Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
6 ha egy vagy más merész czinke vagy vörösbegy fejére szállt és vígan csicsergett. Ezen ritka színjáték szép pénzt hozott be a kis Ferencznek. Vasár- és ünnepnapokon a városba ment madaraival és cziczájá- val, mely azonban nem közönséges, hanem angora-macska volt. Nemsokára tömérdek néző gyűlt össze körülötte, a látvány szo- katlansága mind oda vonzá az embereket. Szavára mind kijöttek madarai a kalit- ból, s vállaira, fejére, kezeire ültek. Tenyereiből ettek s kinyújtott ujjain ugráltak, egymással czivakodva a jó falatokért. Aztán jelt adott Hófehérkének, s az mozdulatlanul odavetette magát az asztalra, s a madarak ingerkedni kezdtek vele, mig aztán felugrott, s a kalitba kergette őket, s ott ismét elkezdtek vele játszani. A nézőknek annálinkább tetszett mindez, miután alig nyolcz éves fiú volt az, ki ezen állatokat oly roppant fáradsággal és türelemmel annyira megszelíditette és betanította. Annál gazdagabban megajándékozták öt, miután megtudták, hogy mindezt anyja és kis nővérei iránti szerétéiből tévé, s ily fáradhatlanúl igyekszik azok sorsát meg- könnyebbiteni. Egyszer midőn állataival ismét a városban volt, az előadás annyira megtetszett egy gazdag urnák, miszerint nagy pénzösszegért megvette tőle egész seregletét. Ferinek ugyan nagyon, nagyon fájt a szive kis kedvenczei- ért, különösen nehezére esett neki Hófehérkétől elválni, de anyjára és testvéreire gondolt — s könytelt szemmel, de mosolygó ajkkal adta át növendékeit a gazdag urnák, ki, látván a kis fiú fájdalmát, szentül meg- igéré neki, hogy állatairól a lehető legjobban fog gondoskodni, nagy kertjében valóságos házat csináltat a madaraknak, melyben zöld bokrok is lesznek, és Hófehérke piros bársony párnán fog feküdni. Ferike annyi pénzt kapott, hogy édes anyja megvehette ama kis kunyhót, melyben laktak, s milyen örömük volt a szegény jó embereknek, midőn ismét azt mondhatták: „Saját födelünk alatt lakunk!“ Ezen szerencsés siker arra buzditá Ferit, hogy méginkább foglalkozzék a fiatal madarakkal s őket mindenféle mesterségekre tanitsa be. Egyszer egy fogoly-fészket talált 15 tojással; otthonn épen egy kotlós tyúkja volt anyjának, haza vitte tehát a tojásokat s a tyuk alá tette, mely szerencsésen ki is keltette azokat. A gyönyörű piczi pelyhes foglyocskákból sikerült neki tizet felnevelni, s minthogy mindig foglalkozott velők, nagyon megszelídültek s annyira hozzá szoktak, miszerint utána jártak s ha kezét ki- nyujotta, mind rá szálltak és sorban ültek karján. Ezen foglyokkal nagyszerű tervei voltak Ferinek. Katonai gyakorlatokra akarta őket betanítani, hogy se a tüztöl, se a haláltól ne rettegjenek. Ö sem rettent vissza a nagy fáradságtól, melybe az neki kerülni fog, csak arra gondolt, mennyi pénzt szerezhet ö majd azzal anyja és testvérei számára. Először párosán kicsi, e végre készitett ágyúk elé fogta a foglyokat s arra szoktatta őket, hogy azokat az asztalon végig húzzák. Aztán egymással szemben sorban álltak az ágyúkkal. Az első jelre meggyujtották a kanóczot a kicsi, közelében álló széntartón, s bátran elsütötték az ágyúkat. A második jelre ugyanazt tette az ellenfél. Minden lövésre elvetette magát egy pár fogoly, mintha halálosan lennének találva, mások féllábon elsántikáltak, mintha megsebesültek volna. Ha már sok halott és sebesült volt a csatatéren, akkor Feri dobolni kezdett, s valamennyi felugrált s helyére állt az ágyúkhoz, melyeket aztán elhúztak a hely szinéröl. A foglyok közt különösen egy tüntette ki magát; és Feri azt „kedvesPipikéjének“ nevezte. Nem csak hogy nagyon könnyen megtanult mindent, de még segitett is mesterének a többi madarakat tanitani. Ha egy makacs pintyőke vagy egy könnyelmű kender icze a mellette állót gátolta, vagy kijelölt helyét elhagyta, Pipi azonnal ott termett, s azt csőrével és szárnycsapásokkal rendreutasitotta. Feri sok bajjal felnevelt egy tengeliczet, mely egészen szelíd lett. Hanem egy szép napon kiszállt a kis kópé az ablakon s nem jött többé vissza. Öt napig nem látta öt, és Feri már nagyon búsúlt veszteségén, mert a tengelicz egy gazdag asszony leányának volt szánva a városban, ki szép pénzt Ígért neki értté. Mennyire örvendett azon pillanatnak, midőn a pénzt elviheti anyjának, —
