Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz

1899. junius 25.

«SZABADSAGc

3

alussza örök álmát. A szép rendben tartott vár ma Andrássy Dénes gróf hitfeizományához tartozik, akit úgy mint nejét csak áldólag említ a környék lakossága.

De készülődnek útra nemcsak a diákok, de a felnőttek is. A kőszinházak kapuit bezárták és Thalia papjai kizárólag a szellőseb''» muzsacsar- nokokba szorultak.

A városligeti arénában a Feld-dynastia trónörököse Matyi irt uj darabot s a „Két ember tragédiája“ talán nem úgy a publikumé is, a mely az arénából rendesen Ös-Buaavárába tódul Little Titch mutatványait nézni.

Olyan formán Írok ezekről, mint a vak a színről, mert nem járok a Gésák e zajos és csillogó fészkébe, de azt hiszem a jobb izlésüek inkább töltik estéiket a Svábhegyen, a Margitszigeten, vagy akár a rákos-palotai park vendéglőben, mert nyáron mégis a jó levegő és nem a trágárság a fő. Hiszen Budapest az, ami versenyez az igazi gésák fészkével a mikádó fővárosával.

Csak az a külömbség, hogy Jeddonban egy külön városrészük van ezeknek a hölgycsekék- nek, a Jossivara, mig nálunk tenyésznek mint a gomba.

Gondos családapák, ha serdülő fiaikkal sétára indulnak, maholnap mint a regrutát, úgy lesznek kénytelenek kommandirozni a gyermeket, mondván: „Jobbra nézz, balra nézz“, — nehogy valami illedelmetlen dolgot lásson. Az erkölcsök elfajulása úgy is rettenetes Budapesten. Itt van a Boros fiú esete, aki a saját apjára emelte kezét, ez pedig leszúrta az elvetemedett fiút.

Kain vére, amely az égre kiált! És itt van a kabátos ember végzete a sikkasztás. A csekély fizetésből nem telik fiakkerre, lóversenyre, orfeumokra.

A megszédült ifjú a hivatalos pénzhez nyúl. Egyszer, kétszer, háromszor s mindig. Mikor aztán összecsapnak feje fölött a hullámok, jön Amerika, a tisztességesebbjénél pedig egy golyó, mint ahogy tette a szegény Boldogh Gyula, akit nagyon boldogtalanná tett a vétke. Koporsója felett pedig ott zokognak az öreg szülők, akik minden reménységüket, későbbi gyámolójukat vesztették gyermekükben.

A nyári fénynek ime az árnyéka, amely elválaszthatatlan tőlünk, mig ezen a szomoru- ságos világon élünk.

Igéző vagy, egyszerűn, gyöngéden; Megragadó, vad, szilaj fönségben;

Megdöbbentő merevült daczodban,

Féktelenség, — zárkózottságodban.

Szellemednek nincs egy elhajlása, Lánglelkednelc egy kicsillanása,

Mélynek fényén, árnyán vagy homályán Az örök lényt ne sejtném, csodálnám !...

Vannak nagyok, kik könyvekben élnek;

Te — verésin a szivek, veséknek;

Érzéseid, gondolatid árja,

Nemzedékek ereit átjárja,

S századaink folyamán keresztül A fiákban meg-meg, végigrezdül;

Dalaidon ki-kitör a lélék:

„O én bennem, én meg benne élék!...“

Mig a földön egy magyar szív dobban. Abban a te lobogásod ott van.

Ezért zászlónk a te bűvös neved!

S vagyunk elszánt bajnokaid néked !

Ezért lettél világitó tornyunk,

Rólad tudják, hogy e tájon forgunk ;

A föld szélén, ha ki minket kémlel:

Rád mutatnak! S a Petőfi névvel

Beállott az akadémia nagy vakácziója is, valamint az irodalmi társaságoké is. Ilyenkor a redakcziókban is kezdődik az uborka évad — és keressük a themát. Keresem én is és nem találok a legjobb akarattal sem. Nézze el most úri kegy — ezután majd jobban megy, búcsúzom a Szent-iván-éji Robin pajtással és rohanok a fürdő kád hűvös habjaiba. Fájdalom biz ez, nem Ostende, de még csak Siófok se.

A gör. kath. papók kongruája. A dákoromán izgatok legújabban teljes erővel rávetették magukat annak az akcziónak a meghiúsítására, melyet a magyar állam a szűk ellátású papság anyagi sorsának javítására oly tetemes áldozattal megindított. A mikor közelebb a kultuszminiszter kiutalványozta a költségvetésben megszavazott államsegélyt, a munkácsi és eperjesi rutén gör. kath. papság szűkölködő tagjai nyomban fölvehettek a nekik kiutalt adományt. A szamosujvári, lugosi és nagyváradi román kath. egyházmegyék szegényebb lelkészei között is már közel áll a befejezéshez az államsegély kiosztása, pedig az oláh sajtó körömszakadtáig ellenezte.

Országgyűlés.

A képviselöház ülése.

— Saját tudósítónk távirata. —

Budapest, junius 24.

Csend uralkodik megint az összes pártok tájékán. Izgalom nélkül, békés kedvben gyülekeznek a képviselők a kiegyezés tárgyalásának folytatására. De mégis volt az ülés elején egy újabb, szokatlan mozgalom.

Leczke a szászoknak.

Fölállt ugyanis szólásra Bruckner Vilmos, a szász képviselők egyike, hogy a kiegyezésről szóljon. Zajongással fogadta a szélsőbal.

— Menjenek Kronstadtba !

— Ne beszéljen itt" a zöldszász !

— Szégyeljék magukat ! — röpködtek a haragos kiáltások a megijedt öreg szász felé, a ki töredezetten, németes kiejtéssel fejtette ki a szászok álláspontját, hogy ők elfogadják a kiegyezést.

— Nem arra vagyunk kiváncsiak, hanem Brassóra ! — süvítette feléje nagy haraggal Rigó Ferencz, akit hiába intett csengettyü\ vei, kérő szóval az elnök, hogy ne kiáltson folyton közbe.

Mikor Bruckner végzett, megint lármával fordult felé a szélsőbal:

— Hát a brassói határozathoz nincs szava ?

— Kiegyezést akarnak, magyar törvényt nem !

— Szégyen, gyalázat!

— Még mernek beszélni a magyar képviselőházban !

Ekkor azután felállt M e z ő s s y Béla, a függetlenségi párt e nagytehetségü fiatal tagja és jeles szónoka és ugyancsak megadta a szászoknak a magukét,

— Mást vártunk volna az uraktól! mondta csengő hangján a szélsőbal zajos és a Ház többi részének zajos helyeslése közt. Szerettük volna, ha a szégyenletes brassói határozatról szólnak, ha kijelentik, hogy annak meghozatalában önöknek nem volt részük! (ügy van! a szélsőbalon.) Azt tudjuk, hogy önök az Ausztriával való kiegyezést elfogadják, de hogy gondolkoznak a magyar törvényről ? (Zajos helyeslés.)

— Micsoda törvényről ? kérdezte egyik sza- i kállas szász honatya.

— Azt, amelyiket nem akartak betartani ! A mely ellen Brassó szégyenletes határozatot hozott! Erről mért nem szóltak ? A szászok izgatnak a helységnevekről szóló törvény ellen, a mely miatt elhagyták a kormánypártot, melynek különben mindig a háta mögé húzódtak. (Tetszés.)

— Az még nem lépett életbe! szól egy szász hang. (Zaj a balról.)

— Annál szégyenletesebb, hogy már is agitálnak a végrehajtása ellen ! vágott vissza M e- z ő s s y

— Nem agitálnak ? szólt Schmidt szász ; honatya.

— Hát a brassói határozat önnek semmi ?

I kérdi Mezőssy.

— Nincs brassói határozat! felelt Schmidt.

— No, már ez a merész állítás annyi, mint hazugsággal vádolni Magyarország összes hírlapjait, szólt Mezőssy. Már pedig, ha választanom kell, hát ón sokkal inkább hiszek a magyar sajtó szavának, mint a képviselő urnák ! magyar nép nem! arra kiváncsi, hogy a szász urak mennyire vannak megelégedve a kiegyezéssel, hanem arra, hogy a szász képviselők betartják-e a magyar törvényt!

: Országunkra rátalálnak onnan :

,,Hol az a láng: Magyarország ott van.“

Rólad tűnünk a világ szemébe:

, Magyarország örök dicsősége !. . .

A természet hatása Petőfi szabadságszeretetére.

— A „Szabadság“ eredeti tárczája. —

A nép ott fejlődik, ott edződik a természet ‘ ölén. A zugó fák, a susogó levelek, a zümmögő bogár, a zizegő fűszál, az ékes szirmú virág szemében megannyi élő lény. Érzelem világának lelki alakjai. Bizonyság : a népköltészet. Lelke keservét, szive bánatát, minden gondolatát, óhaját, vágyát, szerelmét rábízza a világot járó szellőre, felhőre, madárra. Ok találkoznak, ott járnak kedvesénél, bekopogtatnak otthonába. Izenet vivők.

Azért a modern irodalomtörténetirás nem elégszik meg költők, Írók müveinek méltatásakor a környezet, a család, a foglalkozás hatásának bonczolgatásával, hanem keresi a természet befolyását is. A talaj, az égalj is irányítja a gondolatvilágot. A német költészetnek mintegy symboluma az erdő elmaradhatlan ibolyáival. A magyar költészetre pedig a puszta, a végtelen rónaság bir befolyással s a mint költészetünk

Vörösmartyval felveszi a nemzeti jelleget, ennek hatása kimutatható és a természeti viszonyokból bátran megrajzolhatjuk a költő egyéniségének fejlődését, kidomborodását. Találni fogunk mindenkor oly vonásokat, melyek a költő jellemére, gondolkozására befolyással voltak és költészetének alakulására : tárgyára, órzelemvilá- gára irányitólag hatottak.

Hazánk különösen érdekes földrajzi alakulásában. Reclus a Föld Előszavában mondja: „A főidnek e nagy könyvében, mily nagyszerű és büszkén írott egy lap Magyarország lapja.“ Amphitheatrumként környezik az országot a hegyek és mindenike más-más korszakról regél. A hatalmas vonal alatt pedig az óriási meden- cze: a mi nagy magyar Alföldünk, hol tenger hagyta nyomait.

Ez a volt tenger kölcsönöz hazánknak bizonyos jelleget, érdekessé teszi és Peters tanítja, hogy e földrajzi alakulás összefüggésben van a népek letelepedésével is.

Humboldt Sándor írja, hogy mily behatással van a puszta az ember lelkére. Mint a végtelen tenger, úgy a puszta is bizonyos ihlettel árasztja el lelkünket.

„De mig a tenger tiszta tükrének látványa a midőn rajta a mozgékony, szelíden föl- habzó hullám gyönyörű, egyszersmind barátsá-