Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 245. számához.

Egy óra hosszáig tarthattak e beszédek s aztán a gyülekezet egy része kivonult a palota elé. A téren szét nézve, mindenütt nagy tömegek, állottak;- elől rendezett csoportokban, zászlókkal, különféle testűié-., tek, iskolai ifjúság, az egyéves önkénytes orvosnövendékek díszruhában, tanitónőképző intézetek lányai mind gyászruhában, egyletek. Köröskörűi sűrű tömeg. Ablakokban, erkélyeken hölgyek, fej fej mellett. Több épületen gyászlobogók.

Időbe került, mig a ravatalról kihordták a koszorúk özönét, felakgatva egy külön hintóra. és a koporsó vivő gyászkocsira. Ki tudna számot adni valamennyiről. A szalagokra fel voltak jegyezve azok, a kik nyújtották: a család, a kormány, a képviselőház, a Margitsziget, (illetőleg József főherceg rendeletére a felügyelőség,) az akadémia, nemzeti színház, a bécsi Concordia írói egylet, a helybeli Concordia jótékony- sági egylet, a főváros közönsége, Kisfaludy-Társaság, a Szalay-család, Jókai Mór, Szász Károly, Szilágyi Sándor, számos iskola tanári kara és ifjúsága, a francia kör, szerkesztőségek, a sugárúti tanitónő-képzö intézet hölgyei, Ráth György és neje, Ráth Mór (ösz- szes műveinek kiadója,) Csiky Kálmán és neje (»atyai barátjuknak«), a népszínház, a Petőfi-Társaság, az országgyűlési szabadelvű párt köre, Prielle Kornélia, a Peleki-pár, az egyetemi ifjúság, Csengery Antal özvegye, Csengery Lóránt (feledhetetlen keresztatyjának,) az izraelita tanítótestület, a Wohl nővérek, a rabbi-képezde ifjúsága, a losonci főgimnázium, a nemzeti kaszinó, Nagy-Kőrös egyháztanácsa, a szülőváros Nagy-Szalonta, Vác kaszinója és képviselőtestülete, Lukács Antal és családja, az állami felsőbb leányiskola, a Röser Miklós kereskedelmi tanintézete, a kereskedelmi akadémia, a László Mihály tanintézete, Wlassich Gyula és neje (Csengery-lány,) az irók és művészek társasága, a magyar földhitelintézet, sat. Többnyire babér, borostyán és pálma koszorúk voltak, virágokból kevesebbet fontak. De a fehér, rózsaszín, nemzeti, lilaszin, szürke szalagoktól egész fénylő pontot képezett mind a két gyászszekér. A kegyelet, a hódolat azt sugalták, hegy még ez egyszer legyen koszorú-luxus azért, a ki annyi fényt árasztott a nemzetre.

A menet lassan indult meg. Elől lovasrendőrök, testületek zászlókkal, tanuló-ifjuság; a koszorús kocsi után a szuperintendens; a halottas kocsi után fia (folyvást födetlen fővel), egykori veje: Szél Kálmán nagyszalontai ref. lelkész, Szalay István min. tanácsos (Arany László ipja), gr. Lónyay Menyhért diszma- gyarban, Fraknói apáti díszben, a nagyszalontai küldöttség vezetője: Lovassy Ferenc földbirtokos, akadémikusok, képviselők, vidéki küldöttek, aztán közbevegyülve a tanitónő-képző intézetek fekete ruhás leányainak nagy csoportja. Nagyon sok falusit is lehetett látni. A család nő tagjai, köztük a szeretett unokalány, kocsikra ültek, melyek hosszú sorban zárták be a menetet.

A roppant tolongásban a rendőrség (hordozható korlátáikkal)és az egyetemi ifjak (egymást kézen fogva) alig bírták fen tartani a menet rendjét. A járdáról mely el volt lepve, berohanások történtek, elválasztva egymástól az intézetek képviselőit.

A Ferenc-József-tér, fürdő-utca, Erzsébet-tér, a Károly.körut és a hosszú kerepesi-ut, merre a menet átvonult, el volt lepve néző közönséggel. Minden ablak nyitva s mindeniknél három-négy néző. Elmondhatni, hogy a fél város látta e nagy gyászpompát és az utcai népből igen sok, a ki mit sem törődik a poé- zissal, kénytelen volt arra gondolni, hogy mégis csak nagy dolog lehet nagy poétának lenni! E nagy dolgot fejezték ki a napfénynél égő gázlángok is, valamint a bezárt könyvkereskedések s nehány egyébb üzlet, az iskolai szünet, meg a sok fekete zászló közintézeteken, szállóházakon, magán épületeken.

Esti hat óra volt, mire a temetőbe ért a menet, melynek főkép a nemzeti színház előtt roppant néptorlódással kellett megküzdeni. Az itt várakozók óriási tömege bele akart vegyülni a gyászmenetbe s pár percig leírhatatlan tolongás uralkodott, nők sikoltoztak, többen rosszul is lettek. A rendőrség, az egyletek, küldöttségek s az ifjúság azonban csakhamar erős sorfallá tömörült s a menet tovább vonulhatott, ezernyi közönségtől kisérve végig a kerepesi utón.

A temetőt is már korán délután beláthatatlan sokaság lepte el. A főváros a főkaputól jobbra vezető főúton, Vörösmarty Mihály sírboltjával majdnem szemben, három ut által határolt háromszögben jelölt ki sírt a nemzet halottja számára. A sír virágokkal, zöld lombfüzérekkel volt ékítve s a gyászmenet megérkezvén, a sír szélére helyezték a koporsót.

Török Pál szuperintendens lépett ekkor a sír mellé, hol a költő fia, veje és unokája álltak, mig a megtört özvegy a gyászkocsiban zokogva élte át az utolsó, legfájdalmasabb mozzanatot. A felhőtlen tiszta égboltozatról világitó holdfényben némán, elfojtott lé- lekzettel állott az óriási közönség, könyes szemekkel hallgatva az utolsó búcsúszót, melyet az ősz szuperintendens az elköltözötthöz intézett. Rövid, de megható szavakkal ecsetelte Török Pál még egyszer a. nemzet

veszteségét, búcsút mondott a drága halottnak, végül pedig a vigasztalás szavait intézte a kesergő családhoz. Ezután a Miatyánkot rebegte s utoljára még egy búcsúszót intézett az elköltözött szelleméhez, a viszont- . látás reményében!

Aztán leeresztették a koporsót a sír mélyére. A család tagjai, a jó barátok s a kik csak közel juthattak, dobtak egy-egy rögöt a nagy halottat rejtő sírgö- dörbe s a mint tompán dörögve hullt le a föld a koporsóra, számosak zokogása vegyült a gyászoló család fájdalmának kitörésébe.

A koszorúkat a sírra helyezték, a szalagokat a gyászoló családnak adták át.

A sírtól, mely ezentúl sokszor lesz kegyeletes zarándoklások célpontja, lassan oszlott szét a gyászolók gyülekezete. Jól esett megáldania hantokat, melyek könnyűk lesznek ez igaz ember hamvai fölött. Valamennyien mély bánattal, fájókönynyel adtuk át a sírnak e drága hamvakat; de az anyatermészet mosolyogva fogadta ölébe. Koporsóját, a mig kisértük, azúr kék égről nyájas nap fénye aranyozta meg, sírját pedig — az első éjszakán — teljes hold fénye ezüstöz- te meg.

Trieszti tárca.

(Utolsó látogatás a kiállításban.)

(M. F.) Az Adria partján rendezett tárlat már végnapjait éli. Mielőtt bezárják, hadd tegyünk még egy sétát az egyes osztályokban, hol minden újabb látogatás alatt újabb érdekes tárgyak tűnnek szemünkbe.

A mór stílben épült aquarium egész tárháza a csodás dolgoknak. Kellemes világosság, ritka növények és rejtélyes barlangok fogadnak bennünket. Az ajtónál nagy kalitkában majmok bohóskodnak, kirívó ellentétet képezve a néma vizi állatokkal, melyek tengeri vízzel töltött ablakokban mászkálnak ide-oda, vagy hemzsegnek egy helyen. Az ügyesen alkalmazott tükrök, látszólag megkétszerezik ez állatok számát. Az Adria hala, hüllője, ázaléka mind megvan itt s néha első percre alig tudjuk megkülönböztetni: vájjon növény vagy állat-e az ott, mely mozdulatlanul, mint- egy legyökerezve fekszik a kövön s csak néha mozgatja csendesen szálait, vagy csápjait a pezsgő vízben, melyet gőzgép által frissítenek föl. Az állott vizet az üde növényekkel díszített kis vízesés viszi tova s talán e zuhogásra ébred föl nyugalmából és mozdul meg ko- ronkint a misztikus vizi növény s ekkor látjuk, hogy tulajdonképen mégis csak állat.

A horvát ház szintén érdekes épületke. Kettős erkélyű, faragott fa-alkotmány ez, olyan mint a minőben otthon a paraszt családok laknak.

Odabent erkély vonul körül az egyetlen termen, két lakosztályra osztva az épületet: az alsóra és felsőre. A mint alulról föltekintünk, először is egy orgona érc-sipjai ötlenek szemünkbe, meggyőzve arról, hogy csakugyan nem egy lakályos parasztházban, de az ipar- tarkabarka, cifra kiállításában vagyunk. Különös, hogy e tarkaság szeretete a szláv eredetű népeknél épp úgy megvan mint a keletieknél. Itt is a legrikitóbb színű pokrócok és szőnyegek lógnak le az erkélyről, s ugyan ily föltűnő ruhadarabok függenek a szegeken. E tarkaság szeretete meglátszik az apróságokon, könyveken, edényeken, késeken, szóval mindenen, úgy hogy e kis házat elhagyva zűrzavaros tarkaság benyomását visz- szűk magunkkal, melyben a kiváló gonddal készített ipartárgyak, mint a kaleidoszkópban a csillagok: tűnnek föl utólag emlékezetünkben.

A kiállítás legérdekesebb része azonban a tengerészeti osztály.

Tarka zászlókkal díszített hosszú tér, hasonló a hajó belsejéhez.

Jelvény gyanánt, mindjárt jobbra-balra egy-egy fekete nagy horgony áll a földön; szemközt pedig asztalon csillognak a világitó eszközök, lámpák és kristályak. Ezek hátterét képezi a Glavat sziklára tervezett világitó torony hatalmas lámpája.

Jobbra, balra, hosszú asztalokon állanak az Adrián használt valamennyi hajófajok gyönyörűen dolgozott mintái, a legváltozatosabb alakban és nagyságban. Akkorák is vannak, mint a dióhéj, sőt valóban dióhéjból is készültek s ezekben is vannak árbocok, kötelek, vitorlák, melyek mikroskopikus kicsinységben mutatják a hajók berendezését.

A falakon hajó átmetszeteket látunk, relief képekben, melyek azonban az Adrián járó hajóknak csak külsejét mutatják.

A terem közepén magas gúlát képeznek a hajó kötelek, vitorlavásznak, és színes csíku hajó-szőnyegek, melyek szép, durvaszálu vásznak. Mindezek híres gyára Servolában, a Trieszttel szemközt fekvő regényes faluban van.

Különös látványt nyújtanak a hosszú asztalokon elhelyezett edények az Adria halaival s a szárított hal- mumiák. A tenger szárított növényzete a falon függ s a vizi madarak, csigák, szivacsok s tengeri csoda- j állatok is nagy gyűjteményt képeznek. Némelyik kis j tengeri szörny inkább valamely gyümölcshöz, vagy j növényhez mint élő állathoz hasonlít/, igy a »Melon

di mare« a sárga dinnyéhez, a »Pramechinus micro- tuberculatus« pedig csalódásig a bojtorjánhoz.

Ide tartoznak a galvanoplasztikai tárgyak is, u. m. halak, csigák, rákok, corallágak, sat, melyek két éve Berlinben a haltenyésztési kiállításon is nagy föl- tünést okoztak. Ezek ügyes készítője, Andrea Rosso- yich, ki kárpitos volt s most valódi művész. Mint énekes is számot tesz, mert csengő érces hanggal van megáldva s zenei körök gyakran fölkérik őt a közreműködésre. De azért balvégzetű csillag áll fölötte. Művészetét most sem méltatják kellőleg s talán még az sem fog hasznára válni, hogy a királynak is feltűntek művei. Pedig ily feltűnés gyakran többet használ, mint a valódi tehetség.

Sokan nézik — a más más — szerkezetű két hullámmérőt, melyek segítségével vihar alkalmával pontosan meg lehet a hajó állását határozni.

Pompás mű a nagy dombormű-térkép mely Triesztet és környékét tünteti fel. Mig ennék utcáin, hegyein, és kikötőjén merengünk: addig kifejezéstelen üveg szemekkel ránk bámulnak amaz életnagyságu fa-alakok, melyek tengerparti halászokat és halásznő- két ábrázolva, s az illető népviseletbe öltözötten: állnak a terem különböző pontján.

Ilyenek fogadnak bennünket a hercegovinai osztályban is. Magas üveg-szekrényben két, viaszból öntött család áll. Apák, anyák és gyermekek dúsan aranyozott nemzeti öltönyökben. Ezeket környezi aztán hazájuk terménye és ipara.

A kis terem közepén török imaház alakú ala^ csony ülőhely van, aranyhímzésű párnákkal és színezett képekkel díszítve. Ez előtt áll az igen alacsony török ebédlő-asztal is, a rajta levő ezüstözött nagy réz tálcával s ugyanily ércből készült födeles tállal és tányérokkal, meg az elkerülhetetlen fekete kávés find- zsákkal. Hercegovina egyik legszebb ipartárgyai e finoman vésett, erősen ezüstözött réz-edények, melyekből ízletes asztali és kávézó készleteket állítanak elő.

A szerajevói népiskolák tárgyai hosszú asztalokon láthatók. Egyiken egy kis tanuló leány viaszból öntött mintája áll, nemzeti öltözetben; az asztal másik végén a Kapetanovics bég szerajevói lakháza; az asztal közepén pedig a népiskola női osztályának irkái és kézi munkái.

Egy színezett s plasztikus tervrajz Szerajevót s regényes vidékét tárja elénk, három másik pedig Hercegovinát, Boszniát ez újonnan annektált tartományokat és Montenegrót.

Nehány lépést téve, Bosznia kisebb, de szebb osztályába jutunk. Az üveg-szekrényekben gazdag öltönyök és szövetek egész sora ékeskedik. Az öltönyök bársonya alig látszik a finom arany hímzéstől; a fehér patyolat és fehér selyem-patyolat kendőkön s fehérne- műeken oly finom az arany hímzés, mintha pók szőtte volna a kelmékbe. De hogy az ellentét is meglegyen, ott vannak más részt az esetlen bőr-eszközök, kezdetleges bocskorok s állat-bőrök. Más részt annyi sajátságos érdekes csecsebecsét másutt alig látni együtt. Arany, ezüst, ébenfa, rózsafa és gyöngyház berakatos fényűzési cikkek, ékszerek nagy választékokban.

Kiérve a szabadba, a fák leveleinek suttogása, a ragyogó tenger s mindjárt utánna a királyi pavilion fogad bennünket.,

A kettős lépcsőn fölhaladva: először is az elfogadó terembe lépünk. Hosszú szőnyegek a falon, virágos, piros atlasz bútorok, aranyozott fehér fakerettel, Középen veres posztóval bevont asztal, az ablakok melletti hosszú tükrök alatt pedig aranyozott asztalkák, melyeken egy-egy porcellán-rózsa áll s tarka színekben ábrázol mindenik egy-egy-anyát, a mint gyermekét szeretettel dédelgeti. Egyik legszebb darabja é teremnek az a díszes rnivű gömbölyű kis bronz asztal, melyen a dohányzó készlet szokott állni, s melyre a hosszan lelógó piros függönyök rózsa színes árnyat vetnek.

A balra elő szoba sötét bársonynyal van bútorozva s e bútorzatot egy. sötét ébenfa asztal, szekrény és álvány egészíti ki. Az egyik ablak-függönyének rej tekében zöld bársony kis garnitúra áll, ellőtte bronzba foglalt porcellán asztalka, élénk színekkel. Az ablakokba illesztett színes üvegfestmények, a velencei üvegkeretbe foglalt nagy tükör, az összefogód- zott angyalokat ábrázoló virágtartó és kandeláberek, bronz-óra, s a két olajfestmény, mely a királyt és királynét ábrázolja, főbb ékességei a teremnek.

Legszebb azonban a balra eső boudoir. Itt az aranyporos, sárgás-zöldes bútorzaton kellemesen törik meg a világosság, melyet a hosszú drapp színű függönyök mérsékelnek. Egyik ablak a tengerre, a másik a kiállítás főépületének bejáratára szolgál. Az asztal, a szekrény s a gúlaalakú virágváza-oszlop: mind gyöngyházzal művészileg berakott ébenfából valók. A szekrényen három fekete színű, fehér rajzú virágváza áll; egy pedig a gúla tetején, melyből szépségének terhe alatt meghajlottan csüng le á nyíló virág. Ugyanily művészi virágok díszítik az ébenfa keretű nagy velencei tükör állványát is; kertet képezve ez árnyas, pi kenő oázban s visszatükröződve a tiszta üveg mély tavában. Ézálatt a szögletben álló magas lábas-óra alig hallhatóán egyhangúlag jelzi: »Mind örökké, soha többé!« s emlékeztet egyúttal, hogy még több