Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
XXVI-ÍR évfolyam. Nagyvárad, vasárnap, 1899 junius 25. 146-ik szám. Mlófizetetn feltételek: Szétküidéssel Helyben: Vidékre postával: Negyedévre 8.— Félévre 6üJgéaz évit 12.— Negyed évre 3.50 Fél évre 7.— Egész évre 14.— Kiadó-hivatal: Kosmth L a jo »•atcza, (Biharmegyei takarékpénztári epület), hova a hirdetések és az előfizetés-dijak küldendők. Egyes szám ára 6 kr. SZABADSÁG POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZAB ADEL VÜPÄRT KÖZLÖNYE. Hirdetések dija: 6 hasábos petitsoréri egyszer — 6 kr. Háromszor és többször — — —- 4 kr. Nyilttér 4 hasábos petitsorért — 20 kr^ Bélyegdij minden hirdetés és nyilttérért — — — — — 30 kr. Reklám soronként — — — — 1 frt. Szerkesztési iroda: Kossath Lajos-utcza (Biharmegyei takarékpénztári épület). Kéziratok vissza nem küldetnek. Nagyvárad, junius 25. Félszázad év minden reménységének, boldogságának fénye ragyogjon vissza rád, félszázaddal ezelőtt honfi vértől harmatozó mezők minden virága legyen a tied, rólad szóljon a madárdalos erdők minden regéje, téged sirasson minden szemek könye és fogantassék meg e napon a te nagy átkod a hazáját nem szeretőkre, megnem védelmezőkre szóló, mindazoknál, akik arra rászolgálnak. És legyen e nap dicsossége a Tied, aki messze századokra szóló példaadása vagy a honszerelemnek, aki lelked minden lángját az örök Istenség kebléből nyeréd, aki megváltója voltál az Eszmének, mely eszme: milliók boldogulása. És érzed e, hogy e napon minden dicsősség valójában a Tied is ?! Hallod-e, mint támad förgetegre emlékeztető zugó moraj az ünnepségedre összegyűlt nagy sokaságban, látod e, mint gyulnak ki a honszerelem piros rózsái az arczokon, tudod e, mint lobbannak lángra a szivek mint égnek olthatatlan tűzzel a te neved puszta említésére ? ! Hallódé mely szó, mely bűbájos erejű hang kél az ajkakon, — nem is beszéd, dal az, —érzed-e, milyen varázshatalmu álmok ülik meg a lelkeket, micsoda szent rajongás lopja magát a szivekbe ? ! Látod e mint kél ki káprázatos ragyogással a hétköznapiság szürke ködéből a fényes lángsugár, félszázadot bevilágító, legendás idők, regés múltak verőfénye?! A hókoszoruzta magyar hegylánczolattól, hol a hegyormok közt bősz csaták, világra szóló dicsőséggel megvívott ütközetek visszhangja bujdokol, hol egy perez Leonidásokat szült és vett el, végig az arany kalászokat rengető rónán, hol még ma is magyar dicsősségről szóló képeket ringat a szabad föld szabad levegőegén a délibáb, le egész addig, hol magyar tenger vizének szel id hulláma közt mosódik el a felhőtlen égboltozat márványoszlopos palotákban, gólyafészkes kis kunyhók templomi csöndjében, mindenütt a Te szentnevedet rebegik az ajkak, lánglelked szent eszméi tartják fogva a sziveket. Félszázad év ! Csak illanó^ perez az örökkévalóságban, röpke pillanat, mely a mint megszületett, nyomban el is hal, de hosszú, nagyon hosszú idő az emlékezetnek. Álmok elmosódnak ködbe vesznek, vágyak elhalnak, színek elfakulnak, fekete fürtök fehérekké válnak, ifjak aggastyánokká lesznek, az erő megszűnik erő lenni, vérből, húsból por és hamu lesz, márványsziklák szertemálnak és mindeneket bevon a felejtés rozsdája. Csak a Te szent nevedet nem felejtették el iramló idők, futó századok minden pusztításai, rombolásai közt sem. Ma is ime félszázad év után is itt hordjuk a sziveinkbe írva. Ép olyan szűzen tisztán megőriztük szabadságunk prófétája, szabadságharczunk Jézusa, a te nevedet mintha csak röpke gondolat lett volna a fejünk felett elviharzott ötven év. Ujjáébredésünk pirkadó hajnalának csalogánya ! a te nevedet most is az első nagyok közt tanulja meg az ifjú, a te nevedet nem felejti el az agg. Lánglelked gyöngy-dalait énekli ma is milliók és milliók ajka, ugyanúgy, mint ahogy erős kezed beírta azt a magyarirodalom arany krónikájába. Az ur fohásza után ma is a legszebb imádságunk nekünk a te nemzeti dalod, mely amint félszázad évvel ezelőtt valóra ébresztette az álmodozókat, tettre hívna ma is, ha erős karra lenne szüksége hazánknak. Az anyaföldhöz, annak minden kicsi rögéhez való ragaszkodást szólütotta életre bennünk a te dalod, a mely ragaszkodás többé nem is fog kihallni a mi sziveinkből s az ad erőt minden csöpp vérének. Magyar költők legmagyarabbja, a honszerelem fogalmának oltárképe ! a mai nap minden fénye a te emlékezetedé, a kegyelet pálmaágának minden levele a te emléked koporsójára hull vissza! Hol s merre nyugosznak véges tested porszemei, ki tudja ?! A Krisztusok sírját nem ékesíti sem fejfa, sem hideg márvány. A Krisztusok születnek csak, de nem halnak meg, csodás regék, bűbájos legendák közt múlnak el tűnőén, mint illanó szinek, mint titokzatos hangok, mint a kirezgett fénysugár, mint elmúló árnyék, mint valami elhaló dallam. De a babér mind az ő fejükre hull vissza ékes koronául még is. Mert a husvétoknak eljönnek a pünköstjei. Félszázad éves régi Golgota-utnak csak a virágit látjuk ma már. Lágyan zsong a virággal tele szórt segesvári mezőség közelében a Küküllő minden kicsi habja. De mi azért nem feledjük el hogy közel ötven éve a segesvári mező minden virágjának magyar honfi vére volt a harmatozása, hogy vad vihar korbácsolta tajtékosra a kis folyó hullámáit. Félszázad év után is támad zugó moraj a nagy sokaságban, kigyulnak a honszerelem lázrózsái az arczokon, olthatatlan lánggal lobognak a mi rajongásunk oltár tüzei, a Te neved rebegik im imádkozó áhítattal az ajkak s épen úgy, épen olyan tisztán halljuk megcsendülni azt a soha feledésbe nem menő dalt a légben, mint akkor régen, legendás időkben .... most félszázad éve .... Ezen a nagy napon legyen a tied a dicsősség. Félszázadév minden reménységének, boldogságának fénye szórja vissza rád utolsó kicsi sugarát is, félszázaddal ezelőtt honfi vértől harmatozó mezők minden virága legyen a tied, rólad szóljon a madárdalos erdők minden mesemondása, téged sirasson minden asszonyszem hulló zápora, minden honfi könye. És fogantassék meg e nap.on az átok a hazáját nem szeretőkre s mindazokra szóló, akik utolsó csepp vérüket is nem áldoznák oda a világokra szóló világokat hóditó nagy eszme oltárára, ha újra végig zúgna e hazán a Te hivó szózatod : — Talpra magyar! . . . Szathmáry Zoltán.
