Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

r 6 5 «^ ttísiai. rjáUjost nem adják ki. Napirendi vita a Peiőfi-ülés Körül, Ezután az elnök tette meg napi­rendre vonatkozó javaslatát. Azt java­solja, hogy a nemzetgyűlés legköze­lebbi ülését március 20-án, kedden dél­előtt 11 órakor tartsa meg. Napirend­ben szerepelne az erdészeti türvénv- ! javaslat harmadszori olvasása, továbbá a gazdasági munkások támogatásáról szóló törvényjavaslat kiegészítése. Az elnök javaslatához Horváth Zol­tán szólalt fel elsőnek. Nem fogadja el az elnök indítványát. Indítványozza, hogy a Ház holnap, március lö-é.n tart­son «lést, amelynek napirendjén egyedül Petőfi Sándor emlékének megörökítéséről szőlő törvény­javaslat tárgyalása lenne. Indítványozza továbbá, hogy már­cius 20-án. Kossuth Lajos halálának évfordulóján a gyász jeléül a Ház ne tartson ülést. Ezután Lukács György szólalt fel. — Mindnyájunknak szive vágya volt, — mondotta a szónok -— hogy ünnepi ülésben áldozhassunk Petőfi Sándor emlékének. Erre nézve a Ház közoktatásügyi bizottsága javaslatot is telt, azonban sajnos, a pártok között nem sikerült olyan megállapodást létesíteni, amely az ülés lefolyását a legüsmepéiyescbb formában biztosíthatta volna. — Biztosítani kívántuk az ülés ün­nepélyes lefolyását, hogy méltó legyen Petőfi emlékéhez. Miután ez nem sike­rült, kénytelenek voltunk erről lemon­dani. Egyébként is a képviselők nagy­része a fővárostól távol lesz és ö is Petőfi Sándor emlékének kíván áldozni kerületében. Ezért hozzájárul, hogy az elnök napirendi indítványát fogadják eh Ami Kossuth Lajos halálának év­fordulóját illeti, hogy azon ne tartson ülést a Ház, bár a legmélyebb gyász ül a lelkűnkben, de a munkát azért nem kell, hogy a gyász megakassza. Horváth Zoltán: Schwarzgelbek most isi Viharos felzúdulás a jobboldalon: Vagyunk olyan magyarok, mint odaát! Szakács Andor szólalt fel ezután. Hozzájárul Horváth Zó'l-'ri Indítványá­hoz. Kívánja, hogy vegyenek fel a Pe­tőfi emlékéről szóló törvényjavaslatba egy pontot, mely Petőfi szellemi ha­gyatékát szabaddá teszt, Uitbanics Kálmán az elnök napi­rendi Javaslatához járul hozzá. Bethlen István miniszterelnök szólalt fel ezután. Nauvon szívesen hozzájárult volna ahhoz, hona a nem. Zfbnjült* március 15-én ülést tartson Petőt! emlékének törvény beiktatása céljából. Tette volna ezt abban az esetben, ha biztosítva látta volna, hogy er ds ülés valóban ünnepélyes, léfo- Igám lesz' és semmiféle disszonáns ''hang v m fogja zavarni. Felkiáltás a szocialistáknál: Éljen a sajtószabadság! Bethlen István gróf miniszterelnök: Ilyen - értelemben teltem javaslatot az t­elnökségnek, azonban az elnök ur saj­nálatomra arról győzött meg, hogy az ellenzék egy frakciója ezen az ülésen nem mulasztaná el a maga részéről politikai vitát felidézni. — E? az oka, hogy a Petöfi-üime. pélyt nem tartjuk meg. Azt hi-'zem he­lyes is, hogy ebben a kérdésben sein tudunk egyetérteni. Ez az oka, hogy az elnök napirendi javaslatának elfő. gadását kérem, Ezután az elnök szavazásra teszi fel n kérdést. A Ház nagy többsége az el- nők napirendi javaslatát fogadja el’ sőt az ellenzék egy része is, ie/y Garil Gaszfon, Farkas Tibor és a párton kí­vülieknek néhány tagja is az elnök hu váslaia mellett foglal állást. Peidl Gyula személyes kérdésben kér szét A miniszterelnök azt mon­dotté hogy ellenzéki fri.koió tette le« hetetj-mné, hogy niegíefelö •formáiban a nemzelgyüíés hódolatát nyilvánítsa: Petőfi szelleme iránt. Szcitovszky elnök ur közölte velem a miniszterelnök ur javaslatát a Petőfi-féle törvényiem« 'térre vonatkozólag, éppen azért ügy érzem, hogy nem hagyhatom szó ne!« kül azt, mintha akárki, akár a szocia­lista párt ünneprontó akart vclná lenni, A mi részünkről ez a szándék nem volt meg, hanem igenis azt akár« Lik, hogy ha ez az ünnep őszinte, akkor a: Petőfi szellemében történjék- De amikor azt tapasztaltuk, hogy $ világon mindenütt száz százalékkal led hét ünnepelni Petőfit, csak nálunk* állapítják meg rendőrileg a percen« tuális ünneplést, akkor természetese«; követeltük a Petőfi törvényjavaslatnak\ ohjértdmü kiegészítését, hogy semmi-} féle rendőri vagy közigazgatási hatóság bele ne avatkozzék abba, hogy milyen, mértékben szabad ünnepelni Petőfi; emlékezetét, ’ $, Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök | áll fel szólásra: Az itt most elhangzottak bizonyít­jak azt, hogy helyesen járt el, ami- | kor a szocialista párt kívánságát ] visszautasította, mert igenis van- ii nak, akik csak bizonyos százalékig j akarják ünnepelni Petőfit. Ez a százalék azonban csak 5 százalék akar lenni. jj (Nagy taps a jobboldalon.) Mert! például csak azt a költeményt akar« nák Szavalni, hogy Akasszátok fel rt királyokat! (Fekiáltások a szocialisták részéről: Budaörs, Budaörs!) Nem) Petőfit, hanem a saját nézeteiket akar­ják Petőfin keresztül' tolmácsolni. (Vagy taps a jobboldalon.) Horváth Zoltán: A királyt is inter­nálták! Bethlen István gróf: Ehhez azonban én természetesen nem nyuithattum segédkezet. A: ülés folytatásáról innunk más helyén adunk tudósítást, • \ f(U éL (ti. Wiet/iC kV

Next

/
Oldalképek
Tartalom