Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
A PESTI NAPLÓ TÁKCZÁJA. PETŐFI összekoczczanása a hadügyminisztériummal. Irta: KLAPKATÁBORNOK. (A Magyar Szalonból.) Ha nem is úgy, mint Camoens, kit bilincsekbe verve hurczoltak Indiából Lisszabonba, a mi legünne- peltebb költőnknek, Petőfinek is szenvednie kellett rövid szabadságvesztést mértéktelen szenvedélyessége és fékezhetlen fantáziája miatt. Legmélyebb sajnálatomra nekem jutott osztályrészül, hogy ezt rajta végrehajtsam. Ez az ügy már több ízben volt szellőztetve, többek között a Petőfi-szobor leleplezése alkalmával is, a mikor ugyanis Jókai alkalmi beszédjére vonatkozólag néhány sort tettem közzé a Nemzet-ben. Akkor nem rendelkeztem irományaim fölött. Jelenleg előttem fekszenek azok s igy módomban áll, hogy az egész tényálladékot körülményesen közölhessem és az authentikus adatokat is ide csatolhassam. Mikor 1849. április hó vége felé Debreczenbe jöttem, hogy ott Mészáros tábornokot helyettesítsem a hadügyminisztériumban, ettől nagyon is kellemetlen hagyatékképen maradt reám Vécsei tábornok, az Arad előtt táborozó V. hadtest parancsnoka panaszának elintézése. Vécsei ugyanis panaszt emelt Petőfi ellen a rajta elkövetett meggyalázásért és eklatáns elégtételt követelt. Vécsey és Bem között tudniillik meghasonlás történt, minek következtében Bem előbbinek a parancsnokságtól való elmozdittatását követelte. Bemnek erre vonatkozólag a kormányhoz benyújtott beadványát Petőfi németből magyarra fordította és megküldötte a »Honvéd« czimü kolozsvári lapnak közlés végett. Nevezett lap közzé is tette a czikket, a miből szörnyű nagy botrány keletkezett, a mi viszont a hadsereg fegyelmére nézve igen káros és sajnálatos volt. Bem beadványa igy hangzott: Bem altábornagy urnák a honvédelmi bizottmányhoz irt levele. Kiűzvén az ellenséget egész Erdélyből, minden gondomat arra fordítottam, hogy az ország védelmét kellőleg organizáljam, s hogy személyesen Magyar- országba menjek azon sereggel, mely Erdély biztosságának koczkáztatása nélkül, kívül használható. Hátra volt még Hátszeg völgyének és Déva vidékének megtisztítása az oláh csordáktól, kik e környéket nyugtalaniták, minélfogva jónak láttam szétszórni zászlóaljaimat, miket magammal akartam hozni, hogy pusztán átmenetünk hatása által tisztítsam meg e | tájat E szerint hadseregem egy részének a dévai | nagy utón kelle kijönnie, s másik részének a vaskapui szoroson. Az első csapatot Bánffi ezredes urra bíztam, s a másodikkal magam mentem Karánsebesre, melynek elfoglalása reánk nézve a legnagyobb fontosságú volt, minthogy biztosította számunkra a vashámor birtokát, mely egész hadseregünket elláthatja golyókkal s minthogy ketté vágja az Orsóvá és Temesvár közti egyenes közlekedést. Karánsebesen kaptam Kossuth elnök úrtól s a hadügyminisztertől figyelmeztetést arra nézve, hogy használni fognék az országnak, ha mielőtt előbb haladnék, kitakarítanám a Bánátot, mint tettem Erdélylyel. Mind a ketten szerencséltettek annak megírásával, hogy az Aradon levő Vécsei tábornok, az 5-ik hadtest parancsnoka, 3 vagy 4 ezer emberrel azon esetben segítheti hadi működésemet. Szintén Karánsebesen tudtam meg, hogy az Erdélyből kiűzött ausztriai hadsereg egy része, mely a verestoronyi szorosnál menekült ki, már átkelt Orsovánál, s útban van Temesvárra, s a többiek, kik Brassón túl a tömösi szoroson szöktek át, folyvást érkezőben voltak Orsovára, onnan hasonlag Temesvárra menendők. Teljes szívvel helyeselvén a kormány kivána- tait s érezvén mily nagy fontosságú, hogy meggátoltassák ezen segítség érkezése azon erős helyre, melynek akkor csak 6000 védője volt, azonnal azt határozám, hogy Temesvárnak megyek a Puch- ner csapat maradékának, mely pár nap alatt megérkezendő volt. Nem volt tehát egy elveszteni való pillanat sem, s ámbár akkor csak mintegy 1200 emberrel s 12 ágyúval rendelkezhettem, kettőzött marssal Lúgoson termettem folyó hó 19-kén reggeli 7 órakor. Az ellenség, mely mintegy 1000 emberrel s 5 ágyúval tartotta elfoglalva e várost, kétségkívül azt gondolván, hogy nagy erővel jöttem, Temesvár felé húzódott vissza Leinin- gen csapatához, mely Kövéresen állott a temesvári garnizonnak mintegy felével. E merész mar- sot azon meggyőződésből tevém, hogy könnyen magamhoz vonhatom mindazon csapatokat, melyek számomra voltak részint Vécsei tábornok hadtestéből, részint a magam seregéből, mely Dobra felől közeledett. Nyílt rendeleteket küldtem : ki tehát a kőt irányban, hogy a parancsnokokat, kik ] azokat megkapják, fölhívjam, miszerint rögtön Lugo- ' son teremjenek. Az 5-ik hadtestbeli Villám alezredes, 1 ki Radnán kapta meg rendeletemet, egy pillanatot i sem veszítve el, másnap Lúgosra ért a csapattal, melyet vezényelt, s mely néhány száz emberből s 6 ágyú- i bői álit. Ha Vécsei tábornok ugyanezt tette volna i azon csapatokkal, melyekkel rendelkezhetett, azonnal 1 Temesvárhoz mehettem volna, s működési tervemet ( I végrehajtám vala. De e tábornok, a helyett, hogy s I kötelességét teljesítette volna, mely minden katoná- ] | ra nézve abból áll, hogy az ellenség elé menjen, | ha alkalom van reá, nemcsak hogy meg nem érkezett, sőt ellenkezőleg irt nekem, s Villám alezredesnek azon rendeletet küldé, hogy ez tüstént visszatérjen Aradra, sőt még le is tette őt a dandárparaocsnok- ságról, a miért előre jött. Vécsei tábornoknak tehát ezen tette késleltető, sőt talán le is rontá azon eredményt, melyhez oly könnyen juthattunk volna, ha ő kötelességét teljesiti; mert alkalmasint belé telik még egynéhány nap, mig zászlóaljaim Lúgosra érnek oly számmal, mely elegendő lesz előhaladásomra. Jogom van tehát és kötelességemnek is tartom Vécsei tábornokot a kormány előtt vagy hazaárulónak nevezni, vagy oly gyáva s minden tehetség nélküli tisztnek, kire soha többé semmiféle hadiparancsnokságot nem kell bízni. Úgy hiszem, adtam jeleit a nemeslelkü magyar nemzet és kormány iránti teljes áldozatkészségemnek ; úgy hiszem, kötelességem figyelmüket arra irányozni, amit tennünk kell még, hogy kiűzzük az ausztriai hadsereget, mely még Magyarországban van, s mely felényire sem oly erős, mint a mi hadseregünk száma. Katonáink kitűnőek, jó tiszte c sem hiányzanak, de a gyávákat el kell küldeni s a hadsereg élére oly tiszteket kell tenni, kik tanúságot tettek bátorságuk s ügyszeretetükről. Ennél fogva van szerencsém kérni Vécsei tábornok letételét és Villám alezredesnek ezredessé ne- veztetését. Lugos, ápr. 23. 1849. Bem, az érd. hadsereg fővezére. Hogy ennek mi lett a következménye, az Gör- : geyhez intézett következő levelemből tűnik ki: 14. i 1. szám. i Klapka tábornok s helyettes hadügyminiszter Görgey Arthur 1 fővezér és hadügyminiszter urnák s Budavár alatt. a Debreezen, május 10-én 1849. f A Honvéd czimü kolozsvári lapban Bem altá- i bornagy urnák a honvédelmi bizottmányhoz f. é. ápril e 23-áról irt és a »Márczius tizenötödike« 69-dik szá- j mában mellékelt levele megjelenvén, áltáljában hire volt, hogy ezen levelet az előbb nevezett hírlap szer- j kesztőségével minden megbízás vagy felhatalmazás á nélkül Petőfi Sándor százados közölte. i Erre néhány nap előtt Petőfi Sándor itt Deb- g reczenben őrnagyi öltözetben előttem személyesen megjelent. Én őt a sajtóvali ezen visszaélése miatt I kérdőre vonván, figyelmeztetőm, mennyire helytelen % olyasmit a nyilvánosság elé hozni, minek nyilvánitá- 1 sa nemcsak a lovagiassággal meg nem fér, hanem a j mostani bonyodalmak közt káros meghasonlást is idéz- ' a , hét elő, azt tanácsolván továbbá neki, hogy azon esetben, ha zsurnalisztikái hajlamát ilyetén nem nyíl- | vánosság elé tartozó tárgyakra nézve sem képes fékezni, nyújtsa be inkább tisztérőli lemondását, megjegyezvén egyszersmind, hogy őt az őrnagynak sem raDgja, sem öltözete nem illeti, miután még a hadügyminisztérium által őrnagygyá kinevezve nincs. Mire ő kijelentvén, hogy a kérdéses levelet csak magyarra forditá, egyben szabadsággali távozhatását óhajtja, én pedig orvosi bizonyítvány benyújtására utasitván őt, bevallá, hogy nem bir azon önmegtagadással, mely a katonaságnál szükséges és ennélfogva lemondványát benyujtá. Mielőtt azonban én a lemondásról szóló elfogadást kézbesítettem volna, tőle mai napon Szolnokról az idezárt levelet vettem. Kérem hadügyminiszter urat, méltóztassék ezen egész ügyet azon káros befolyás tekintetéből, melyet ez ilyetén kihágások az egész hadsereg fegyelmére, az elöljárók iránt tartozó tiszteletre, következéskép a veszélykörnyezett hazára nézve gyakorolhatnak, kellő figyelemre méltatni. Elmellőzvén saját személyes tekintélyemet, egyedül csak jelen tiszti állásomat, mint hadügyminiszter kívánom tekintetbe vétetni, méltóztassék azért az ügyet kimeritőleg tárgyaltatni s megsértett nevem, becsületem és hazafiságomnak példás elégtételt adatni ; mert úgy, hiszem, a legközelebb múlt idők eseményei és fáradalmaim eredményei elég tanúságai annak, , hogy mennyire alaptalanok Petőfi népköltőnek aljas vádjai. Petőfi századost illetőleg még különösen megjegyzendőnek tartom, hogy ő Mészáros Lázár altábornagy és volt hadügyminiszter ur által alapos ok- i nál fogva történt rendreutasítás miatt már február ' hóban beadta századosi tisztéről való lemondását és i ez a hadügyminisztérium f. é. a/h 4162. sz. a. kelt í intézménye szerint el is fogadtatott; később ugyan s Bem altábornagy őt ismét századossá kinevezte, de a < hadügyminisztérium által e rangjában meg nem erő- i sittetett, annál kevésbbé kapott őrnagyi pátenst, a valamint Bem altábornagy ur által sem lön a csata- i téren őrnagygyá kinevezve, következőkép, mint ilyen nem is tekinthető; továbbá Petőfi sem szabadsági í engedelmet, sem erről szóló bizonyítványt nem ka- z pott, mégis eltávozott. 1 Petőfi már két Ízben sérté meg nyilvános la- i pókban elöljárói iránt tartozó tiszteletét és nem t átallá szint ily módon tisztelettel megőszült volt had- t ügyminiszterünk, Mészáros altábornagy urra egy a gunykölteményt közrebocsátani. a Végre, említés nélkül nem hagyhatom, hogy c Petőfi elég vakmerő volt levele végén felőlem azon s gyávaságot föltenni, miszerint sértő levele követ- a keztében tőle bocsánatot kérendek s őt őrnagyi rang- f jában megerősitendem; ezen elbizakodottságot és kö- c vetélést a véle tartandó vizsgálatnál főleg figyelembe n | ajánlván, tekintetbe kérem vétetni, miszerint méltat- | lanság volna minden bünhödés nélkül ily kíméletlen- módon megtámadhatni egy oly férfiú becsületét, ki- hazájáért küzd és kinek nincs is más óhajtása, mint a hona, szabadsága és függetlenségéért élni, halni. Helyettes hadügyminiszter 5 Klapka. i Petőfinek e levélben említett elbocsátás iránti i kérvényét és hozzám intézett magánlevelét szintén itt , közlöm. i Az elbocsátás iránt való kérvénye rövid és lat kónikus. 13019 • 849 Tisztelt hadügyminiszter ur! Őrnagyi rangomról megromlott egészségem következtében'hivatalosan lemondok. Debreczen, május 6. 1849. Petőfi Sándor. Annál hosszabb, kimerítőbb és sértőbb reám nézve magánlevele. Ez egy kíméletlen, sértő bevezetés után igy hangzik: »Itt vége nem lehet a dolognak, ha a közvélemény előtt magamat tönkre tenni nem akarom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogy sem azt csak úgy könnyedén sárba hagyjam dobni. Ha én most hallgatok a lemondásomról, csak a kósza, ferde hírek által értesített közönség reám — az igazat nem tudva — kígyót, békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írni a magam igazolása végett, egész találkozásomat s beszélgetésemet önnel, s ha megírom, igen élesen fogom megírni, mert az én toliam oly éles, mint akármelyik kard a hadseregben, es ha ezt teszem, én Istenemre mondom, nem tudom, mi következése lesz, de ha legkisebb lesz is, lesz annyi, hogy ön elveszti a magyar nemzet előtt minden igényét a humánus és illedelmes ember czimre. Én ezt nem felhe- vülve, hanem nyugodt megfontolás után irom, s ha ön magába száll, át fogja látni, hogy úgy lesz. Én nekem írnom, nyilatkoznom kell okvetetlen a közönség előtt. Egy esztendeje múlt, mióta a nemzet teherhordó napszámosa vagyok, mióta mindennapi kenyeremet, boldogságomat, családomat és mindenemet feláldoztam a hazának s egy esztendő óta áldozataim jutalma folytonosan csak a legégbekiáltóbb méltatlanság, egy esztendeje, hogy lábbal tiporják az én büszke és méltán büszke fejemet. Tűrtem eddig a haza javáért, de tovább tűrni minden emberi erőm összeszedése mellet sem vagyok képes; szólnom kell, szólni fogok, megbántott lelkem minden keserűségével s lángjával, s ha kortársaim nem hallgatunk meg, felállók a história tribünjére s onnan kiáltom le vá- daimat az igazságos utókor fülébe! Akarja ön ezt ? Ha igen, úgy jól van, ha nem
