Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
405 — Elég, férjem, elég! többet mondái, mint mennyit valaha megbocsáthatok. Csak az egyet követelem tőled, tudasd velem, mi okozbatá mindezt, hogy ha nem is igazolva, legalább okadatolva láthassam bánásmódodat irányomban! Beregi dolgozószobájából a Pesti Napló három, iszonyúan összegyűrt számát hozá ki, és szó nélkül nyujtá oda nejének. Klára jéghideg, reszkető kezekkel tartá azokat egy darabig maga előtt, a nélkül, hogy tudná, hol kelljen abból olvasnia. Végre a lap tározójára esett tekintete, hol egy czikk, irón- nal vastagon aláhúzott sorai által, vonta magára figyelmét. Olvasásához fogott. Hosz- szu csend állt be, mely alatt a nő lázas figyelemmel olvasott tovább, tovább; két- szer-háromszor is ismételve az irónnal megjelölt helyeket, minők pl. a következők : „mi egyéb az irónöség, mint be nem vallott, íélbe-szerbe alkalmazott nöemancipatio; — a küzdés és dicsöségszomj képtelenekké teszi őket a boldogságra és boldogításra; — a férj, kit szeretni hittek, s kit még szeretni akarnának, a gyermekek, kikért mindent áldozni vágynak, s kikért oly keveset birnak tenni; — a családi kör, melynek áldásává lehetnének, s melynek csak terhére kell válniok; — életök súlypontja kívül esett a női és családi élet körén; — sorsok mindig tragikum; — szerencse — ha csak a boldogság romjain tévelyegnek, s nem egyszersmind a bűn ösvényén; — az ángyaiból demon lesz, önmagáé vagy másoké; — hiú ismereteket hajhászva, kiszárítja szivét; — világboldogító ábránd felé hajlik, mely okvetlen erkölcstelenségre vezet, legalább érzületben; — átengedi magát a kósza vágyaknak; — magas emelkedettsége, hő lelkesülése sokszor nem egyéb, mint finom önzés, mely nem ismer kötelességet, fölál-, dozást, s csak emotiokat keres; — mindig keres egy férfiút, az igazit; — megszokja jól kiismerni a férfiak gyöngeségeit, de elveszti érzékét az iránt, mi bennök leginkább becsülendő; — a házasságot és szerelmet balul fogja föl; — az Írónő pályáján átok fekszik, a természet és társadalom nemesise; vagy azért ir, mert boldogtalan — vagy azért boldogtalan, mert ir ; — veszélyes az Írónői pálya, mindig veszélyes, még akkor is, ha a nő az irodalom oly ágát miveli,mely hozzá legillöbb; azon kört gyönyörködtessék verseikkel és novelláikkal, melynek zongorázni és rajzolni szoktak; mért raboltok el annyi drága perczet szüléitektől, férjeitektől, kedveseitektől?“ s még számtalan ilyen és ehez hasonló kitételek. Miután mindezt, az utolsó sorig elolvasó a no, nemes nyugalommal hajtó össze a lapokat és nyujtá vissza férjének, kinek szemei azalatt folytonosan oly kérlelhetlen, szigorú tekintettel függtek Klárán, mintha egy megátalkodott gonosztevőt látott volna maga előtt. Mily nagy volt hát meglepetése, midőn neje a bünbá- nat alázatossága helyet, a sértett erény méltóságával áll előtte, s a várt mentség helyett igy szól hozzá : — E czikk írója csak fölhevült képzelődésének rémei ellen forgatja fegyverét; oh de te, férjem, megtagadva saját érzékeidet, bennem keresed azon ijesztő agyrémek megtestesülését; és szemeidet behunyva a valóság előtt,vakságodban gyógyíthatlan sebeket ejtesz rajtam, hogy e czikknek legalább egy állítása igaz lehessen : a nő vagy azért ir, mert boldogtalan, vagy azért boldogtalan, mert ir! E válságos ponthoz érve szegény Klárám siralmas történetének rajzolásában, élénken elképzelt szenvedései annyira meghatottak, hogy kénytelen valék munkámat félbesza- kasztani. Igen! kiálták föl elkeseredve, igen, ilyen a kritika, ilyenek a kritikusok! Kilövik mérges nyilaikat, nem törődve azzal, hogy az Íróban az embert is halálra sebzik; nem bánva, ha kit ők egy kavicscsal hajítottak meg, azt a kárörvendő tömeg megkövezi is! Nem is sejtik, bonczolásuk által mily gyógyíthatlan sebeket ejtenek; nem sejtik, hogy épen midőn a háziasság és családiasság mellett szónokolnak, kétélű szavaik akkor metszik el a legszentebb kötelékeket, gyanusitgatásaik akkor gyilkolják meg a szeretők bizalmát, és dúlják föl a családi élet békéjét, miként arról Beregi Péter és s szegény Klára gyászos sorsa mindenkit eléggé meggyőzhet. Oh, de mi ez ahoz képest, mi velem történt, mit nekem magamnak kelle tapasztalnom ! Hogyan? — miként? ezennel elmondom. Tehát felhagyva munkámmal, toliamat szokott helyére a tentatartó mellé lielyezém,
