Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

»>“>» Äuoüiiiauii uux'uojjaK a ragaiyo3 Betegségeket. Majd a kiegyezési javaslatokat fejtegeti hosszasab­ban és hevesen és kijelenti, hogy pártja: a csehek nem fogadják el azokat. A csehek a németektől az ob- strukció idején sokat tanultak, de azért küzdelmük­ben egyszerűbb eszközökkel fognak élni, amelyek azt célozzák, hogy a jelenlegi kormányt megbuktassák% A jelenlegi kormánynyal szemben — mondja Dvorzsák — minden igazi polgár csak megvetéssel és bizalmat­lansággal viseltethetik, mert azzal szemben a legéle­sebb ellentállás is jogosult. Jax kijelenti, hogy pártja az ő-osztrák tradíció­kat fenn akarja tartani és meg akarja védelmezni az ausztriai németek jogait. Sajnálja, hogy 1867-ben beállt az a fordulat, melylyel a monarchia két részre osztatott és melyben Magyarország volt a győző és az osztrák állameszme a legyőzött. Ez szorította le Auszt­riát arra az alacsony fokra, melyen ma áll. Idézi egy magyar államférfi nyilatkozatát, mely szerint Ma­gyarország a birodalom nagyobb és erősebb része és centruma, melylyel szemben az osztrák tartományok csak jelentéktelen határtartományokként szerepel­nek. Tekintettel az ilyen nyilatkozatokra az osztrák népeknek félre kellene tenni minden viszályt és ere­jüket hazafiakként Ausztriának kellene szentelniük, hogy Magyarországgal energikusan szembe állassa­nak. O nem áll a magyárgyülölet álláspontján és kész Magyarországgal egyetértésben élni, de sem a németek, sem a csehek nem tűrhetik, hogy Magyaror­szág rabszolgái legyenek. Igyekszik kimutatni, hogy már 1867-ben a ma­gyar kvótának 88.6 o/o-nak kellett volna lennie. Az Ausztria hátrányára eső vám-megterhelés beszámítá­sával Ausztria az uj kvóta szerint nem 65.6, hanem A N. W. Tagblatt az utóbbi napokban a parla­mentben újra felmerült cseh kérdésről a következő­ket jelenti: A délelőtt folyamán a parlamentben az a hir terjedt el, hogy Körbe• belügyminisz­ter, természetesen gróf Claryval egyetértve az ifjucsehek vezérével, dr. Enqellel érintkezésbe lépett, hogy az ifjucseheket obstrukció taktiká­juk abbahangyására bírja. Tényleg voltak is értekezletek a nap folyamán Koorber és dr. Engel közt, mely értekezletet „konver- záció“ szóval kereszték el. Parlamenti kö­rökben egyúttal azt is beszélték, hogy az uralkodó újólag kifejezte azt az óhaját, hogy a béke a pártok közt álljon helyre, és ezt eminens államszükséqletnek nevezte. Utaltak arra, hogy az uralkodó ily módon a parlamenti viszo­nyok állandó gyógyulását akarja előmozdí­tani. Azt a véleményt táplálják, hogy a pártok vezéreinek közös tanácskozása volna a leg­megfelelőbb eszköz, hogy rendezett viszonyok létesitésére bázist teremthessenek. Hivatalos tárgyalások a jobboldallal eddig még nem vol­tak, csak nem hivatalos beszélgetések, de biz­tosra veszik, hogy gróf Clary meg fogja kez­deni a tárgyalásokat a parlamenti helyzet megváltoztatása érdekében. Utalnak arra, hogy a kabinet útja pontosan ki van jelölve, és hogy mindazokat a törvényjavaslatokat, melyeket az uralkodó államszükségletnek jelölt meg, tető alá hozni, az ifjucsehek agyon- beszélési taktikája mellett nem volna lehet­séges. Másrészről azt jelentik, hogy az ifju­csehek kinyilatkoztatták, hogy nem tartoz­nak már a többséghez és saját útjukon mennek. kéri, hogy az aiapxorvenyeiuieK. nataruauja,u,y»iij a közösügyekre vonatkozólag a következőképp változtassák meg: A közös-ügyek költségeit mindkét fél abban az arányban fizeti, amelyet az utolsó népszámlá­lás felmutat. A költségek behajtása minden egyes állam saját ügye. A közös-ügyek elintézése céljából közös köl­csön vehető fel, amelynek felvételekor közös tár­gyalások tartandók a közös kölcsön lebonyolítá­sát, fölhasználását és visszafizetését illetőleg. A döntés, vájjon a közös kölcsön fölveendő-e, minden esetben a két állam törvényhozásának joga marad. Amaz ügyekre, amelyeket nem lehet közö­söknek tekinteni, amelyek azonban közös elvek szerint szabályoztatnak, oly egyezmény köttes­sék, hogy a két kormány közös egyetértésben törvényjavaslatot dolgozzon ki és nyújtsa be azokat határozathozatal végett a két országgyű­léshez. A két törvényhozásnak egybehangzó ha­tározatait azután a király elé terjeszszék szente­sítés végett. Önfeláldozó miniszterelnök. Béos, november 24. A parlamentben az a hir van elterjedve, hogy gróf Clary állítólag úgy nyilatkozott, hogy ő és dr. Kindingen igazságügyminiszter feláldoz­zák személyüket és demisszionálnak, ha az ifju-csehek kezeskednek róla, hogy a további tárgyalások nyugodtan haladhassanak előre. r r 4Vs kgr. Honduras, t. gjöngy 6.30 1 csinos próba doboz —455 Bérmentve utánvéttel,vagy a pénz előle- NÉMETH VIKTOR 4Va kgr Mocca v. Jáva _ ... 6.25 lkgr. Souchongtea ... 3—5 ges beküldése mellett,ha a megrendelés»! ám r Budapest, 1 kér. Mandarin veeriték tea 6.— 1 kér. Jardinetto _... 1.50 (vegyesen is) 4*/s kg*nál nem kevesebb. VIII.» _ JÓZSBÍ-RÖfUt 44y 8Z*

Next

/
Oldalképek
Tartalom