Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz

III. évfolyam.

Keszthely, 1899. julius 30.

31.

Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap.

Megjelenik hetenkint egyszer: vasárnap,

Szerkesztösag 99 kiadóhivatal :

1

Keszthely, fogy mn. épület. Felelős szerkesztő éa kiadó:

Előfizetési árak:

Kéziratokat nem adunk vissza.

Egész évre

......................10 korona

F

él évre . / 5 „

MAGASHÁZY ANTAL dr. [Negyedévre......................2 „ 50 pllór

! Egyes szám ára............................20 „

Ny

ilttér petitsora 50 pllór.

Apoteozis.

— Pe.Löfi eltűnése félszázados évfordulóján. —

1

Honnét támadt? hová tűnt el? ki tudná azt megmondani ?! , . .

Kiismeri az üstökösnek útját, mely, lángcsóvával felgyújtja az éjét, s végig ragyog a mindenség felett ? . . .

Ki ismeri az orkán szárnycsapását, mely a tengereken torlaszt emel -— nyomdokában gy öngyök termenek , . .

Ki ismeri a felhők menykövét, mely a magasból csattog és dörög — és tüzes nyelvén az Isten beszél . . ,

Ki ismeri azt, merre röppen el ? a virágnyitó hajnal harmata, mely a bereknek lombos sátorán, édes csókjával szent himnuszt fakaszt . . .

Ki ismeri azt, merre ? hol pihensz ? szabadság koszorús Tirteüsze ! szerelem édes ajkú dalnoka! -— szent eszmédért lángoló nagy szived hol porladoz ? . halhatatlan Petőfi!. . .

Óh! ez a szív, a hazáé maradt. Kavargó vihar hordta szét porát . . . villámsugár vetett belé magot: melyből a dicsőség pálmája nő ... és — melyet hulló véred öntözött; hervadhatlan babér borul a rögre: mig lesz egy tavaszt hirdető sugár . . . mig a magasból egy villám dörög le !

Szent volt e föld :le szentebb általad; megváltó véred hplló gyöngyei — oltárrá tettek, templommá avatták, melyet buzgó imádság leng körül . . .

Ez az ima: Hozzád emelkedik, — Téged keres a csillagok között, melyek a Hadakutján fénylenek, körül ragyogva Csaba táborát.. .

Mert ott vagy Te! kobzod ott menydörög . a hazát szerző ős vezérek és— hazáért elhalt félistenek örökkön örökké szent csarnokában . . .

Őrködő lelked onnét néz le ránk : s ha vész borong a hármasbérc felett; leszállsz, mint hajdan a Turul madár,

vezetni ;t harcok nagy harcait, — győzelemről diadalra!

Onnét jössz el, ha majd az óra üt — és itt leszen a nagy leszámolás —- vezérlő tüzoszlopkónt felragyogsz: s miként a sirok álmát ébredésre keltő Arkangyal harsány trombitája, felriad újból a »Talpra magyar!«

E hang, megrázza Kárpát ormait, úgy száll a déli bábos róna tájra; — szivet keres — és sziveket talál . . . megrázkódik és megdobban a föld, merre a négy testvér folyam zokog, Kriván tövétől le az Adriáig . . .

Hadúr csatapallosa felragyog mint egykor álmainál Emesének s kobzot vernek majdan a Táltosok . . . megnyílnak a síroknak hantjai: feltámadnak mind, akik elesének — megviva hosszú ezer évnek harcát — érted . . . miattad . . . . haza és szabadság!

Te viszed majd a lengő lobogót amelyet egykor Bulcsú lengetett, — Te

AJALATONVIDÉK- TÁRCÁJA.

Petőfi.

Meghalt volna ? hí mondja azt ? Bárha elhnllt drága vére,

Az a szív még most is dohban JJ szabadság szent nevére!

Mert én hallom lüktetésű . . .

Avagy ez, csak lázas álom ?

Meghalt volna ? összetörve,

Eltiporva Segesváron ? ?

Meghalt volna az a költő :

Ki örökké halhatatlan ?!

Kinek nevét zengi a bérc Es a rejtett völgyi katlan . . .

Az! kinek dalától ittas A nyílt, délibábos róna; —

Amidőn fel sír, zokog a Pásztortüzek tilinkója . . .

Nem halt () meg, csak fel — vissza Repült ismét Istenéhez,

Lelke itt leng — itt közöttünk — Velünk él, és velünk érez ■

Nem halt Ö meg — a halottak Közt a véres csatatéren ■ felszállt, mint illés próféta Robogó, tüzes szekéren.

Azt a kardot, azt a zászlót Nem ejté le, nem ejté el '■

Ott ragyog a Hadak álján,

Ott látom én minden éjjel ...

Az a koboz: nem lett néma ;

Ott zeng az most, mint itt hajdan - . . Menydörgése belecsattog Minden zúgó zivatarban.

Ott vem Ö a Hadak útján Csaba fényes táborában,

Onnét vigyáz nemzetére Szerelmének sugarával . . .

S ha a kürtök megriadnak;

Leszáll —- midőn nem is váriák: Hanem ekkor — reszket a föld . . . Lángot szór a büszke Kárpát!

SO OS LAJOS.

Petőfi.

(Visszaemlékezések.)

1845-ben a komáromi YI. gymnasiumi osztály tanulója voltam ; tanárom a költői szellemű Kristiány Pius bencés volt, ki lelkesült a magyar költészet iránt és lelkesítette tanítványait. Megkedveltük a magyar költőket, a nagy próbatét alkalmával szavaltuk Petőfi, CzUczor Gergely költeményeit nyilvánosan, atillában, kardosa», kócsagtollas kucsmában, én Garay Obsitosát szavaltam.

Ezen év nyarán történt, hogy Petőfi »János vitéze« megjelent, én már akkor nemcsak olvastam lehetőleg minden magyar irodalmi terméket, de azokból kis könyvtárt is igyekeztem szerezni; igy vettem meg Petőfinek említett munkáját szines rajzolt borítékokban két hu-