tán még az én keresztapámról, a tiripócsi biró uramról maradt rá, — jegyzé meg a mester, — mert csak úgy a levegőből nem kapta.

Ezalatt Kaczagány herczeg is felnőtt, hanem fájdalom, külseje korántsem volt olyan szép és kellemes, hogy fejedelmi szüléinek valami nagy örömük lett volna benne. A herczegnek nagyon kellemetlen modora volt: mindenen oly nagy mértékben bámult, csodálkozék, és aztán rettenetesen kezdett kaczagni. S igy hát nem valami rendkívüli bátorság vagy vitézség által felelt meg különös nevének, de inkákb rendkívüli kaczagása által. Kitátotta száját egyik fülétől a másikig, s midőn kaczagni kezdett, apró szemei egészen eltűntek piros-pozsgás orczái mögött, és alig tudott magához térni.

— Kedves fiam, mondá a királyné, — te nem kapsz soha királyleányt feleségül; mi lesz tebelöled ?

— Bizony mi lesz belőled ? — mondá a király. — A világ kinevet téged s még egykor mesét is fognak rólad Írni, intő például mások számára. És pedig négy uralkodó fejedelem tartott a keresztvízre; én megtettem a magamét éretted.

De Kaczagány herczeg kitátotta száját, rettentő módon kaczagott, hogy nem is látott, s rázni és oldalba kellett őt lökni, hogy ismét magához térjen.

Semmiféle orvos sem tudott a herczegen segíteni, bár nagyon hires orvosok voltak a királyi udvarnál.

Ekkor a király kihirdettette: „a ki fiát ki tudná gyógyítani ezen bajból, az gazdag, nagytekintélyű ember leend.“

Senki sem jelentette magát, csak Kul- csányi lakatosmester komája, ki a gyermektelen párnak olyan szép leányt szerzett vala.

— Felséges királyom, —mondá! — fiának baja az észben rejlik. Ö mindenen csodálkozik, bámul; ha arra lehetne öt bírni, hogy egyszer valamit igaz szívből megcsodáljon, akkor segítve lenne rajta, és csúnya modora azonnal eltűnnék magától. Küldje öt utazni csodás idegen országokba; azáltal mivelődik az ész, s tán segit is baján.

így hát elhatároztatott, hogy Kaczagány herczeg be fogja utazni a széles nagy világot, s egy okos nevelő kiséri öt.

Egy szép reggelen pompás, kényelmes utihintó állt a királyi palota előtt, a herczeg és kísérője beszállt, s gyöngéd bucsuzás után a hintó elrobogott.

— Kedves herczegem, — mondá a nevelő, — most előkészítem önt utazásunk czéljára. Leírásaimból ismeri már mindazon országokat, hol emberek laknak, s miután azokat nem bámulta, csak bámészkodott, valami egészen mást, csodaszerüt fogok önnek mutatni; elviszem önt az állatok országába.

— Az állatok országába? — kérdé a herczeg bámészan. — De hát én azt hiszem,