Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
210 összegében, a genieben. Kereste, mert magas lelkesedése az ideál és eszmék kultusza iránti rajongásban lelt kielégülést; mert lelkében az eszmény iránti mély és kielégíthetetlen szenvedély nyugtalansága lakott. Ezért búban és reménykedésben a világot kutatta volna fel, hogy kielégülést találjon és szivének megkönnyebbülése volt, hogy érzelmei minden fokának hangot bírt adni. Ezt az eszményt első sorban ő is, mint mindén valaha élt művészi lélek, a férfiszív örök tárgyában, a nőben kereste; s minthogy rajongó lelkesedéssel és szikében egy magasztos erkölcsi világrend törvényeivel, a legszebb, a legnemesebb, legtisztább erkölcsi eszménykép lebegett előtte : ezért szerelmi költeményeiben kifejezett érzelmei lelkünk vágyakozásainak mindig magasabb röptöt adnak. Azt fejezi ki, hogy ő, a költő, nem a föld száműzötten bolygó gyermeké, hanem ő is az anyagi világhoz van kapcsolva; azonban egy titokzatos ösztön a miénknél nagyobb erővel ragadja az anyagtalan világhoz, és így, midőn az emberi természet naiv hajlamával keresi szerelme tárgyát, egyszersmind lelke az eszményi szerelem érdektelenségével, a tiszta szép szemléletével és magasztos rajongással telik el. Senki sem érezte jobban, hogy a valódi szerelem nem annyira az érzékek, mint inkább a lélek exaltatiója, mely kiemelve önmagunkból, saját lelkűnkön ki vül ragad s ugyanaz a rajongás, mely felolvaszt egy más lényben, a ki összes vágyaink, összes gondolataink tárgya és életünk alapelve lett: egyszersmind fogékonynyá tesz, hogy ugyanegy időben befogadni bírjunk minden más magasztos érzelmet, felöleljünk áldozni kész elhatározással minden nagy eszmét. A physikai szerelem volt az, melyet a pogány régiség bekötött szemmel ábrázolt; a valódi szerelem a maga teljességében és erejében angyal-szárnyakat ölt s nyitott szemmel tekint az ég felé. Ez érzelemmel, e magasztos erkölcsi világnézettel állított szivében oltárt a női eszménynek, a kiben a nőt a legfelsőbb tökélyében látta. Midőn ezt az eszményt időnként a legnagyobb fokon egy tiszta, nemes, ártatlan, rendesen szelíd, szőke lánykában föltalálta vagy még inkább fascinált képzeletével ezt úgy tekintette, mint az összes tökélyek képviselőjét, mint álmainak földöntúli tünder-gyermekét: akkor az ihletett szív elhatározásával, határtalan csodálat és gyöngédség jeleivel, valódi kultussal közeledett feléje ; és midőn lelkének legtitkosabb redője, egész lénye, képzelődése eltölt e képpel: dalolni kezdett. Ilyenkor tüzes, lángoló érzésben ég egész valója; erkölcsi magasztos fölhevülése mint villámos áram járja át egész lényét; fölemeli és ragyogóvá teszi mindazt, mi szerelmével kapcsolatos E közben szerelme, mely mind nagyobb-nagyobb fokra hág; eltölti és felizgatja mindent megbró képzeletét; ragyogóbbnál-ragyogóbb képekben ömlik ki: egyszersmind lelkét minden szépre, fönségqsre ragadja; bűbáj keríti hatalmába, akaratát elszánt eiőre bírja; magasztos lelkesedéssel a nagy eszmék egész ragyogó világát költészetébe vonja; földöntúli rajongása az önfeláldozás, a hazáért és szabadságért a csatatéren való halál sejtelmével és elhatározásával tölti el. A szerelem e közetlen elfogadása és társítása a legnemesebb föllángolás érzelmeivel nemcsak jellemzik e mély érzelmet; hanem egyszersmind ama mysteriosus rokonságban tűntetik fel a halál sejtelmes előérztsével és valamely nagy eszméért való önfeláldozás szükségével, mely azt mutatja, hogy a legmélyebb eszmék és legnagyobb érzelmek közt valami örök kapcsolat van ; és ő e kapcsolatot átérezte és megénekelte egyénisége törvényszerűségével, mint a hogy a folyam átfoly a völgyön saját természetes esése alatt. Mi természetesebb, hogy e szerelemért le bírna mondani mindenről; le a zajos világról, hírnévről, dicsőségről, mennyországról : Lelkem Illés próféia, a mennybe Száll a dicsőség lángszel-;erén . . . Híj öledbe, lyányka, s lángszekérről És mennyországról lemondok én. »A föld minden gyémántjánál egy pár szép szem ; egész babérerdőnél egy rózsabimbó többet ér.“ Szerelmében gyönyörrel adná oda ifjú életét; sőt ha Isten megengedné, hogy tetszése szerint haljon meg: akkor szép, derűit őszt kívánna hervadó lombbal, fényes napsugárral, zengő madárral, mely végdalát dalolja ; ekkor dalolja ő is el végdalát és ajkait egy csókkal zárja be örökre a szép szőke lányka, a földi lények legdicsőbbike. »Mi a dicsőség?« — kiált fel. »Tündöklő szivárvány. A napnak könnyekben megtört sugára.« A szerelem ? Óriási láng, mely a világot gyújtja ránk. A szerelem tündéri szárnyat ad mely- lyel egy pillantás alatt az angyalok kertébe száll, föl az égre s ott koszorúba fűzi e kert lángrózsáit, a csillagokat; majd égi fény borítja, majd az alvilág éjszakája ; bír a világ teremtésétől a végítéletig repülni, s egy perczben átérezni „a pokolban a mi gyötrelem és a mennyben a mi üdvösség van.“ A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi. Egyszerre átalakítja ez az egész belső embert. Keble határtalan pusztaság, melynek közepén egy fa nő, a gyűlölet, mely a világra vet árnyat; de a világot elborító fát eldönti egy óriás, a boldogító szerelem. A lyány ka bokrétája, mint tündér-virág- pajzs, magában elég a rágalom, gúny, ármány, balszerencse millió nyila ellen. Szemén áhítattal függ, mint haldokló a szent feszületen; lelkében ő uj világot teremt, a szerelem dicső világát; álljon bár harcz- ban a nagy mindenséggel, szerelme kibékíti; ha álmodik, minden álma egy tündér-királyság, melynek koronája a szép szőke lyány; sőt maga a lyányka egy egész tündérország s ha meghódítja, ő lesz a tündérkirály. Mi természetesebb, hogy ily szív megnyugodni nem bír, míg e nagy érzelemmel egészen el nem telik akár az üdvösség, akár a pokol útján. Az ő szerelme sasmadár, mely vagy égbe száll vele, vagy széjjel szaggatja körmeivel szivét; s midőn ezt megtalálja Júlia által, azóta számítja életét, a világ léteiét; azelőtt semmi sem volt; „akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szivében a szerelem.“ „Boldog vagyok« — kiált fel. — Mindörökre! Ej van, holdvilágos, csillagos, zajtalan éj. Semmi hang, semmi nesz . . . csak egy csalogány dalol . . . szivem. Dicső, dicső leány! téged kerestelek ifjúságom
