Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

A PESTI NAPLÓ TÁKCZÁJA. PETŐFI összekoczczanása a hadügyminisztériummal. Irta: KLAPKATÁBORNOK. (A Magyar Szalonból.) Ha nem is úgy, mint Camoens, kit bilincsekbe verve hurczoltak Indiából Lisszabonba, a mi legünne- peltebb költőnknek, Petőfinek is szenvednie kellett rövid szabadságvesztést mértéktelen szenvedélyessége és fékezhetlen fantáziája miatt. Legmélyebb sajnálatomra nekem jutott osz­tályrészül, hogy ezt rajta végrehajtsam. Ez az ügy már több ízben volt szellőztetve, többek között a Petőfi-szobor leleplezése alkalmával is, a mikor ugyanis Jókai alkalmi beszédjére vonat­kozólag néhány sort tettem közzé a Nemzet-ben. Ak­kor nem rendelkeztem irományaim fölött. Jelenleg előttem fekszenek azok s igy módomban áll, hogy az egész tényálladékot körülményesen közölhessem és az authentikus adatokat is ide csatolhassam. Mikor 1849. április hó vége felé Debreczenbe jöttem, hogy ott Mészáros tábornokot helyettesítsem a hadügyminisztériumban, ettől nagyon is kellemet­len hagyatékképen maradt reám Vécsei tábornok, az Arad előtt táborozó V. hadtest parancsnoka panaszá­nak elintézése. Vécsei ugyanis panaszt emelt Petőfi ellen a rajta elkövetett meggyalázásért és eklatáns elégtételt követelt. Vécsey és Bem között tudniillik meghasonlás történt, minek következtében Bem előbbinek a pa­rancsnokságtól való elmozdittatását követelte. Bemnek erre vonatkozólag a kormányhoz be­nyújtott beadványát Petőfi németből magyarra for­dította és megküldötte a »Honvéd« czimü kolozsvári lapnak közlés végett. Nevezett lap közzé is tette a czikket, a miből szörnyű nagy botrány keletkezett, a mi viszont a had­sereg fegyelmére nézve igen káros és sajnálatos volt. Bem beadványa igy hangzott: Bem altábornagy urnák a honvédelmi bizott­mányhoz irt levele. Kiűzvén az ellenséget egész Erdélyből, minden gondomat arra fordítottam, hogy az ország védelmét kellőleg organizáljam, s hogy személyesen Magyar- országba menjek azon sereggel, mely Erdély biztos­ságának koczkáztatása nélkül, kívül használható. Hátra volt még Hátszeg völgyének és Déva vidéké­nek megtisztítása az oláh csordáktól, kik e környéket nyugtalaniták, minélfogva jónak láttam szétszórni zászlóaljaimat, miket magammal akartam hozni, hogy pusztán átmenetünk hatása által tisztítsam meg e | tájat E szerint hadseregem egy részének a dévai | nagy utón kelle kijönnie, s másik részének a vaskapui szoroson. Az első csapatot Bánffi ezredes urra bíztam, s a másodikkal magam mentem Karánsebesre, mely­nek elfoglalása reánk nézve a legnagyobb fontos­ságú volt, minthogy biztosította számunkra a vas­hámor birtokát, mely egész hadseregünket elláthatja golyókkal s minthogy ketté vágja az Orsóvá és Temes­vár közti egyenes közlekedést. Karánsebesen kaptam Kossuth elnök úrtól s a hadügyminisztertől figyel­meztetést arra nézve, hogy használni fognék az or­szágnak, ha mielőtt előbb haladnék, kitakarítanám a Bánátot, mint tettem Erdélylyel. Mind a ketten sze­rencséltettek annak megírásával, hogy az Aradon levő Vécsei tábornok, az 5-ik hadtest parancsnoka, 3 vagy 4 ezer emberrel azon esetben segítheti hadi mű­ködésemet. Szintén Karánsebesen tudtam meg, hogy az Erdélyből kiűzött ausztriai hadsereg egy része, mely a verestoronyi szorosnál menekült ki, már átkelt Orsovánál, s útban van Temesvárra, s a többiek, kik Brassón túl a tömösi szoroson szöktek át, folyvást ér­kezőben voltak Orsovára, onnan hasonlag Temesvár­ra menendők. Teljes szívvel helyeselvén a kormány kivána- tait s érezvén mily nagy fontosságú, hogy meggátol­tassák ezen segítség érkezése azon erős helyre, melynek akkor csak 6000 védője volt, azonnal azt határozám, hogy Temesvárnak megyek a Puch- ner csapat maradékának, mely pár nap alatt meg­érkezendő volt. Nem volt tehát egy elveszteni való pillanat sem, s ámbár akkor csak mintegy 1200 emberrel s 12 ágyúval rendelkezhettem, ket­tőzött marssal Lúgoson termettem folyó hó 19-kén reggeli 7 órakor. Az ellenség, mely mintegy 1000 emberrel s 5 ágyúval tartotta elfoglalva e várost, kétségkívül azt gondolván, hogy nagy erővel jöttem, Temesvár felé húzódott vissza Leinin- gen csapatához, mely Kövéresen állott a temes­vári garnizonnak mintegy felével. E merész mar- sot azon meggyőződésből tevém, hogy könnyen magamhoz vonhatom mindazon csapatokat, me­lyek számomra voltak részint Vécsei tábornok hadtestéből, részint a magam seregéből, mely Dob­ra felől közeledett. Nyílt rendeleteket küldtem : ki tehát a kőt irányban, hogy a parancsnokokat, kik ] azokat megkapják, fölhívjam, miszerint rögtön Lugo- ' son teremjenek. Az 5-ik hadtestbeli Villám alezredes, 1 ki Radnán kapta meg rendeletemet, egy pillanatot i sem veszítve el, másnap Lúgosra ért a csapattal, me­lyet vezényelt, s mely néhány száz emberből s 6 ágyú- i bői álit. Ha Vécsei tábornok ugyanezt tette volna i azon csapatokkal, melyekkel rendelkezhetett, azonnal 1 Temesvárhoz mehettem volna, s működési tervemet ( I végrehajtám vala. De e tábornok, a helyett, hogy s I kötelességét teljesítette volna, mely minden katoná- ] | ra nézve abból áll, hogy az ellenség elé menjen, | ha alkalom van reá, nemcsak hogy meg nem érke­zett, sőt ellenkezőleg irt nekem, s Villám alezredesnek azon rendeletet küldé, hogy ez tüstént visszatérjen Aradra, sőt még le is tette őt a dandárparaocsnok- ságról, a miért előre jött. Vécsei tábornoknak tehát ezen tette késleltető, sőt talán le is rontá azon eredményt, melyhez oly könnyen juthattunk volna, ha ő kötelességét teljesiti; mert alkalmasint belé telik még egynéhány nap, mig zászlóaljaim Lúgosra érnek oly számmal, mely ele­gendő lesz előhaladásomra. Jogom van tehát és kötelességemnek is tartom Vécsei tábornokot a kormány előtt vagy hazaárulónak nevezni, vagy oly gyáva s minden tehetség nélküli tiszt­nek, kire soha többé semmiféle hadiparancsnokságot nem kell bízni. Úgy hiszem, adtam jeleit a nemeslelkü magyar nemzet és kormány iránti teljes áldozatkészségem­nek ; úgy hiszem, kötelességem figyelmüket arra irá­nyozni, amit tennünk kell még, hogy kiűzzük az ausztriai hadsereget, mely még Magyarországban van, s mely felényire sem oly erős, mint a mi hadseregünk száma. Katonáink kitűnőek, jó tiszte c sem hiányza­nak, de a gyávákat el kell küldeni s a hadsereg élére oly tiszteket kell tenni, kik tanúságot tettek bátor­ságuk s ügyszeretetükről. Ennél fogva van szerencsém kérni Vécsei tá­bornok letételét és Villám alezredesnek ezredessé ne- veztetését. Lugos, ápr. 23. 1849. Bem, az érd. hadsereg fővezére. Hogy ennek mi lett a következménye, az Gör- : geyhez intézett következő levelemből tűnik ki: 14. i 1. szám. i Klapka tábornok s helyettes hadügyminiszter Görgey Arthur 1 fővezér és hadügyminiszter urnák s Budavár alatt. a Debreezen, május 10-én 1849. f A Honvéd czimü kolozsvári lapban Bem altá- i bornagy urnák a honvédelmi bizottmányhoz f. é. ápril e 23-áról irt és a »Márczius tizenötödike« 69-dik szá- j mában mellékelt levele megjelenvén, áltáljában hire volt, hogy ezen levelet az előbb nevezett hírlap szer- j kesztőségével minden megbízás vagy felhatalmazás á nélkül Petőfi Sándor százados közölte. i Erre néhány nap előtt Petőfi Sándor itt Deb- g reczenben őrnagyi öltözetben előttem személyesen megjelent. Én őt a sajtóvali ezen visszaélése miatt I kérdőre vonván, figyelmeztetőm, mennyire helytelen % olyasmit a nyilvánosság elé hozni, minek nyilvánitá- 1 sa nemcsak a lovagiassággal meg nem fér, hanem a j mostani bonyodalmak közt káros meghasonlást is idéz- ' a , hét elő, azt tanácsolván továbbá neki, hogy azon esetben, ha zsurnalisztikái hajlamát ilyetén nem nyíl- | vánosság elé tartozó tárgyakra nézve sem képes fé­kezni, nyújtsa be inkább tisztérőli lemondását, meg­jegyezvén egyszersmind, hogy őt az őrnagynak sem raDgja, sem öltözete nem illeti, miután még a hadügy­minisztérium által őrnagygyá kinevezve nincs. Mire ő kijelentvén, hogy a kérdéses levelet csak magyarra forditá, egyben szabadsággali távozhatását óhajtja, én pedig orvosi bizonyítvány benyújtására utasitván őt, bevallá, hogy nem bir azon önmegtagadással, mely a katonaságnál szükséges és ennélfogva lemondványát benyujtá. Mielőtt azonban én a lemondásról szóló el­fogadást kézbesítettem volna, tőle mai napon Szol­nokról az idezárt levelet vettem. Kérem hadügyminiszter urat, méltóztassék ezen egész ügyet azon káros befolyás tekintetéből, melyet ez ilyetén kihágások az egész hadsereg fegyelmére, az elöljárók iránt tartozó tiszteletre, következéskép a veszélykörnyezett hazára nézve gyakorolhatnak, kellő figyelemre méltatni. Elmellőzvén saját személyes tekintélyemet, egye­dül csak jelen tiszti állásomat, mint hadügyminiszter kívánom tekintetbe vétetni, méltóztassék azért az ügyet kimeritőleg tárgyaltatni s megsértett nevem, becsületem és hazafiságomnak példás elégtételt adat­ni ; mert úgy, hiszem, a legközelebb múlt idők esemé­nyei és fáradalmaim eredményei elég tanúságai annak, , hogy mennyire alaptalanok Petőfi népköltőnek al­jas vádjai. Petőfi századost illetőleg még különösen meg­jegyzendőnek tartom, hogy ő Mészáros Lázár altábor­nagy és volt hadügyminiszter ur által alapos ok- i nál fogva történt rendreutasítás miatt már február ' hóban beadta századosi tisztéről való lemondását és i ez a hadügyminisztérium f. é. a/h 4162. sz. a. kelt í intézménye szerint el is fogadtatott; később ugyan s Bem altábornagy őt ismét századossá kinevezte, de a < hadügyminisztérium által e rangjában meg nem erő- i sittetett, annál kevésbbé kapott őrnagyi pátenst, a valamint Bem altábornagy ur által sem lön a csata- i téren őrnagygyá kinevezve, következőkép, mint ilyen nem is tekinthető; továbbá Petőfi sem szabadsági í engedelmet, sem erről szóló bizonyítványt nem ka- z pott, mégis eltávozott. 1 Petőfi már két Ízben sérté meg nyilvános la- i pókban elöljárói iránt tartozó tiszteletét és nem t átallá szint ily módon tisztelettel megőszült volt had- t ügyminiszterünk, Mészáros altábornagy urra egy a gunykölteményt közrebocsátani. a Végre, említés nélkül nem hagyhatom, hogy c Petőfi elég vakmerő volt levele végén felőlem azon s gyávaságot föltenni, miszerint sértő levele követ- a keztében tőle bocsánatot kérendek s őt őrnagyi rang- f jában megerősitendem; ezen elbizakodottságot és kö- c vetélést a véle tartandó vizsgálatnál főleg figyelembe n | ajánlván, tekintetbe kérem vétetni, miszerint méltat­- | lanság volna minden bünhödés nélkül ily kíméletlen- módon megtámadhatni egy oly férfiú becsületét, ki- hazájáért küzd és kinek nincs is más óhajtása, mint a hona, szabadsága és függetlenségéért élni, halni. Helyettes hadügyminiszter 5 Klapka. i Petőfinek e levélben említett elbocsátás iránti i kérvényét és hozzám intézett magánlevelét szintén itt , közlöm. i Az elbocsátás iránt való kérvénye rövid és la­t kónikus. 13019 • 849 Tisztelt hadügyminiszter ur! Őrnagyi rangomról megromlott egészségem kö­vetkeztében'hivatalosan lemondok. Debreczen, május 6. 1849. Petőfi Sándor. Annál hosszabb, kimerítőbb és sértőbb reám nézve magánlevele. Ez egy kíméletlen, sértő bevezetés után igy hangzik: »Itt vége nem lehet a dolognak, ha a köz­vélemény előtt magamat tönkre tenni nem aka­rom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogy sem azt csak úgy könnyedén sárba hagy­jam dobni. Ha én most hallgatok a lemondásom­ról, csak a kósza, ferde hírek által értesített közön­ség reám — az igazat nem tudva — kígyót, békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írni a magam igazolása végett, egész találkozá­somat s beszélgetésemet önnel, s ha megírom, igen élesen fogom megírni, mert az én toliam oly éles, mint akármelyik kard a hadseregben, es ha ezt te­szem, én Istenemre mondom, nem tudom, mi követke­zése lesz, de ha legkisebb lesz is, lesz annyi, hogy ön elveszti a magyar nemzet előtt minden igényét a hu­mánus és illedelmes ember czimre. Én ezt nem felhe- vülve, hanem nyugodt megfontolás után irom, s ha ön magába száll, át fogja látni, hogy úgy lesz. Én nekem írnom, nyilatkoznom kell okvetetlen a közönség előtt. Egy esztendeje múlt, mióta a nem­zet teherhordó napszámosa vagyok, mióta mindennapi kenyeremet, boldogságomat, családomat és mindene­met feláldoztam a hazának s egy esztendő óta áldoza­taim jutalma folytonosan csak a legégbekiáltóbb mél­tatlanság, egy esztendeje, hogy lábbal tiporják az én büszke és méltán büszke fejemet. Tűrtem eddig a haza javáért, de tovább tűrni minden emberi erőm összeszedése mellet sem vagyok képes; szólnom kell, szólni fogok, megbántott lelkem minden keserűségé­vel s lángjával, s ha kortársaim nem hallgatunk meg, felállók a história tribünjére s onnan kiáltom le vá- daimat az igazságos utókor fülébe! Akarja ön ezt ? Ha igen, úgy jól van, ha nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom